2023. 09. 21.

A tennivalók listájának zsarnoksága + IMA

„Az életed célja nem az, hogy mindent elvégezz a listádról, mielőtt az időd lejár. Hanem az, hogy olyanná válj, amilyennek Isten szánt téged, és hogy élvezd az odavezető utat.” A Mai Ige írását szemlézzük – imádkozz a végén velünk együtt!

Egyre inkább úgy élünk, mintha az lenne az egyetlen életcélunk, hogy mindent elvégezzünk a tennivalók listájáról. Korán kelünk, későn fekszünk, kitérünk a szórakozás elől, és megváratjuk szeretteinket, mindig azt ígérve nekik, hogy több időt fogunk velük tölteni, de mégsem teszünk így.

Brenda Jank szerint a kimerültség mögött sokszor bűntudat rejlik. „Minden alkalommal, amikor lelkiismeret-furdalásból igent mondunk valamire, egyúttal nemet mondunk valami fontos dologra. Napunk huszonnégy órából áll, és ha képesek vagyunk is arra, hogy egyszerre több dolgot csináljunk, akkor is vannak bizonyos korlátai annak, hogy mennyi feladat végezhető el egy nap alatt. Gyakorlottak vagyunk abban, hogy elhanyagoljuk azokat a dolgokat, melyek pedig a legfontosabbak az életben. Ingerlékenyek és türelmetlenek vagyunk szeretteinkkel. Nem alszunk eleget. Napokon át eszünkbe sem jut Isten jelenléte.”

Ismerősen hangzik? Isten nem akarja, hogy hajszoltak legyünk. Azt szeretné, ha mindennap élveznénk az áldásait. Valójában a legtöbb dolog várhat. Ha átrendezed a fontossági sorrendedet és Istent teszed az első helyre, akkor mindent, amit kell, el tudsz intézni. És amit nem:

hirdetés
  1. azzal valószínűleg másokat kellene megbíznod;
  2. az Úr elé kellene vinned, és feltenned neki a kérdést: „Valóban arra hívtál el, hogy ezt megtegyem?”

Az életed célja nem az, hogy mindent elvégezz a listádról, mielőtt az időd lejár. Hanem az, hogy olyanná válj, amilyennek Isten szánt téged, és hogy élvezd az odavezető utat.

Hiszen amikor meghalsz, még mindig lesznek feladatok a listádon. És képzeld el: valaki más fogja azokat elvégezni!

Ha tehát őrült rohanásban élsz, és úgy érzed, hogy lelki feltöltődésre van szükséged, akkor ne a telefont kapd fel, hanem menj Isten trónjához! Jézus azt mondta: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek” (Máté 11:28). Tekintsd ezt úgy, mint személyes meghívást egy beszélgetésre, ahol nyugodtan elmondhatod, hogyan érzel.

Ima

„Uram, megújulásra, felfrissülésre van szükségem. Mindenki akar egy darabot belőlem. Messze túl sok a tennivaló, és sosincs elég időm, hogy megtegyem. Úgy tűnik, minden kezd darabokra hullani körülöttem. Uram, hol vagy? Úgy érzem magam, mint a tanítványok a viharban, és a hullámok túl nagyok nekem.

Kiáltásom ugyanaz, mint az övéké: »Valaki ébressze már fel Jézust – mindjárt megfulladok!« Békesség Fejedelme, szükségem van rád. Köszönöm, hogy csendes időket és nyugodt helyeket rendeltél, ahol megpihenhetek zsúfolt programjaim között. Segíts, hogy mindig téged tudjalak az első helyre tenni, és benned találjak nyugalmat! Ámen!

Forrás: Mai Ige

Borítókép - Fotó: Dreamstime.com
Életmód Szemle
hirdetés