2023. 07. 24.

Isten azt kéri tőled, hogy mindent adj Neki

Hogyan adhatok oda mindent Istennek? Én is talán adjam el, amim van, és úgy kövessem Őt?

A Bibliában olvashatunk olyan történeteket, melyek arról szólnak, hogy Jézus arra kér embereket, adják el mindenüket, amik van, és kövessék Őt. Ilyen a gazdag ifjú története is, aki Jézus hívása hallatán (menj, add el, amid van, oszd szét a szegények közt, és így kincsed lesz az égben, aztán gyere és kövess engem!) elszomorodik, ugyanis nagy vagyona volt. Nem ő birtokolta a dolgait, hanem a dolgai birtokolták őt. De más hasonló meghívás-történetekkel is találkozunk: Pétert és Andrást, Jakabot és Jánost hívja Jézus, akik mindent otthagynak, a hálóikat, a halászatot, a hajóikat és az apjukat, hogy kövessék a Mestert.

Ismerünk olyan szenteket is, akik szó szerint mindent odaadtak Jézusért. Ilyen volt például Assisi Szent Ferenc, aki teljesen meztelenre vetkőzött városa főterén, átadta a holmijait az apjának, és azt mondta, hogy mostantól a Mennyei Atya az ő édesapja. Remete Szent Antal szintén jó példa, aki fiatalemberként besétált a templomba, és épp a fentebb említett evangéliumi részt olvasták fel, azaz, hogyha tökéletes akarsz lenni, menj, add el, amid van, aztán gyere, és kövess engem! És Szent Antal azt gondolja, hogy rendben van, megyek és megteszem. Ezer és ezer ilyen történetet tudnánk még mesélni, amelyek mind szent emberekről szólnak, akik mindent odaadtak azért, hogy Jézust kövessék.

De hogyan adhatunk oda mindent Istennek, ha családunk van, munkahelyünk és egyéb kötelezettségeink?

Hogyan kövessem Jézust mindennel, amim van? Ez valójában két külön kérdés. Először is, meg kell kérdezned magadtól: Jézus valóban arra hív, hogy mindent odaadjak Neki? Ha igen, akkor ne felejtsd el, hogy Isten világosan beszél. Várd meg, amíg egyértelműen hallod ezt a hívást, és aztán cselekedj! Vannak olyan emberek, akiket Jézus tényleg az „add le mindenedet!” felszólítással hívott el, másoknak viszont csak azt mondta, hogy kövessetek engem, és nem kérte tőlük, hogy mindent adjanak el, osszanak szét. Tehát, nem tehetünk olyan általános kijelentést, hogy Jézus azt kérné a követőitől, a keresztényektől, hogy mindent adjanak oda másoknak, ne legyem semmi a tulajdonukban, azt viszont igen, hogy mindent adjanak Neki.

Mit is jelent ez? Hogy hozzáférést adok az Úrnak életem minden területéhez. Ránézek a bankszámlámra, a tulajdonomban lévő dolgokra, a kapcsolataimra, és azt mondom: Istenem, ez mind a Tiéd! Ha szeretnéd, hogy kezdjek valamit azzal a pénzzel, ami a bankszámlámon van, nyitott vagyok. A Tiéd ez a pénz. Megváltoztatom tehát a gondolkodásmódomat, és megkérdezem Istent, mit akarsz, mit kezdjek a pénzemmel? Isten talán azt mondja: fektess be a gyermekeid számára. Megkérdezem azt is, hogy

Istenem, mit szeretnél, hogyan osszam be az időmet, mit csináljak a szabadidőmben? Mert a Tiéd.

Minden órát, minden egyes lélegzetvételt Neked adok. Úgy is gyakorolhatod ezt a mentalitást, hogy mikor elmész például egy új autót venni, megkérdezed Istentől; van valamilyen elképzelésed, hogy milyen autóm legyen? Lehet, hogy nincs, de fontos Istent bevonni ezekbe a kérdésekbe is.

Talán ezek túl nagy és zavaros lépésnek tűnnek. Egy egyszerűbb és még konkrétabb kérdés, amit feltehetek, hogy hogyan adhatom Istenem Neked ezt a pillanatot? A múltat nem változtathatom meg, a jövőről még nincs tudásom. Amim van, az a jelen pillanat. Ez az, amit átadhatok a Mindenhatónak. Néha olyan bonyolulttá tesszük Krisztus követését, pedig csak egy dologra lenne szükség: odaadni Neki a jelen pillanatot.

Isten minden pillanatban jelen van számodra. És te jelen vagy számára? Add Istennek a jelen pillanatot azáltal, hogy azt mondod: Istenem, itt vagy. Ez a te pillanatod. Neked adom. És minél többet és többet adunk Istennek minden egyes pillanatban, a pillanatok összeadódnak, és egy egész életté válnak. Hogyan adhatom az egész életemet Istennek? Úgy, hogy minden egyes pillanatot Neki adok. Ez egy viszonylag egyszerű lépés, nem lehetetlen megtenni. Időnként persze egyes pillanatok fájdalmasak lehetnek, más pillanatok viszont hihetetlenül örömteliek lesznek. És életünk végén rájövünk, hogy Istenért éltük az életünk, mert mindent Neki adtunk, amit kért, pillanatról pillanatra. Így adunk oda mindent Istennek.

Forrás: Ascension Presents

Fordította: Fekete Ági

Egyéb
hirdetés