2024. 02. 07.

Hogyan indítod és zárod a napod; Jézussal vagy a közösségi médiával?

A napunk első és utolsó órája kulcsfontosságú; ilyenkor különösen is arra vagyunk meghívva, hogy Istennel időt töltsünk. Mi lenne, ha egy hétig kipróbálnád, hogy ezekben az órákban telefonozás és a közösségi média helyett a Teremtőddel töltesz időt?

A napunk első és utolsó órája valahogy más, mint a többi. Van bennük valami szent. Ebben a két órában érezzük a leginkább kiszolgáltatottnak magunkat, ugyanakkor ez az imádság két fő órája is.

Ha folyamatosan a közösségi médiát böngésszük, az ellophatja a tudatosságunkat, pedig az egyedül Isten számára van fenntartva.

Ilyenkor tudatába kerülhetünk Isten irántunk érzett szeretetének, tudatába annak, hogy Ő mindig velünk van. A napunk kezdete és vége nehéz is tud lenni, mert könnyen elterelődhet a figyelmünk, fáradtak vagyunk, túl sokat jár az agyunk, aggódunk a következő nap miatt vagy épp azon, ami a nap folyamán történt. Ilyenkor a kísértések nyomasztónak tűnhetnek, a hazugságok felerősödhetnek a szívünkben. Ezekben a fokozottan sebezhető időpontokban a szükségleteink is felfokozottak, és jobban tudatában vagyunk annak, hogy mire van szükségünk. Mi lenne tehát, ha a sebezhetőségünk csúcsidőpontjában nem a félelem dominálna, hanem az Istennel való találkozás? Ha hagynánk, hogy Isten eljöjjön és találkozzon velünk, ha hagynánk, hogy a szívünk megszólaljon, hogy beszélgetésbe kezdjünk a Teremtőnkkel?

Hogyan tudjuk átalakítani napunk ezen két pontját, hogy imádságosan teljen? Az első jótanács, hogy tartsuk közösségi médiától mentesen. Nehéz feladat, de olykor alábecsüljük a képességeinket, és nem állítjuk kihívás elé magunkat. Itt az ideje, hogy határokat húzz magadnak, és félretedd a közösségi médiát a napod első és utolsó órájában! Érzékelni fogod, hogy Isten jelenlétében vagy. Hogy Ő veled van, és ez az a valóság, amelyre mindannyian vágyunk.

Ezekben az órákban minden minket foglalkoztató dologgal Jézushoz fordulhatunk. Napközben folyamatosan el vagyunk foglalva, rengeteg gondolattal és ötlettel bombáznak minket. Ezért is fontos, hogy a nap első és utolsó órájában az alapvető igazságokkal töltsük meg az elménket és szívünket. Elmélkedhetsz például a Szentírásból vett egy-két szón.

Isten igéje élő és hatékony, és gyümölcsöző lesz, ha hagyod, hogy az Ő szava legyen a napod első és utolsó gondolata.

Választhatsz a napi evangéliumból, vagy az egyik Zsoltárból egy sort, amely megérinti a szívedet, egy igét, amely vissza-visszatér hozzád. És ez nem pusztán pozitív gondolkodás, hanem egy lélekerősítő cselekedet–  elmélyedhetsz például abban az igazságban, hogy: Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten! (46. Zsoltár). Miközben fogat mosol, készülődsz a napra vagy a lefekvéshez, szentírási szavakat ismételgethetsz magadban. Legyenek ezek az igazságok az egyetlen dolgok, amik eszedbe jutnak!

Második jótanács, hogy kezdd és zárd a napodat önátadással. A napod kezdetén vagy végén mondj el egy imát, amelyben átadod magadat Istennek, és elengedsz mindent, ami benned van. Az ellenség kiszolgáltatott az alázatos és magabiztos szívvel szemben, amely átadja életét Jézusnak. Az átadás azt jelenti, hogy elengedjük a harcot, és átadjuk annak a valakinek, aki erősebb nálunk; Jézus Krisztusnak, aki képes megbirkózni a problémáinkkal, aki mindenről gondoskodik. Amikor az önátadást megteszed, Jézus szívébe helyezhetsz mindent, ami eszedbe jut, legyenek azok aggodalmak, remények, olyan dolgok, amiket szeretnél jobban csinálni, vagy amiket megbántál. Nevezd meg ezeket, majd add át Jézusnak, és engedd el.

Harmadszor pedig, minden nap válaszd a hivatásod. Nemrég egy fiatal házaspárral beszélgettem, és nagyon megérintett a reggeli rutinjuk. A párnak három kisgyermeke van, így napjuknak az első és utolsó órái igencsak mozgalmasak. Az édesanya elmondta, hogy a napja attól függ, milyen döntéseket hoz meg a felkelés után. Azt mondta, hogy a házasságuk után néhány évvel rájött, hogy magától értetődőnek vette a feleség és édesanyai hivatását. Most a reggeli imája abból áll, hogy annyit mond: „Atyám, úgy döntök a mai nap, hogy szerető édesanya és feleség leszek. A szeretetet választom a mai napon”. Ennyit mond csupán, de megtapasztalta, hogy mekkora különbség van azon napok között, mikor meghozza ezt a döntést, és azokon, amikor nem.

Isten nem azt kéri ettől az édesanyától, hogy tökéletes anya legyen. Hanem azt, hogy tökéletesen szeressen azzal az egyedülálló szeretettel, minden adottságával és hiányosságával, amivel bír, úgy, ahogyan csak ő tudja szeretni a rábízott gyermekeket, a férjét, aki mellette van. Így találjuk meg az élet igazi célját, akár ideális, akár kevésbé ideális helyzetben vagyunk; a szeretetet.

Minden nap arra vagy meghívva, hogy egyedi és megismételhetetlen módon szeress, hiszen senki nem tud úgy szeretni, ahogyan te. Bárhol is járj az élet útján, rád is vonatkozik ez a meghívás!

Mondhatjuk, hogy egy napunk az életünk összessége, kivonata, tehát nem mindegy, hogyan kezdjük és fejezzük be. A napod utolsó órájában életed utolsó órájára is készülsz, ezért olyan fontos, hogy aktívan átadd magad Istennek, és újra a szeretetet válaszd. Isten veled van, és ezekben az órákban tudatában lehetsz az Ő jelenlétének.  A napi védett imaidők létfontosságúak. Szükségünk van rájuk. De ugyanígy fontosak az ezeken az időpontokon kívüli imaidők is. Néha, amikor csendben vagyunk, elfog bennünket a félelem. Azonban tudatosíthatjuk, hogy nem vagyunk egyedül, van kihez fordulnunk, és megnyithatjuk a szívünket annak az Istennek, aki velünk van, aki vár ránk.

Napunk első és utolsó órája nem az elszigeteltség ideje, hanem annak az ideje, amikor találkozhatunk azzal, aki mindig velünk van.

Engedd be Jézust, hogy az első és utolsó órát a napod legjobb óráivá változtassa. Jézus nem a tökéletes imaidőt várja, hanem téged. Engedd meg Istennek, hogy hozzáférhessen a valódi énedhez, és soha nem fogsz csalódni!

Forrás: youtube.com/Ascension Presents

Fordította: Fekete Ági

Ne feledd, a megosztással evangelizálhatsz!

Lelkiség
hirdetés