2023. 11. 09.

Megváltoztatta a szenvedélybetegek életét a rózsafüzér

„Odaadtam neki a rózsafüzéremet, és azt mondtam: Imádkozzunk együtt! Megtanítalak rózsafüzért imádkozni, mert nekem nagyon sokat segít a gyógyulás útján.” Egy elgondolkodtató történet az ima erejéről.

Kelli Davis ma már annak a Catholic in Recovery egyesületnek a munkatársa, amely reményt és gyógyulást akar adni a függőségekből, kényszerekből és egészségtelen kötődésekből felépülőknek.

Az egyesület az Egyesült Államokban, valamint Kanadában és Mexikóban is kínál személyes találkozókat. Küldetése, hogy támogasson minden katolikust, aki eltökélt a függőségből való felépülés és a Jézussal való kapcsolat elmélyítése iránt. Missziójuk, hogy a felépülőben lévőket megerősítsék abban a tudatban, hogy nincsenek egyedül.

Davis szenvedélye az ügy iránt évekkel ezelőtt kezdődött, amikor még ő maga is kezelés alatt állt az alkoholizmussal folytatott kemény küzdelem miatt. Ebben a programban osztotta meg a rózsafüzér csodáját egy újdonsült barátjával, és ez mindkettőjük életét megváltoztatta.

,,A rózsafüzér rendszeres imádkozása sok katolikus számára fontos része a felépülésnek” – magyarázta az Aleteia oldalnak.

hirdetés

„Sok felépülésben lévő katolikus nagyon szereti a rózsafüzért, sok embert segít át a függőségen” – mondta, és megosztotta, hogy a közösségben sokan vállalják, hogy minden este imádkozzák a rózsafüzért. A Catholic in Recovery virtuális találkozókat kínál a rózsafüzér csoportos imádkozására.

„A rózsafüzér nagyon hasznos, különösen a szorongással küzdő emberek számára” – mondta, elmagyarázva, hogy a szorongás gyakran a függőség egyik kiváltó oka. Saját tapasztalatot szerzett a rózsafüzér erejéről, amikor három hónapig egy kezelési programban vett részt. Szobatársa nem volt vallásos, de Davis hite szóba került egy este, amikor barátja nem tudott aludni.

„Emlékszem, hogy egyik este nagyon sok aggodalmat élt át az életével és a gyógyulással kapcsolatban” – emlékezett vissza Davis. „Elmondta, hogy nem tud aludni. Odaadtam neki a rózsafüzéremet, és azt mondtam:

Imádkozzuk ezt együtt! Megtanítom neked, hogyan kell imádkozni a rózsafüzért, mert nekem is mindig segít.”

Ebből végül aztán egy hosszú, éjszakába nyúló beszélgetés kerekedett. Davis elmondta, hogy elég nehéz volt elmagyarázni a rózsafüzért valakinek, aki még soha nem hallott róla.

„Elég érdekes valakinek úgy megtanítani a rózsafüzért, hogy egyáltalán nem tud semmit az imáról” – emlékezett vissza nevetve. „Egy ponton megkérdezte, hogy ‘Miért imádkozunk Máriához?’ és több, ehhez hasonló kérdést is felvetett. Mindent megbeszéltünk.”

Ezt követően három hónapon át minden nap együtt imádkozták a rózsafüzért. „Aztán felvette a katolikus hitet, de nemcsak ő, hanem az egész családja is” – mondta Davis. „Habár ez

már évekkel ezelőtt történt, még mindig tartjuk a kapcsolatot, és együtt imádkozzuk a rózsafüzért.”

A rózsafüzér mindkét nő számára életmentő volt az évek során. „Ez a bizonyíték arra, hogy a Szűzanya hogyan tud közbenjárni értünk” – mondta Davis. Hozzátette, hogy akár függőséggel küzd valaki, akár nem, a rózsafüzér mindenkinek segíthet, bármilyen problémája is legyen.

„Bátorítanék mindenkit a rózsafüzér imádkozására, különösen a szorongókat” – mondta.

Kelli Davis és mások története is mutatja ennek a gyönyörű imának az erejét. Nem csoda, hogy oly sokan szeretik imádkozni a rózsafüzért minden nap, mert megtalálják benne azt a békét és erőt, amelyet csak Isten adhat.

Fordította: Judákné Orsolya 

Forrás: Aleteia

Borítókép - Fotó: Dreamstime.com
Blog
hirdetés