Szemet szemért, fogat fogért – ez volt a régi parancs, amit Jézus eljövetelekor megújított; „én pedig azt mondom nektek: ne szállj szembe a gonosszal, hanem ha megütik arcod jobb felét, fordítsd oda a balt is” (Mt 5,39). Vajon hogyan szolgálhatja a javamat az, ha visszavágás helyett megbocsátok és elengedem a sérelmem?
„Ne szolgáltassatok magatoknak igazságot, szeretteim, hanem hagyjatok teret az Isten haragjának, hiszen írva van: „enyém a bosszú, én majd megfizetek” – mondja az Úr.” (Róm 12,19) Nem szívesen olvassuk a Bibliának ezen részeit, ha épp a harag és a sértettség dúl bennünk. Emberi természetünkkel szembe megy az a hozzáállás, amelyre Isten hív minket, és ezt nem egyszer tapasztaljuk a Szentírás olvasása közben. Ugyanakkor, ha életre váltjuk Isten szavát, azt is megtapasztaljuk, hogy nem azért hív meg minket valamire, jelen esetben a megbocsátásra, mert a romlásunkat kívánja, vagy mert korlátok közé akarna minket szorítani, épp ellenkezőleg –
szabaddá akar minket tenni egy olyan hozzáállás, látásmód gyakorlásával, elsajátításával, amelyről korábban nem is gondoltuk volna, hogy jót tehet nekünk.
Könnyebben válok képessé a másikkal való kiengesztelődésre, ha elhiszem, hogy Isten azzal, hogy a megbocsátásra hív, a javamat akarja, a legjobbat akarja nekem adni.
A megbocsátás nehéz tanítás, aminek a gyakorlása valószínűleg a szenteknek sem ment egyről a kettőre. Íme néhány gondolat és történet Egyházunk szentjeitől, hogy tőlük tanulva, őket utánozva egyre inkább Krisztushoz hasonlóvá váljunk a megbocsátásban is!
Az első keresztény vértanú, Szent István figyelemre méltó példát ad nekünk. Az Apostolok Cselekedetei elbeszéli, hogyan kövezték halálra az Evangélium félelem nélküli hirdetéséért. Utolsó szavai így hangzottak: „Uram, ne ródd fel nekik ezt a bűnt!” (ApCsel 7:60) Ezt fejezte ki Goretti Szent Mária is, akit egy Alessandro Serenelli nevű fiatalember bántalmazott; mikor Mária ellenállt a fiú szexuális közeledésének, a feldühödött fiú többször megszúrta. Mária, mikor a kórházban arról kérdezték, megbocsát-e gyilkosának, ezt válaszolta: „Megbocsátok, és az égben imádkozni fogok a megtéréséért. Jézus kedvéért, aki a kereszten megbocsátott a bűnbánó latornak, azt akarom, hogy ő is ott legyen a közelemben a paradicsomban.” A fiatal lány egy nappal a támadás után belehalt sérüléseibe. Később Alessandro megtért és megbánta tettét.
A jezsuita rend alapítója, Loyolai Szent Ignác egy télen több mint 100 kilométert gyalogolt, hogy ápolhasson egy megbetegedett férfit – aki alig néhány héttel korábban ellopta Ignác csekély összegű megtakarításait. Vianney Szent János pedig így írt a megbocsátásról: „a szentekben nincs gyűlölet, nincs keserűség; mindent megbocsátanak, és úgy gondolják, hogy sokkal többet érdemelnek az Isten ellen elkövetett bűneikért”.
Ha tehát a saját bűneinket beismerjük, könnyebbé válik mások bűneinek a megbocsátása is.
Zelli Szent Fülöp remete ökreit egy éjjel két tolvaj ellopta, a rablók azonban menekülés közben eltévedtek az erdőben, és napkeltekor összetalálkoztak Fülöppel. A megzavarodott és megrémült tolvajok bocsánatért könyörögtek – a remete megnyugtatta és elengedte őket, de csak azután, hogy ellátta őket étellel. Genf nagy püspökét, Szalézi Szent Ferencet egy helyi ügyvéd ki nem állhatta, és egyszer rálőtt a szentre; Ferencet nem találta el, azonban a mellette álló papot igen. A merénylőt halálra ítélték, Ferenc azonban közbenjárt az érdekében, így a halálos ítéletet megváltoztatták. Az ügyvéd még ezután sem mutatott hálát, sőt; leköpte Ferencet. A szent szomorúan így szólt hozzá: „sikerült megmentenem téged az emberi igazságszolgáltatástól, de ha nem változtatod meg a hajlamodat, az isteni igazságszolgáltatás kezébe kerülsz, amelytől semmilyen hatalom nem menthet meg”. Szent Ferenc példája megmutatja, hogy az a tény, hogy nem mindenki fogadja el az irgalmunkat, még nem mentesít minket a kötelezettségünk alól, azaz, hogy az ellenünk elkövetett sérelmeket elengedjük.
„Az, aki tudja, hogyan kell megbocsátani, rengeteg isteni kegyelmet készít elő magának. Ahányszor csak a keresztre nézek, annyiszor bocsátok meg teljes szívemből” – mondta Fausztina nővér. Szent Campion Ödön, pap és vértanú történetét is érdemes megemlíteni; I. Erzsébet angol királynő idején egyházüldözés folyt az országban, amikor Ödönt is elárulták és letartóztatták. A börtönben aztán az áruló meglátogatta őt, és Ödön nemcsak, hogy megbocsátott neki, hanem arra is biztatta, hogy hagyja el Angliát, ahol veszélybe kerülhet. Ezenfelül egy menlevéllel is ellátta, hogy egy németországi katolikus nemesnél menedéket találjon.
A harag erős érzelem, és még a szenteket is megkísértheti a bosszúvágy; ilyenkor arra van szükségünk, hogy még jobban kérjük és igénybe vegyük Isten segítségét, hogy túl tudjunk lépni önmagunkon. Gualbert Szent János története a korábbiakhoz hasonlóan megrendítő. János idősebb testvérét megölte valaki, aki barátnak adta ki magát. János bosszút esküdött, és egy nap egy szűk folyosón, amely nem hagyott menekülési lehetőséget, találkozott fegyvertelen ellenségével. Kardot rántva János előrenyomult, de meglepődve megállt, amikor a gyilkos térdre esett, és karját a mellén keresztbe fonta. Ez a testtartás arra emlékeztette Jánost, hogy Krisztus a kereszten megbocsátott ellenségeinek. Mélyen meghatódva János letette a kardját, átölelte ellenségét, és szabadon bocsátotta.
A megbocsátás nem csak egyéni szinten szolgálja javunkat; kis és nagy közösségeinknek egyaránt jót tesz. Ferenc pápa szerint „a megbocsátás gyakorlása nemcsak megmenti a családokat a megoszlásoktól, de képessé teszi őket arra, segítsék a társadalmat, hogy az kevésbé rossz és kevésbé kíméletlen legyen.
Igen, a megbocsátás minden gesztusa betömi a ház falain támadt repedéseket és megerősíti a falakat.”
Ne feledd, a megosztással evangelizálhatsz!
hirdetés
