Kaptunk egy megrázó vendégírást, amelynek a szerzője élete legnehezebb időszakáról vallott. Arról, hogyan kezdődött, majd mélyült el a depressziója, és hogyan talált végül kiutat a szenvedésből – Isten és egy jó szakember által.
Jelenleg a helyemen érzem magam, de most leszek 30, és ez körülbelül 4-6 éve mondható csak el. Ha ez a boldogság (és szerintem igen), akkor márpedig boldog vagyok, végre kiegyensúlyozott és harmonikus.
Ez nem egy pillanatnyi sugárzó Facebook-profil elkapott momentuma. Nem kimerevített, konstans és legfőképpen nem állandó pozitív érzések gördülékeny és légies váltakozása… Sokszor villámlóan dühös, iszonyatosan fájdalmas. De minél kibírhatatlanabb a kín, Isten annál hamarabb és irgalmasabban lép a tettek mezejére: erőteljes és gyöngéd fellépéssel. Milyen fontos pillanatok ezek az életben számomra: mennyiszer dől el ilyen érzelmi pokolban, hogy igazán milyen ember is akarok lenni.
De ez kohó is egyben, valóban tisztogat és fényesíti a jellemem, a hitem.
Jób próbája ez, amely talán mindegyikünket utolér.
hirdetésMilyen fontos bátran a nagybetűs Fájdalom szemébe nézni és egyszerűen megállni. Nem menekülni el, hanem lecövekelni és kitartani állhatatosan. Mert mindig vége van, még akkor is, ha végtelennek tűnik mind térben, mind időben.. szinte bekebelezi a lelkünk.
A világ pedig hogyan segít? Erősen hátráltat: telis-tele mindenféle élvezethajhászó és fájdalom-csillapítóval.
A szórakoztatóipar szinte mindent felkínál tálcán, hogy elkerüljük a fájdalmat.
Megkeményítem magamat, bízom benne, hogy ez egy személyre szabott küzdelem, amelyben a legnagyobb fegyverem a bátorság, a kitartás és az állhatatosság. Mindig fáj és utána kicsit elgyötört az ember, de Isten közelebb von magához, szorosan magához ölel, és ezzel épül a bizalom.
Aki rám néz, aki nem ismer minimum 6 éve, talán irigy. Ennek ezer oka lehet: a jómódú szüleimtől kezdve az erős, szinte elit gimnáziumon és a fizikai külsőségeken át a sok ismerősig. De a körülmények sajnos nem számítanak, ha a lélek szenved.
Talán az emberek nem értik, mire ez a nagy derű meg öröm, ami – mára már – a legtöbbször jellemez. De én tudom, hogy jutottam el idáig: 18 éves voltam, mikor egy külső körülmény-változás kellett ahhoz, hogy rájöjjek, a belső világom mennyire bizonytalan, elmondhatatlanul törékeny.
Hogy mantrákba kapaszkodom, „fejből élek” és túlagyalok. Pedig a Jóisten Márk 12. fejezetének 30. versében leszögezi hogy teljes szívvel, egész lélekkel, teljes értelemmel és minden erővel kellene élni és szeretni Őt.
Akkor, ott, 18 éves koromban teljesen szétestem, és azt hittem, mindennek vége. Nem értettem, miért bolyongtam új lakhelyem utcáin úgy, mint egy elveszett kísértet, aki nem talál testet magának ahhoz, hogy éljen…
Motiválatlanság, fojtogató tompaság jellemzett: a szomorúság mocsarában vergődtem és azt hittem örök kárhozat ez, már itt, a földön.
Legnagyobb örömöm az ételben volt, a napi croissant-ok voltak a kapaszkodóim a felszínen. Életem általános céltalanság, magány, de a felszínen barátságok hálózták. Emberi kapcsolatról emberi kapcsolatra éltem túl a perceket, majd hónapokat. A legmaróbb ugyanakkor az volt, hogy nem értett meg a környezetemben igazán senki.
Depressziós voltam – szinte elviselhetetlenül. Túlélő, örömtelen, önmagával nem tudatosan meghasonlott szenvedés. Ez nem az a fajta negatív érzés volt, amellyel szembe tudtam volna nézni. Látszólag úgy tűnt, soha nem megy el. Letepert kíméletlen hidegvérrel.
Ilyen gondolatok zakatoltak a fejemben: Nem vagyok jól, nem vagyok jól, nem vagyok jól.. de hát mindenki azt mondja hogy minden okom megvan a boldogságra, mégsem vagyok jól.. mi a bajom? Mi a baj velem? Selejt lennék? De hát Isten úgy tudom, nem teremt selejtet..
Talán nem esem ki fél évre az egyetemről és kerülök fizetősre, ha idejében jó szakembert találok. Egy jó (keresztény) pszichológust. Nem pocskondiáznék senkit, a tanúságtételem nem erről szól. De elkedvetlenítően sok a hozzá nem értő, akik miatt nekem évekbe telt találni valakit, aki jól tudta kezelni a lelki sebeimet. Egy jó szakember olyan lehet, mint a jó pásztor, aki füves legelőkön vezet… ahogy a zsoltár is írja. Ez a folyamat olyan lelki szabadsághoz tud segíteni, amelyről nem is álmodsz, hiszen nem tudod pontosan, mi hiányzik.
Higgy nekem, kérlek, légy bátor és kedves önmagadhoz, és kérj segítséget, ha nem érted, miért kerülget valami rossz érzés!
Ha egy Árny követ, amely nem hagy békén, érdemes megfogni egy hozzáértő kezét és gyógyulni kezdeni. Az ok nélküli tompaság, szomorúság és motiválatlanság már intő jel lehet, egy kezdeti tünet!
Imádkozni fogok azért, hogy aki szenved, merjen segítséget kérni, és ne szégyellje. Isten az embereken keresztül is segít, megmutatja Önmagát.
hirdetés
