2023. 11. 10.

Isten MINDENKIT szeret

Annyi év eltelte után is hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Isten csak a kiválasztottakat szereti, csak azokat, akik hisznek Benne. Pedig ó, mennyire tévedünk.

Mert Ő szereti azt a szomszédot, akivel te szóba sem állsz. Szereti azt a munkatársadat, aki az idegeidre megy. Szereti a szenvedélybetegeket, akik nem tudják letenni az alkoholt, a cigit, nem tudják abbahagyni a drog használatát. Szereti a börtönben ülő rabokat. Szereti a homoszexuális embereket. Sőt, szereti azokat is, akik egyenesen megtagadják a létezését, akik gyalázzák Őt, akik minden alkalmat megragadnak arra, hogy viccet csináljanak Belőle.

Tudom, nehéz elfogadni, nagyon sokáig nekem sem ment. De

már értem, mit jelent az, hogy Isten szereti a bűnöst.

Nem azt nézi, ki mennyi bűnt követett el, hiszen ha azt nézné, már régen mindannyian pokolra kerültünk volna a rengeteg bűnért. Nem. Ő az embert nézi, azt a csodás lelket, amit egyedinek alkotott, amit formált, és amit úgy szeretne betölteni! Lát minket, hívőket, és látja a fentebb felsorolt személyeket is, és csak arra gondol, hogy szeretne az életünk része lenni, szeretne velünk lenni!

De pont azért, mert szeret minket, megadta nekünk a lehetőséget arra, hogy szabadon döntsünk – mellette vagy nem mellette. Mi már döntöttünk mellette, és minden egyes nap újra meghozzuk ezt a döntést, ám van lehetőségünk arra, hogy a példánk alapján mindenki más is, aki nem érzi magát elég jónak vagy szimplán elégnek ahhoz, hogy Hozzá jöjjön, mégis Felé fordítsák arcukat, és megnyissák Neki szívük kapuját. Azt hiszem, ez a mi igazi feladatunk: felismerni, hogy Ő mennyire szereti az embereket, hogy ezáltal mi is tudjunk szeretni.

Pászti Anna

Borítókép - Fotó: Dreamstime.com

Ne feledd, a megosztással evangelizálhatsz!

Blog