2023. 06. 07.

Ferenc pápa kórházba került

Ferenc pápát bevitték a kórházba, ma délután végeznek rajta bélműtétet. Az egyházfő bélfali sérvben szenved, ami gyakori elzáródást okoz egyre erősebb fájdalommal. Imádkozzunk érte!

Kórházba szállították Ferenc pápát, bélműtétet végeznek rajta szerda délután – írta meg több nemzetközi hírportál is. A Vatikán közölte, hogy a beavatkozást általános érzéstelenítésben végzik majd, és emiatt a katolikus egyházfő néhány napig kórházban marad. Ferenc pápát kedden már bevitték egyszer a római kórházba, kiderült, hogy erre a műtét előtti kivizsgálás miatt volt szükség. A közlemény szerint a pápa „visszatérő, fájdalmas és súlyosbodó” hasi sérvtől szenved.

A 86 éves egyházfő legutóbb március végén, egy légúti fertőzés miatt volt kórházban, májusban pedig belázasodott, ami miatt kihagyta a pápai audienciát.

Ferenc pápa vastagbeléből két évvel ezelőtt 33 centimétert távolítottak el vastagbélgyulladása és szűkülete miatt. A pápa tüdejének egy része is hiányzik, ezt még fiatalon távolították el Argentínában.

Huffington Post azt írta, a 86 éves Ferenc szerda délelőtt a Szent Péter téren még jó formában köszöntötte a híveket az általános audiencián, ráadásul délelőtt is volt két találkozója.

hirdetés

A Vatikán közölte, kedden a Szentatyát a római Gemelli kórházban vizsgálták meg, maga a vizsgálat alig egy órát tartott, utána visszatért a Vatikánba, de akkor még nem árulták el, hogy pontosan mit is vizsgálnak. A pápát a kórház egyik speciális osztályán kezelik, amely a nukleáris orvostudomány diagnosztikai módszereit alkalmazza.  A Vatikán közleményéből kiderül az is, hogy I. Ferenc a műtét után napokig a kórházban marad, hogy felépüljön a műtétből.

A Vatican News arról számolt be, 2021. július 4-én a pápa hasi műtéten esett át a vastagbélszűkülete miatt. Az akkori műtétet is általános érzéstelenítéssel hajtották végre, az akkor 84 éves pápa egészségi állapota érdekében.

Ferenc pápa legutóbbi Twitter-üzenetében imát kért „a kegyelemért, hogy úgy szeressük Jézust, ahogyan Szent Teréz szerette Őt, hogy felajánlhassuk neki megprbáltatásainkat és bánatunkat, ahogyan ő tette, hogy ő legyen mindenki ismeri és szereti.”

Mint arról a 777-en számos cikkben beszámoltunk, a Szentatya április 28–30. között látogatott Budapestre, sok-sok magyarban mély nyomot és örök emléket hagyva ezzel.

 

Forrás: Huffington Post, Vatican News, Origo

Borítókép - Fotó: AFP/ A pápa június 7-én délelőtt
Hírek
hirdetés