A 777 podcast Úton rovatának legújabb adásában Bonifert Rita, a 777 csapatának tagja volt a vendégünk. Rita a párkapcsolati útkeresésről, annak sokszor nehézkes és rögös útjáról, a benne lévő bizonytalanságról, az egyedüllétről, online ismerkedésről és férjével való megismerkedésről is mesélt Annának és Áginak, és persze arról, hogyan kísérte Isten az útja során.
Milyen szempontjaid voltak a párkeresésnél?
A szüleim jó példát adtak arra, hogy létezik példaértékű házasság és örök szerelem. Én egy introvertált lány voltam, imádtam belemerülni a magam alkotta rajzaimba, egy álomvilágba. Ennek a pozitívuma az volt, hogy a történeteimben jól kidolgozott karaktereket kellett megalkotnom, akiknek pontosan tudtam a jó és rossz tulajdonságaikat, és ez segítségemre volt később a párkeresésnél is. A szempontjaimat két külön kategóriába tudom sorolni. Az egyik az alapvető, nagyon fontos, szinte kötelező, hogy meglegyen típusú szempontok, a másik pedig a mellékes, jó, ha van típusú szempontok, ilyen volt például az öltözködési stílus, a hobbi. Ami nagyon fontos volt, az a vallásos alap, hogy a hitünk egy szinten legyen. Volt olyan kapcsolatom, amely a hitbeli különbségek miatt nem működött. A másik fontos elem a pozitív világkép, közös jövő-és családkép. Tudtam, hogy ha olyan párom lesz, aki nem látja a közös jövőnket, az a kapcsolat nem fog működni, és azt sem akartam, hogy úgy jöjjön haza a párom a mindennapi munkából, hogy lehúz a negativitásával.
Rögös volt számodra a párkeresés útja, volt néhány párkapcsolatod, mielőtt a férjedet megismerted volna. Mennyi ideig tartottak ezek a kapcsolatok, és mi miatt nem működtek?
Mindig hosszantartó kapcsolatokra törekedtem és nem érdekkapcsolatokra. Általában minimum féléves, maximum kétéves kapcsolatok voltak ezek. A kapcsolatokban kitartottam, ameddig lehetett, arra törekedtem, hogy ha valami romlik, azt próbáljuk helyrehozni. Az egyik kapcsolatom a vallás és szexualitás közötti összefüggés miatt nem működött. Ez a fiú, bár hívő volt, nem gyakorolta a vallását, és mikor felmerült a szexualitás kérdése, én kijelentettem, hogy addig nem jöhet szóba a szexuális együttlét, amíg nem látom határozottan annak a körvonalát, hogy megházasodnánk. Ennek a beszélgetésnek köszönhetően rájött, hogy ő így nem tud mellettem maradni. Nagyon határozottnak kellett lennem. Ha így nem kellek, akkor ami vagyok, nem kell annak a férfinak.
A másik kapcsolatomban mindketten gyakoroltuk a vallásunkat, rendszeresen imádkoztunk együtt, mégsem működött a dolog. Sokáig kerestem, hogy ennek vajon mi lehetett az oka, és utólag arra jöttem rá, hogy különbözött a jövőképünk. Próbáltam megváltoztatni őt, a szeretetemet egyre inkább feltételekhez kötöttem. Bár közösek voltak az alapjaink, ez a fiú nem látta a család felé vezető utunkat, nem láttunk párként magunk előtt egy célt, úgy éreztem, külön utakon járunk. Lelkinapokon is részt vettünk, de
egyre jobban azt éreztem, hogy már nem az a példa illik ránk, hogy mint a gyémánt, csiszolódunk, hanem erőltetni akarjuk a dolgokat, ami inkább a hátrányunkra vált.
Egy idő után ki kellett mondani, hogy nem akarjuk megváltoztatni a másikat, ugyanakkor nem tudjuk feltétel nélkül szeretni egymást, úgyhogy lehet, hogy a Jóisten nem ezt szánta nekünk. Viszont minden kapcsolat építő jellegű volt, miután túl tudtam rajtuk jutni, alakították a személyiségemet is, és alakítottak a férfiakról alkotott képemet, ami sokat segített abban, hogy ne egy naiv kislány legyek, és hogy felnőtté tudjak válni.
Hogy volt veled a várakozásban Isten?
A várakozás ideje olyan, mint egy jó hosszan tartó advent. Sokszor kértem ilyenkor az Urat, hogy csak adjon lehetőséget az ismerkedésre. Ebben az életszakaszban próbáltam még több időt fektetni az önismeretre, arra, hogy lássam, milyen párt szeretnék magamnak, és én hogyan tudok fejlődni a majdani páromhoz. Ott volt a polcomon rengeteg párkapcsolati és önismereti könyv. Ezekre mindig úgy tekintettem, mint egy jó használati utasításra vagy receptkönyvre, de nyilván készülékre is szükségem van, azaz egy párra, akivel lehet gyakorolni, hiszen nem elég az elméleti tudást megszerezni. Bizonyos szempontból előnyöm volt azokhoz képest, akik nagyon fiatalon, akár tinikorukban megtalálták életük párját, hiszen ők nem tudják, hogyan alakult volna az életük, ha egyedül lettek volna ebben az időszakban, milyen hobbikat űztek volna, mivel töltötték volna az idejüket. Nekem rengeteg időm volt önmagamra, az Istenkapcsolatomra, ezt a részét szerettem is.
A Jóisten lehetőségként adja a szingli éveket, hiszen lesz még 40-50-60 év az életünkben, amit a párunkra, a családunkra és mindenki másra fordíthatunk.
Volt, hogy azt gondoltad, nem lesz senkid és egyedül maradsz?
Hogyne, persze. Bár olyan mélypontra sosem jutottam el, hogy ne vágytam volna a kapcsolatra, de volt, hogy meginogtam a nőiességemben. Egyetemista koromban vettem észre, hogy nincs minden rendben a női ciklusommal. Elmentem kivizsgálásokra, és a vérvételi eredmények alapján kijött, hogy enyhe PCOS-m van. Manapság ez a betegség szinte minden második nőt érint, de tíz évvel ezelőtt még ritkaságnak számított. El kellett kezdenem jobban figyelni a sportra, a táplálkozásra, hogy a hormonszintem rendben legyen. Nem durván kiugró értékekről volt szó, de nem volt elég női hormonom, és arra gondoltam, hogy mi van, ha ezért nincs barátom, mi van, ha ezt megérzik rajtam a férfiak? Utólag el tudom mondani, hogy a gyógyszeres kezelés, bár segít, de sok minden fejben dől el; a nőiességbe vetett hitünk onnan kezdődik, hogy elhisszük-e magunkról, hogy nőiesek vagyunk, és viselkedünk-e elég nőiesen ahhoz, hogy ezáltal beinduljon a hormontermelésünk. Amit üzennék ezzel a nőtársaimnak, hogy figyeljenek oda arra, hogy ebben az időszakban minél többet sportoljanak, járjanak közösségbe, mert a nőiességre való odafigyelés indítja be azt, aminek következtében kiül a mosoly az arcunkra, és oda már nem kell marketing, az eladja a férfiaknak egész női mivoltunkat.
Hogyan, milyen platformokon próbáltál ismerkedni?
Introvertált lány voltam, úgy gondoltam, érdemes online is megpróbálni ismerkedni, hátha ott könnyebb és biztonságosabb, hiszen egy élő találkozás előtt sokat chatelünk. Ismerjük persze az online ismerkedés hátulütőjét, de van előnye is ennek az ismerkedési módnak. Például egy hosszú várakozási időszakban, amikor senki sem kacsintott rám, nagyon jó érzés volt az, hogy napról-napra egyre több üzenetet kapok férfiaktól. Ezek az üzenetek több önbizalmat és plusz löketet adtak nekem, még ha később ki is derült, hogy csak kalandra kellenék, de még mindig jobb volt ismerkedni, mint bezárkózni otthon. Egy idő után azonban könnyű húspiacként tekinteni az online ismerkedésre, és elkezdeni játszmázni; válaszolok, nem válaszolok, jobbra húzom, balra húzom, összehasonlítom az egyik férfit a másikkal. Ekkoriban hallottam egy érdekes gondolatot Almási Kittitől, aminek hatására radikálisan szakítottam az online társkereséssel. Azt mondta pszichológusi tapasztalatai alapján, hogy
az online társkereső által ismerkedő emberek rögtön randiként indítanak egy találkozót, és nincs benne az a pakliban, hogy a két fél jó barát lesz.
Nincs benne az sem a pakliban, hogy csak összefutunk, és smink nélkül meglát a másik, hanem rögtön egy maszkot veszünk fel; szép ruha, megadom a módját, hátha több lesz belőle… nincs semmi spontaneitásnak lehetősége. Ez a gondolat annyira szöget ütött a fejemben, hogy bár tapasztaltam az online társkeresés pozitívumait is, eldöntöttem, hogy inkább személyesen fogok ismerkedni. Onnantól kezdve még több eseményre jártam el, rengeteg lelki napra, táborokba, 777 offline-okra, imaestekre, és ezek mind jó színterek voltak arra, hogy csak elkezdjek valakivel beszélgetni.
Hogyan ismerkedtél meg Tomival, aki később a férjed lett?
Személyesen ismertem meg a férjemet, de úgy, ahogy nem gondoltam volna. Az együttjárásunk kezdetéhez képest öt évvel korábban találkoztam vele a Fokolár Új Ifjúság nevű táborában, amit mindenkinek nagyon tudok ajánlani. Már akkor ott tök jól elbeszélgettünk, egy csoportba kerültünk. Aztán következő évben ismét találkoztunk a táborban, azután is, és 2019-re alakult ki, hogy elkezdett felnyílni a szemünk; lehet, hogy van a másikban potenciál? Korábban ezen egyáltalán nem gondolkodtunk el. Valahogy a Jóisten 2015-ben még azt gondolta, hogy bemutatom őket egymásnak, de még formálom őket, tapasztalat kell még mindkettőjüknek. A 2019-es tábor után elkezdtünk randizni, és egyre jobban érett bennünk az, hogy ebből több is lehet.
Egészen addig én nem hittem a barátságból kialakuló szerelemben, mert azt gondoltam, ha nincs meg a parányi szikra, ha nem indul be csúnya szóval élve a vadászösztön, akkor mi lesz később?
Csak takaréklángon fog égni a szerelmünk? És aztán, amikor már több éve együtt vagyunk, még lejjebb megy a tűz? Féltem ettől a kapcsolatunk elején, és sokat imádkoztam azért a Jóistenhez, hogy adjon erősebb vonzalmat Tomi irányába. Nem mintha nem tetszett volna vagy nem lelkesedtem volna érte, hiszen minden egyes üzenetváltáskor dobbant egyet a szívem, és igazán vártam a találkozókat, de nem éreztem azt, hogy ez egy tuti befutó szerelem lesz. És az az érdekes, hogy fél év után még jobban szerelmes voltam, mint előtte, és azóta teljesen szakítottam azzal a gondolattal, hogy a házasság vagy a kialakuló szerelem a csúcsról indul, és az évek múlásával már csak lejjebb kerülhetünk érzelmi tekintetben. 50 évesen is meg lehet élni olyan pontokat, hogy a fellegekben érezzük magunkat a házastársunkkal, ezt hallom más házaspároktól. A szüleimen is látom, hogy miután mi, gyerekek kirepültünk a fészekből, újra társaságba járnak, kikapcsolódnak, egymásra fókuszálnak, és lehet, hogy nehéz, hogy már nem vagyunk otthon, de a szerelem újra fellángolt köztük.
Az esküvői meghívónkra annak a tábornak a mottója került fel, amikor elkezdtünk közeledni egymáshoz, és így hangzik: döntöttem, szeretek. És valóban, a döntésből indul ki egy kapcsolat.
Akkor és ott eldöntöttem, hogy meg akarom ismerni Tomit, és utána a Jóisten megadta ahhoz a kegyelmet, hogy ezt egy életen át kíséri.
Annak, hogy egy táborban ismerkedtem meg Tomival, az is az előnye, hogy meg tudtam figyelni a viselkedését akkor is, mikor nem velem, hanem másokkal beszélgetett. Nem pár órára voltunk ketten összezárva, mint egy randin, hanem láttam, hogyan haverkodik fiúkkal, lányokkal. Az online társkeresés esetében vagy egy olyan helyzetben viszont, ami rögtön randinak indul, kevés olyan szituáció van, amiben a másik teljesen önmaga tud lenni, és nincs épp benne a gondolataiban, hogy nézik, és valahogy viselkednie kell.
Harmincéves voltál, mikor megházasodtál. Keresztény körökben gyakran találkozunk azzal az elgondolással, hogy az az ideális, ha a húszas éveink elején házasodunk. Nem volt nehéz elfogadnod, hogy van egy idea, aminek nem feleltél meg? Kaptál negatív megjegyzéseket másoktól?
Hál’ Istennek elmondhatom, hogy negatív megjegyzésekkel nem találkoztam. Valószínűleg azért sem, mert a házasság nem csak tőlem függött, nem lehet kierőszakolni. Azt sem döntöttem el magamban, hogy a biológiai órám ketyegése miatt bárkivel megházasodnék. Soha nem voltam az érdekkapcsolatok híve. Az is segített, hogy 27 éves koromban már megismerkedtem Tomival, onnantól már jobban láttam magam előtt a célt, kezdett körvonalazódni a jövőm.
Arra viszont emlékszem, hogy a világi munkatársaim furcsállták, hogy csak a házasság után fogok Tomival összeköltözni. Büszkén vállaltam az értékeimet, a hozzáállásunkat, elmondtam nekik, hogy ez sokkal inkább előny, mint hátrány. Nem szükséges azt látnom, hogy amikor együtt vagyunk, hogyan pakol be a mosogatógépbe, fontosabb az, hogy hogyan viselkedik velem, a családjával, a munkahelyén vagy más közegben. Előny az, hogy nem az ő lakásába költöztem be utólagosan, nem megtűrt vendégként hoztam az új szokásaimat és alakítottam át az ő otthoni légkörét, hanem mind a ketten hoztuk a saját szokásainkat, és tiszta lappal kezdtünk bele a közös életbe, az új otthonunk kialakításába. A mai napig örülünk, hogy így döntöttünk.
Mit mondanál annak az énednek, aki még a párkeresési zűrzavarban, bizonytalanságban van benne?
A legfontosabb szerintem a türelem és a Jóistenbe vetett remény. Ezt persze utólag könnyű mondani, de azért
mindvégig hittem abban, hogy megtalálom a párom, még akkor is, amikor könnyek között térdeltem a padban.
Kértem akkor is az Urat, amikor úgy éreztem, hogy nincs minden rendben velem, akkor is, ha egyébként úgy éreztem, hogy készen állok és ennek ellenére nem jön a szerelem. A rögös utam ellenére tudom azt mondani, hogy minden tapasztalat hozzátett ahhoz az emberhez, aki ma vagyok. Ha már csak egy embernek tudok segíteni a történetemmel, erősíteni benne a kitartást, akkor megérte. Az esküvőm életem legszebb napja volt, a legeslegszebb, amit kívánhatnék. Minden egyes házasságban eltöltött nap, amit a szeretett párom mellett ébredve eltölthetek, megérte a szenvedést. Uram, hogyha emiatt kellett szenvednem az előző kapcsolataimban és a magányos időkben, amikor úgy éreztem, nem voltál velem, ha ez a szenvedés mind hozzájárult ahhoz, hogy most ilyen boldog lehetek, akkor megérte.
Ha érdekel a teljes beszélgetés, hallgasd meg a podcastadást Youtube-on vagy Spotify-on!
hirdetés
