2023. 06. 19.

Egy amerikai kutatás rávilágít, mi a 3 legfőbb ok, amiért az emberek eltávolodnak az Egyháztól

Mi magunk is tapasztaljuk, hogy a templomba járók száma csökken, éljünk akár egy kistelepülésen vagy nagyvárosban. A koronavírus-járvány csak felgyorsította a folyamatokat a plébániák bezárásával; az emberek elszoktak a templomba járástól, és azok, akik korábban megszokásból jártak vagy nem tartották elég fontosnak a szentmisét, a pandémia után sem tértek vissza. De milyen egyéb indokokból távolodnak el az emberek az Egyháztól? A következő cikk egy amerikai kutatás eredményei alapján íródott, de nagy valószínűséggel a hazai lakosság is hasonló okokat nevezne meg.

Miért fontos egyáltalán arról beszélni, hogy milyen okok miatt fordulnak el az emberek az Egyháztól? Mert az evangelizáció az Egyház küldetése, és csak úgy fogjuk tudni közösségeinkbe meg- és visszahívni az embereket, ha megértjük, miért mentek el, ha merünk szembenézni a problémákkal, és a Szentlelket kérve meglátni, min szükséges változtatnunk.

Az ACST amerikaiak körében végzett kutatása szerint az emberek 63 százaléka szerint nem szükséges templomba járni a Jézusban való hithez. Még aggasztóbb adatokat kapunk, ha a válaszokat a katolikus lakosság körében vizsgáljuk, ugyanis az amerikai katolikusok 69 százaléka (!) szerint a templomba járás nem feltétele az istenhitnek. Elszomorító ezzel szembesülni, hiszen a szentmise az Eucharisztia szentségének, az Egyház legértékesebb ajándékának az ünnepe, melyben Jézussal találkozhatunk.

2017-ben az amerikaiak 50 százaléka gondolta úgy, hogy az istenhitnek nem feltétele a templomba járás. 4 év elteltével, 2021-ben már a megkérdezettek 63 százaléka gondolta ugyanezt.

hirdetés

A statisztikákból az is kiderül, hogy az emberek, bár az Egyházat elhagyták, a hitet nem.

Mi lehet ennek az oka? A kihívások részben a technológiai és társadalmi változások miatt erősödtek fel, melyek következtében egyre függetlenebbé és individualistábbá válunk, így csökken a közösség iránti vélt igényünk. A problémák ugyanakkor saját egyházi közösségeinkből is forrásoznak.

Íme a három legfőbb ok, amit a megkérdezettek megjelöltek arra vonatkozóan, hogy miért nem vesznek részt templomi szertartásokon:

  1. A vallásos emberek túlságosan ítélkezőek, álszentek
  2. Nem bíznak az intézményesített vallásban
  3. A vallás túlságosan a pénzre összpontosít

Ezek az indokok arra engednek minket következtetni, hogy

közösségeink és egyházaink megszokták, hogy a dolgokat egy bizonyos módon kell csinálni, azonban ezek a módszerek az emberek többségénél már nem működnek.

Monsignor James P. Shea egy könyvében így figyelmeztet: „a keresztény kultúrájú országokban az Egyház egésze kísértésbe esik, hogy elveszítse spirituális és túlvilági jellegét, és csupán egy evilági testté váljon, állami hivatal vagy egy ígéretes karrierlehetőség, a civilizált tevékenységek központja legyen, nem pedig Krisztus misztikus teste… Az egyház erkölcsi és rituális életének gondozása felületessé válhat, mert csak a közvetlenül kézzelfogható hatások miatt értékelik.”

Egyházaink és plébániai közösségeink sok esetben programközpontokká alakultak át, elveszítve így az emberekről, mint egyénekről való gondoskodás gyakorlatát. Pedig a minőségi kapcsolatokra igenis szükségünk van. A Springtide Research 13-25 évesek körében végzett kutatásában megállapította, hogy „minden harmadik fiatal az idő nagy részében teljesen egyedül érzi magát”, és „közel 40 százalékuknak nincs kivel beszélgetnie, és teljesen elhagyatottnak érzik magukat”.  Ahogy nő a megbízható felnőttek száma a fiatalok életében, úgy csökken drámaian a magányosság és az elszigeteltség érzése. Az összetartozás fontosságát más egyéb kutatások is megerősítették, melyekből kiderül,

az emberek nagyobb mértékben köteleződnek el az egyházi közösségükben, ha úgy érzik, hogy a közösség részei, és ez aztán mélyebb istenhithez is vezet.

Az ACST kutatásában katolikusok körében azt is felmérték, mire vágynak, mit keresnek egyházi közösségükben. A válaszok alapján az emberek számára a meleg és barátságos találkozások a legfontosabbak, ezt követően a szentségek ünneplése, illetve a minőségi prédikációk.

Mi a helyzet Magyarországon?

A londoni St Mary’s University 2018-as felmérése alapján a magyar fiatalok (16-29 éves korosztály) 67 százaléka nem vallja magát vallásosnak, míg 33 százaléka kereszténynek vallja magát. Megdöbbentő, hogy a magyar fiatalok csupán 3 százaléka vesz részt vallásos szertartásokon hetente vagy annál gyakrabban, 51 százalékuk soha nem vesz részt, 46 százalékuk ritkábban, mint hetente. A magyar fiatalok 59 százaléka soha nem imádkozik, 25 százalék ritkábban, mint hetente, 16 százalék pedig hetente vagy annál gyakrabban.

Az Ipsos Global religion 2023 c. kutatása az évek során bekövetkező változásokra is fényt derít, a tanulmányt a Magyar Evangélikus Egyház hivatalos honlapján is közölték. „A 2023 februárjában végzett online adatfelvétel módszertana felvet ugyan érvényességi kérdéseket, de ezek miatt akkor érdemes erős kétségeket megfogalmaznunk, ha egyébként más kutatások, illetve a saját tapasztalataink cáfolják a fő üzeneteket” – írják a cikk bevezetésében, majd a szerző kitér a konkrét adatokra. „A közzétett adatok szerint Magyarország a vizsgált körben a legkevésbé istenhívő országok közé tartozik. Nálunk a megkérdezettek egyötöde válaszolta, hogy hisz Istenben, ennél az aránynál az európai országok közül csak Belgiumban és Svédországban tartják magukat kevesebben istenhívőnek (16, illetve 18%). Ez nem jelenti azt, hogy ne volna meg a transzcendencia elfogadása (ez a legmagasabb érték – 27% – a skálán), de az nem találkozik az egyházi tanítások iránti nyitottsággal az Isten keresése kérdésében, és összességében e két csoport, amely feltételezi egy „magasabb hatalom” meglétét, nálunk nem éri el a lakosság felét sem (47%).” Máté-Tóth András teológus, vallástudós és Rosta Gergely vallásszociológus, egyetemi docens 2022-es tanulmánya hasonló folyamatokról számol be.

Mit tehetnek az egyházközségek vezetői, hogy erősítsék az emberek Egyház iránti elköteleződését?

A folyamatokat látva érdemes elgondolkodnunk, hogy egyéni és közösségi szinten, hívőként vagy az egyházi rend tagjaként mit tehetünk a változásért.

  1. Figyeljünk kifelé: minden szentmisén és egyházi ünnepségen meg lehet bízni egy hívekből álló csoportot, hogy keressék meg azokat az embereket, akiket nem ismernek, akik újonnan érkeztek. Beszélgessenek velük, kérjék el az elérhetőségüket, figyeljenek oda rájuk. Szervezzenek olyan programokat, ahol az emberek a szentmiséken kívül is találkozhatnak egymással, kapcsolatokat építhetnek. Ebben a folyamatban segítségül szolgálhat James Mallon atya angol nyelven elérhető Isteni megújulás c. könyve, mely segít abban, hogy a plébániai élet modelljeit újragondoljuk, hogy csoportjaink valóban Jézus tanítványaiból álló közösségekre hasonlítsanak, ahol a hívek örömmel mennek a világba, hogy megosszák az emberekkel az Evangéliumot.
  2. A szentmise és a szentségek méltó megünneplése, kiszolgáltatása: fontos nagy hangsúlyt helyezni a szentmise minden aspektusára, a fogadtatástól a szentély megjelenésén át, egészen a zenéig és a liturgiáig. Bár apróságnak tűnhet, mégis elősegítik az áhítatos hangulatot, s ezáltal az Istennel való találkozást a gyertyák, a harangok. Az Eucharisztia ünneplése legyen különleges, szép és misztikus élmény.
  3. Magával ragadó szentbeszédek: még akkor is, ha jó prédikátornak tartja magát egy pap vagy lelkipásztor, érdemes megkérnie másokat, hogy nézzék át a prédikációit. Fontos lenne képzéseken részt venniük, melyek a beszédek felépítésében, az üzenet megfogalmazásában segítenek. A hívők jó miseélménye nagyban függ a szentbeszédtől, és a papoknak valószínűleg ez az egyetlen terepe, ahol taníthatnak, vezethetnek, kihívás elé állíthatják a híveket és inspirálhatják őket.

A Jézusba vetett hitnek talán nem feltétele a templomba járás, de közösség és vallásos szertartások nélkül a hit hamar erőforrás nélkülivé és magányossá válik.

Egyházunknak lehetőséget kell teremtenie egy olyan közösség megtapasztalására, amely biztosítja ezt a táplálékot. Ahogyan James Mallon atya fogalmaz a már fentebb említett könyvében: „a XXI. században nehéz az embereknek eljutni a Jézusban való hitre anélkül, hogy előbb megtapasztalnák az elfogadás és a szeretet érzését, amely egy Jézusban gyökerező közösséghez való tartozással jár.”

Forrás: catholic-link.org

Egyéb
hirdetés

3 hozzászólás

  • Válasz Janka 2023. 06. 21. 13:45

    Szomorú, hogy nagyon sok embernek tényleg ez számít a templomban is, hogy kik, milyen emberek vannak még ott. Nem sokkal jobb, ha valaki a számára szimpatikus emberek, a kapcsolatépítés miatt megy templomba. Nem egy társasági eseménynek kellene lennie.
    Annyit viszont meg lehetett vvolna tartani a covid idôkbôl, hogy nem a mise közepén pénzezünk, hanem a kijáratnál van perselyezés.

  • Válasz Szilágyi József 2023. 06. 23. 09:04

    Gáncs Tamás: Van egy újabb álmom (részlet)
    .
    „… Oly sok mindentől féltik a kereszténységet ma is. De a legtöbben a legfontosabbat mégis kihagyják. A kereszténységet leginkább magától kell félteni. Attól, hogyha közhelyes lesz. Attól, hogyha hatalmi harcok színtere lesz. Attól, ha mindig külsőségekre fogja, hogyha létszámában csökken. Attól, hogyha nem képes a ma élő emberek mai kérdéseire ma élő, releváns választ adni, az evangélium felszabadító erejéből táplálkozva. Attól, hogyha nem képes összefogni és az ökumenét komolyan venni, nemcsak plakátokon, szólamokban, kirakatban, hanem valóságban. Nemcsak szavak szintjén, hanem a közös ügyek komolyan vételével…
    Van egy álmod?… ”
    .
    (internetről – evangelikus hu)

  • Válasz Szilágyi József 2023. 06. 23. 09:20

    Michael Rennier: Hogyan válik az alázat az erősségeddé?
    (részlet)
    .
    „Semmi más nem tesz minket hitelesebbé, mint az alázat.
    Mi is az alázat?
    Az alázat a pontos belátás erénye, az a képesség, hogy ne gondoljuk magunkat olyannak, amilyenek nem vagyunk. Létezik egy érdekes alapvetés – talán mindannyian valljuk valamilyen mértékben -, hogy mindannyian jól vagyunk úgy, ahogy vagyunk. Az ember azt állítja, hogy ő kedves és jó, tulajdonképpen a föld sója, és ha valami probléma vagy zűrzavar van a világban, az csak mások miatt lehet.
    Erről az jut eszembe, hogy amikor G. K. Chestertont megkérdezték, “Mi a baj a világgal?” azt válaszolta: ha baj van, akkor az miatta van…”
    .
    (internetről – katolikus ma)