2023. 11. 17.

Mire költi a 777 az adományokat?

Ahogyan azt pénteken reggel a Facebook-oldalunkon meghirdettük, “Mentsük meg a 777-et!” címmel adománygyűjtő kampányt indítunk azért, hogy jövőre is folytathassuk szolgálatunkat. Két módon is lehet csatlakozni a megmentésünkhöz: egyrészt támogatóként – külön köszönjük, ha rendszeres támogatókká váltok  -, másrészt pedig az ÉrME Hálózat által szervezett december 6-i jótékonysági esten való részvétellel. A támogatói est és a kampány szellemi és lelki fővédnöke Barsi Balázs ferences szerzetes.

De mire költjük a bejövő adományt? Ha igen egyszerűen, tömören és lényegretörően fogalmaznánk meg, akkor a 777 működésére. Ugyanis nagyon fontos aláhúzni, hogy minden bevételünk minden egyes fillérét arra használjuk, hogy a missziónkat folytathassuk. Éppen ezért racionális és szűk költségvetésünk van, a hozzánk hasonló olvasottsággal rendelkező médiumokhoz képest nagyon kevés pénzből gazdálkodunk. Ennek az az oka, hogy sem egyházi, sem állami tulajdonban nem vagyunk, adományokból tartjuk fenn az oldalt, illetve mivel kimondottan keresztény tartalmakat készítünk, ezért a reklámozók döntő többsége messze elkerül bennünket. (Ez lehetne akár panasz is, de inkább csak egy tényszerű megállapítás.)

Lássuk a kiadásainkat!

A 777 szisztematikusan építkezett az elmúlt hét évben, azaz teljesen a nulláról indultunk, és ahhoz képest – Isten kegyelmének köszönhetően – igen nagy utat tettünk meg. Egy pár forintból összetákolt blogoldalból lett az egyik legolvasottabb keresztény médium Magyarországon. A 777 csapatának legtöbb tagja még most is önkéntes, vagy csak jelképesnek számító pénzt kap a szolgálatáért. (Szép hagyomány, hogy a 777 csapatához nem lehet úgy bekerülni, hogy egyből fizetést kapj. Mindenki önkéntesen kezdi a missziót, több év szolgálat után van lehetőség arra, hogy fizetésben részesülj.) Természetesen vannak olyanok, akik fő- vagy félállásban dolgoznak, nem tudnánk kizárólag önkéntesmunkában ellátni a feladatunkat. Fizetéseink sajnos messze elmaradnak a média világában lévő keresetektől, ugyanakkor szerény költségvetésünk legnagyobb részét teszik ki:

  • 1 főállású  és 1 félállású szerkesztője van az oldalnak
  • 1 főállású munkatársunk pályázatírói, gazdasági, grafikai, vágási, adminisztrációs, szervezői feladatokat lát el. Egy emberünk van erre az összes feladatra.
  • 2 grafikusunk kap jelképes összeget a szolgálatáért, ők adott esetben 2 állás mellett készítenek nagyon magas minőségű munkát
  • negyedállásban dolgozik a csapatunkban egy korrektor és egy social media menedzser
  • a cikket író főszerkesztő teljesen ingyen dolgozik, munkájáért nem kap fizetést

A fizetések mellett a szerkesztőség fenntartása is komoly anyagi teher, pedig csak egy kis lakást bérlünk a IX. kerületben. Ugyanakkor nagyon fontos, hogy legyen egy hely, ami az otthonunk, ahonnét dolgozhatunk – és ahol például a podcast adásokat is felvehetjük. A közösségünk megtartásának egyik kulcsa az, hogy van székhelye és otthona a 777-nek.

Szintén komoly anyagi költségekkel járnak az informatikai fejlesztéseink, ilyen volt például az Imafalunk, amelyre négy hónap alatt negyvenezer kattintás érkezett. De természetesen annak is van költsége, hogy legyen szerverünk, domain nevünk, ne omoljon össze az oldal, ha sokan olvassátok ezt a cikket. Költséggel jár a könyvelés is – nagyon figyelünk rá, hogy minden évben az egyesületi beszámolónk kikerüljön az oldalunkra, ezáltal teljesen transzparens módon láthatjátok a működésünket -, vagy például a fotók használata. Sok olyan apró költségünk van, amely összeadva már egyáltalán nem elhanyagolható tény.

Ami egyáltalán nem apró költség, az a könyvkiadás. Hat könyvet adtunk már ki, hogy ne csak az online térben legyünk jelen, hanem legyen egy kézzel fogható öröksége is a 777-nek. Olyan érzékeny témákról, mint a gyermekre vágyás, vagy Papp Miklós tabuk nélküli válaszai – hiánypótló könyvek, amelyeket jó szívvel tudunk ajánlani. Nem elhanyagolható tény, hogy a könyveink eladásából tudjuk finanszírozni a költségeink egy kis részét is, már csak ezért is ajánljuk a Hetedhét határon mesekönyvünket, amely hatalmas kincs és büszkeség.

Szintén nem olcsó mulatság rendezvényeket szervezni, az elmúlt években ötven különböző programunk volt, a legutóbbi időszakban a Szent István Bazilikát töltöttük meg tele fiatallal. Ezek nagyon komoly kiadással járnak, de nagy vágyunk, hogy folytathassuk őket, mert szeretnénk, ha nem csak az online térben lennénk elérhetőek.

Nagyon szeretnénk, ha nem függnénk ennyire az adományoktól – bár kétségtelenül megvan ennek a szépsége és az áldása is. Ugyanakkor tudjuk, hogy a nehéz gazdasági körülmények között egyre kevesebb ember engedheti meg magának, hogy segítsen. Ezért is bíztatunk arra, hogy ha havonta 777 forinttal tudsz segíteni, az is nagyon nagy dolog: ha ezt több ezren teszik meg, akkor a jövőnk biztosítva van. Dolgozunk azon – a tartalmak gyártása és a mindennapi működéssel kapcsolatos teendők mellett -, hogy a kiszolgáltatottságunk csökkenjen, bevételeink növekedjenek, így pedig új fejlesztési pályára állítsuk a szolgálatunkat, még több minőségi tartalommal.

De ez most még nem megy a segítségetek nélkül: a mostani adománygyűjtés tétje a 777 jövője. Év végére elfogy a pénzünk, az a kérdés, hogy tudjuk-e folytatni. Mi nagyon szeretnénk, ha a válasz egy nagy igen lenne. 

Köszönünk minden adományt, jó szót, kritikát(!) – és imát.

Ezek nélkül – főleg utóbbi nélkül -, ma már nem lenne 777.

Itt tudsz segíteni, hogy a 777 szolgálatát folytathassuk:

Mentsük meg a 777-et!

Egyéb
hirdetés