2024. 01. 27.

Az egykori popsztár megbánta a döntését, hogy abortuszra ment

Kaya Jones, a korábban nagy népszerűségnek örvendő The Pussycat Dolls együttesből csatlakozott az életvédők által rendezett Walk For Life-hoz, hogy másokat is inspiráljon a történetével.

Kaya Jones, a Pussycat Dolls egykori tagja a San Franciscói Walk for Life rendezvényen mesélte el a történetét, és elmondta, milyen mélyreható hatással voltak rá a fiatalon meghozott döntései.

16 évesen esett át az első abortuszán, és úgy írta le a következményeit, mintha „valaki elvett volna valamit, ami mindig is a testemben volt”. Arra is rámutatott, hogy nincs sír, amelyet meglátogathatna, ahol meggyászolhatná az elvetélt gyermeket, valamint hogy soha nem fogja megtudni a baba születési vagy halálozási dátumát.

A hírnév és a gazdagság által hagyott űrről Jones azt mondta:

„Nem számít, mennyi pénzem van, nem számít, mekkora a hírnevem… egyik sem hozza vissza a gyermekeimet.”

A Pussycat Dolls hatalmas sikere ellenére – világszerte 50 millió eladott kislemezzel és egy Grammy-díjjal a hátuk mögött – az abortált gyerekei miatt érzett gyász továbbra is megmaradt.

A kanadai származású énekesnő felidézett egy sorsfordító pillanatot egy fellépés során, amikor két fiatal lány által találkozott Istennel: „Az Úr azon a napon arra használta őket, hogy beszéljen hozzám. Ez a meggyőződés mélyen a szívembe hatolt”. Ez a találkozás arra késztette, hogy újraértékelje, milyen könnyelmű értékrendet közvetített eddig a rajongóinak.

A 39 éves nő az abortusz által okozott lelki harcról is beszélt. „Ez nem vicc. Ez nem egy játék. Az abortusznak szellemi vonulata is van.”

Beszélt arról is, hogy

empátiával kell fordulnunk azok felé a nők felé, akik abortuszon estek át, mert az érzelmi-lelki traumák hosszú időn keresztül fennállnak.

„Az Istentől kapott megbocsátás azonban mindezek fölé tud emelni” – tette hozzá. Jones a hallgatóit arra kérte, imádkozzanak az ellentüntetőkért, akik talán nem is fogják fel az „Isten képmására teremtett” magzatok elvetésének súlyát.

„Amikor elvetetsz egy gyermeket, Isten egy darabját ölöd meg. Szó szerint a sátán keze és lába vagy” – jelentette ki az énekesnő.

Jones, aki korábban a Students for Life Speak Out podcastben osztotta meg abortuszának történetét, továbbra is ki fog állni az életvédelem mellett, mert a múltja tanúságtételként szolgálhat másoknak, és segítheti a megértést az abortuszról folyó vitában.

 

Forrás: Aleteia

Fordította: Szilágyi Anna 

Borítókép - Fotó: YouTube
Egyéb
hirdetés