A 777 felületein arra biztattunk Titeket, hogy küldjétek el a nagyböjtről gondolataitokat, vágyaitokat az idei évre. Elsőként Németh Hunor vendégírását tesszük közzé, aki a lemondáson keresztül szeretné megerősíteni az istenkapcsolatát.
Február van. Az éjszakák egyre rövidebbek, jóllehet a sötétség még utóvédharcot vív a pár hónappal ezelőtt elfoglalt pozicíójának megőrzése érdekében. Napközben egy-egy röpke pillanatban szinte már érezhetjük, hogy a tavasz nem jár messze, s hamarosan magával hozza mindazt, amire én személy szerint és talán az olvasók közül is néhányan, annyira várnak. Gondolok itt a természet újjászületésére és az azzal járó csodás folyamatokra az élővilágban, a közösségi programok számának növekedésére, a napfényre, a jóidőre. Érezzük, hogy mindjárt itt van az év ezen időszaka, de még várnunk kell, a rendelkezésünkre álló időt pedig érdemes hasznosan felhasználni. A húsvétra való felkészülés, a nagyböjti időszak egyfajta előkészület és számvetés egyszerre. Számomra éppen ez adja a különlegességét. Felmérhetjük, hogy miben érdemes változtatnunk, mit volna jó, ha elvetnénk az eddigi szokásainkból, s mi az, amit érdemes megtartanunk. Ugyanakkor egy hosszú út kezdete is, melynek során testileg és lelkileg is fejlődhetünk, valamint közelebb kerülhetünk Istenhez.
A böjti időszakban
a lemondások révén rádöbbenhetünk, hogy mindazon dolgok, amelyekről azt hittük, elengedhetetlenek, valójában nem is számítanak annyira.
A hamarosan elkövetkezendő hetekben megfigyelhetjük, hogy csupán egy valami, pontosabban, egy Valaki nélkülözhetetlen.
hirdetésTermészetesen nem szeretnék álszent lenni: nehéz lemondanunk olyasvalamiről, amit az egész év során annyit használunk, annyi örömet okoz vagy szimplán csak megkönnyíti az életünket. Nekem sem sikerül mindig. Viszont éppen ezek a nehézségek, kellemetlenségek árán van lehetőségünk fejlődni testileg és lelkileg egyaránt. Van egy mondás, miszerint akkor tanulunk meg igazán értékelni valamit, ha a hiányát megéreztük. Ebből kifolyólag a húsvéti utáni időszakban, mikor – mondhatni – minden visszatér a megszokott kerékvágásba, talán képesek leszünk nagyobb hálával tekinteni azokra a dolgokra, amelyek minden egyes nap a rendelkezésünkre állnak. Ha pedig az út során úgy érezzük, hogy nehéz és nem bírjuk tovább, jusson eszünkbe Ő, akinek a lemondása emberi ésszel felfoghatatlan és az Ő áldozatához képest a mi vállalásaink nevetségesen aprók.
Sok paptól hallottam, hogy ne csupán egy egészségügyi időszaknak éljük meg a nagyböjtöt. Természetesen számtalan pozitív egészségügyi hatása van annak, ha kevesebb édességet, alkoholt fogyasztunk. Ha többet mozgunk és kevesebbet görgetjük a közösségi média hírfolyamát a mentális állapotunk is javulni fog, de a böjt ennél többről kell hogy szóljon. A lemondásunk mögött kell legyen valamilyen lelki szándék, aminek köszönhetően közelebb kerülünk az Istenhez. Számomra ebben az évben ez a legfontosabb cél:
a lemondáson keresztül erősíteni az Istennel való kapcsolatomat.
Február van. Még van pár napunk arra, hogy megigazítsuk a felszerelésünket és felkészüljünk az előttünk álló útra. Rátekinthetünk a térképre. Megannyi árok és magas, megmászandó hegy áll előttünk, de látjuk azt is, hogy az út végén, Húsvétvasárnap a Feltámadt Jézus Krisztushoz érkezünk. S afelől se legyen kétségünk, hogy ezen az úton az Ő vezetésével és Őt figyelve biztosan könnyebben végighaladunk, mintha pusztán a magunk erejéből igyekeznénk mindezt megtenni.
Németh Hunor
hirdetés
