2023. 12. 20.

Valóságos karácsony

Varázslatos karácsony. Ahogy decemberbe fordul az idő, elkezdődik sokunkban ennek az ideának a hajszolása, ami a nagy naphoz közeledve egyre élesedik, hogy aztán szenteste, ott a fa alatt hullafáradt lelkünkben törjön szét darabokra. A hőn áhított ünnepnapokból így lesz „ezt is letudtuk, túléltük” időszak…
A TeSó blog elgondolkodtató adventi cikkét szemlézzük.

Mostanában sokat tűnődöm Babits Mihály karácsonyi versein. Nagyon rég szeretem őket, pedig ezek a versek egyáltalán nem karácsonyi hangulatúak (legalábbis nem a manapság divatos értelemben), sokkal inkább valóságszagúak. Babits nem tündérországról, fenyőfácskákról, kisjézusról, angyalkákról regél, hanem bús szívekről, megtört lelkekről, a háborús évek árnyékairól beszél, csupa olyan dologról, amitől legszívesebben elfordítanánk a szemünket, csak hát tagadhatatlanul a mi valóságunk is sokkal inkább ehhez hasonló.

„Ülök életunt szobámban, hideg teát kavarok…” – kezdi kendőzetlenül Csillag után című versében. Szavaiban semmi melegség, semmi meghittség nem fedezhető fel, a cozyságnak még csak nyomaira sem bukkanhatunk. Nem szirupos ideákból szól hozzánk, hanem egy átlagos poros szobából, ahol körülötte fájás-félés kavarog. Ismerős érzések ezek nekünk is, ugye? Mind a félelem, mind a fájdalom sokat vendégeskedik a lelkünkben, bár egyáltalán nem látjuk szívesen őket.

„Ülök életunt szobámban,
hideg teát kavarok…
Körülöttem fájás-félés
ködhálója kavarog.”

A vers további részében a költő eljátszik a gondolattal, hogy milyen lenne, ha a betlehemi csillagot követve útra kelne, és egyenesen elmenne a kisdedhez.

hirdetés

„Kikelek tikkadt helyemből,
kinyitom az ablakot
s megpillantok odakint egy
igéretes csillagot.
Ó ha most mindent itthagynék,
mennék a csillag után,
mint rég a három királyok
betlehemi éjszakán!
Gépkocsin, vagy teveháton –
olyan mindegy, hogy hogyan!
Aranyat, tömjént és mirrhát
vinnék, vinnék boldogan.
Mennék száz országon át, míg
utamat szelné a vám.
„Aranyad tilos kivinni!”
szólna ott a vámos rám.
„Tömjéned meg, ami csak van,
az mind kell, az itteni
hazai hatalmak fényét
méltón dicsőíteni.”
Százszor megállítanának –
örülnék, ha átcsuszom:
arany nélkül, tömjén nélkül
érnék hozzád, Jézusom!”

Sorai továbbra sem idealizálnak: képzeletében szedett-vedett vándorként jutna el Jézushoz, lekésve a nagy pillanatot, igazából a születés öröme helyett a kereszthalál bánatához érne már csak oda…

„Jaj és mire odaérnék,
hova a csillag vezet,
te már függnél a kereszten
és a lábad csupa seb,
s ahelyett hogy bölcsőd köré
szórjak tömjént, aranyat,
megmaradt szegény mirrhámmal
keserüszagu mirrhámmal
kenném véres lábadat.”

Babits nem csillogó-villogó, mézes-mázos karácsonyvárásba csábít ma bennünket ezzel a verssel, hanem a hús-vér templomhoz hív el minket onnan, ahol épp vagyunk. A hideg, életunt szobából, a magányból, az otthontalanságból, a túlhajszoltságból, az aggódásból…

Induljunk hát el!

Idén ne spóroljuk meg a találkozást pillanatát a kisdeddel, akinek arcán már látható is a kereszt megváltásának árnyéka.

Ne féljünk ettől az árnyéktól! Ne akarjuk kitessékelni a tökéletesre álmodott ünnepünkből! Legyünk hálásak érte!

Szaniszló-Papp Adrien

Forrás: TeSó blog

Borítókép - Fotó: Dreamstime.com
Szemle
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás