„Az Úré a föld és ami betölti, a földkerekség és minden lakója” – olvassuk a 24. zsoltárban ezt az igeszakaszt, mely a klímaváltozással kapcsolatos aggodalmunk alapját adhatja. Isten tiszta levegővel, az életet fenntartó vízzel, a föld terméséből származó gyümölcsökkel ajándékozott meg minket – mi, emberek arra vagyunk hivatottak, hogy ezekért az áldásokért ne csak Istent tiszteljük, hanem az Általa ránk bízott teremtett világot is.
Teremtésvédelem, környezetvédelem. Két dolog jut eszembe erről a témáról; az egyik, hogy életbevágóan fontos, a másik pedig, hogy súlytalan. Szomorú az utóbbit leírni, de gyakran csak legyintünk, mikor a tudósok és aktivisták újabb és újabb kutatási eredményekre hivatkozva hangsúlyozzák, hogy az utolsó órában vagyunk. Magamon is érzem, hogy hiába van szó egy jelentőségteljes témáról, tehetnék többet a környezetvédelemért. De mi lehet a baj? Miért nem érnek célt a környezetvédelemi lépéseket sürgető üzenetek?
Benedek pápa egy 2010-ben mondott beszéde elgondolkodtatott: „Ha valódi békét akarunk építeni, hogyan választhatnánk szét, sőt, hogyan állíthatnánk szembe egymással a környezet védelmét és az emberi élet védelmét?” Az emberi élet védelméről sokat beszélünk – és jól is tesszük, mert egy fontos kérdésről van szó. De hol marad emellett a környezetvédelem, hogy maradhat sokadrangú téma világiak és keresztények körében egyaránt? Biztos választ nem tudok a kérdésre adni. Egyik valószínű tényező, hogy még nem olyan komolyan érzékeljük a klímaváltozás hatásait, így nehezebben is lépéseket tennünk. Azonban ez nem jelent mentséget a felelősségünk alól.
hirdetésNemrég hallottam egy mondást; az emberek letérnek az útjukról, amikor elveszítik a miértjüket. Az éghajlatváltozáshoz való emberi hozzájárulás egy legvilágosabb példája annak, hogy az emberiség letért az útjáról, hiszen Isten csodálatos teremtését károsítja. Mit tehetünk? Újra meg kell tudnunk fogalmazni, hogy miért szeretnénk óvni a környezetet. Ha sikerül mélyen magunkávé tennünk ezt a miértet, az okokat, akkor lesz erőnk arra is, hogy gyakorlati lépeseket tegyünk Földünkért. Ebben segítségünkre lehet Ferenc pápa Laudato Si’ kezdetű enciklikájának az elolvasása, áttanulmányozása is, másrészt pedig az, ha átgondoljuk személyes felelősségünk.
Ha szeretjük Istent, az magával hozza azt, hogy szeretjük a felebarátot és a teremtett világot is, amit ajándékba kaptunk az Úrtól.
Isten tiszteletének a jele, hogy tisztelem a felebarátot és tisztelem a teremtett világot. Gondoskodnunk kell egymásról és a jövő nemzedékéről azáltal, hogy Isten egész teremtéséről gondoskodunk. Ha helytelenül vagy aránytalanul használjuk az Isten teremtette Föld erőforrásait, nemcsak a Teremtő és az Ő akarata ellen lázadunk fel, hanem veszélyeztetjük a szegény és kirekesztett emberek megélhetését is, akik leginkább függnek a természettől. Így válik a keresztények számára a teremtésvédelem lelki és erkölcsi kérdéssé. II. János Pál 1990-ben ezt nyilatkozta a béke világnapján: „egyre inkább tudatosul az emberekben, hogy a világbékét nemcsak a fegyverkezési verseny, a regionális konfliktusok, az emberek és nemzetek közötti igazságtalanságok fenyegetik, hanem a természet iránti tisztelet hiánya, a természeti erőforrások kifosztása is, amely az életminőség fokozatos romlásához vezet. A létbizonytalanság táptalaja a kollektív önzés és a másik ember semmibevétele.”
Önreflexióra hívlak. Válaszolj ezekre a kérdésekre őszintén, és ha jónak tartod, beszélgess másokkal is a témáról:
- Mit jelent számodra a természeti környezet? Miért vagy hálás Istennek a természetért?
- Milyen tevékenységeket szeretsz a szabadban végezni, és miért hiányoznának ezek ez életedből, ha valamilyen oknál fogva le kéne mondanod róluk?
- Hogyan segít téged a természet abban, hogy Istenhez tudj kapcsolódni?
- Mennyire érzed magad motiváltnak arra, hogy a környezet védelméért tegyél? Ha nem érzel motivációt, mi lehet ennek az oka?
- Melyek azok a területek, ahol már teszel gyakorlati lépéseket a környezet védeleméért, és melyek azok, ahol még tudnál többet tenni?
hirdetés
