Vendégszerzőnk, Nagy Vanda versét osztjuk meg veletek, aki versében sok olyan dolgot érint, amely leírja, milyen Istennel az életünk. Néha ijesztő, néha kalandos, de mindenképpen az Ő megtartó szeretetére épülő.
VAD VIZEK
Mindent, amit akartam rég,
De soha nem érhettem el:
Szabadságom életedért?
Eddig még nem foghattam fel.
Most kitárt szívvel bolyongok,
Nappalok-éjek telnek el.
És mindig csak rád gondolok,
S az útra, melyre elviszel.
Vad vizekre hívsz most engem,
Oda, hol még senki sem járt.
Fuldokolt egy lélek bennem,
Míg szíved végül rám talált.
Most lábam rálép az útra!
Elveszett vagyok nélküled!
Hogy tengerre lépjek újra,
Hívj magadhoz és találj meg!
Csodálkozva eszmélek fel,
Ki vagy te, és miért szeretsz?
Vért izzadó szerelmeddel,
Láncnál erősebb hogy lehetsz?
Az éjjel, min megmentettél,
A hajnal te voltál nekem!
Azt suttogtad, soha ne félj!
Mostmár mindig te élj bennem!
Vad vizekre hívsz, hát megyek,
Hol egyedül nem járhatnék!
Nem ragadnak el mélységek,
Ha melletted kitartok még.
Téged látlak már mindenhol,
Amit tettél, mindent átírt.
Hangod a lelkemig hatol,
És végig hozzád irányít.
Együtt vad vizeken járunk,
Örökké így lesz: te és én,
Már szabadon szárnyalhatunk,
Míg hazatérünk a végén!
Víz moshatja el a partot,
De veled el nem süllyedek!
Te aki sosem változol,
Add, hogy mostantól rád nézzek!
Rád nézek, az Életemre,
Újra szíven talál szavad.
Rálépek a vad vizekre,
Szívem már a tiéd marad!
Nagy Vanda
hirdetés
