„Egy ferencesnek a nagyon egyszerű embertől kezdve a sokdiplomásig mindenkit el kell érnie” – hangsúlyozta beszélgetésünk során Dobszay Benedek OFM, azaz Bence atya. A ferences rend tevékenységét szemlélve hamar rájövünk, hogy ez a kijelentés ma sem marad meg csupán vágynak; a testvérek az élet sok-sok területén szolgálnak, az oktatástól kezdve az ifjúságpasztoráción és a szegények megsegítésén át a lelki egészség megőrzéséig. A szolgálatok a rend központi alapítványa, a Ferences Alapítvány támogatásával működnek. Bence atyával rendjének szerteágazó, folyamatosan megújuló tevékenységeiről és személyes megtapasztalásairól beszélgettünk.
Ferences gimnáziumba jártál, ha jól sejtem, ekkor ismerkedtél meg mélyebben a szerzetesek életmódjával. Mi vonzott fiatalkorodban abban, hogy csatlakozz a rend tagjaihoz?
A rendet már gimnazista korom előtt ismertem, egyrészt, mert a testvérem szintén Szentendrére járt, jó néhány évvel előttem, másrészt a családomnak volt ismeretsége egy-két ferences testvérrel. Az elsődleges hívás általánosabb volt, azon gondolkodtam, hogy a papságra is, vagy csak a szerzetességre van hivatásom. Az a lelkiség, amit a ferencesek élnek, ismerős volt számomra, ahogy a közösség jellege, derűje, az istenkép, amit ők a középpontba helyeznek, de nem feltétlenül gondolkodtam abban, hogy belépjek a rendbe. Végül az döntött a ferencesség mellett, hogy érdeklődőként voltam a noviciátus házban, és jó benyomásokat szereztem, mert amit én a szerzetességről és a lelkiségről gondoltam, az összetalálkozott azzal, amit ott láttam. Így már a gimnázium második felében eldöntöttem, hogy kérem a felvételem a rend tagjai közé.
Említetted, hogy vonzó volt számodra a ferencesek istenképe. Milyen ez a kép?
Nagyon érdekes kettősség jellemzi. Egyrészt, van benne egy nagy tisztelet az Isten iránt, másrészt egy végtelen közelség is. Nem véletlen, hogy Assisi Szent Ferenc életében jelenik meg a betlehemállítás. Nem véletlen, hogy az Eucharisztia tisztelete, a Szentírás tisztelete ennyire erős nála, tehát azok a pontok, ahol az Isten kézzelfogható közelségbe jön. Ez lényeges eleme a ferences istenképnek, melyben a két valóság együtt van jelen;
Isten fölséges és dicsőséges, ugyanakkor nagyon közel jön.
Ez a közelség, konkrétság jelenik meg a szolgálatotokban, misszióitokban is.
A ferencességben a legfontosabb, hogy a testvérek éljék az Evangéliumot. A rendet nem egy konkrét feladatra hozták létre, hiszen a szolgáló szeretetnek sok-sok formája lehet, a tanítástól kezdve a szegények szolgálatán és a pasztoráción át a tudományos munkáig. A konkrét életben, az odafordulásban valósul meg az a hivatás, amit élünk. Szent Ferencnek társaival együtt nagyon fontos volt, hogy sok időt töltsenek el mély imádságban, majd kimenjenek az emberek közé.
A 777 olvasóit leginkább a ferencesek ifjúságért végzett szolgálata érinti. Sokat lehet hallani a Ferences Ifjúsági Zarándoklatról, úgyhogy mesélj erről, kérlek, mit tud adni lelki és közösségi szinten egy ilyen program? Miért érdemes ma is zarándoklaton részt venni?
A csoportos zarándoklásra azt szoktuk mondani, hogy olyan, mint egy mozgó kolostor. Mi, ferences testvérek egy hétig együtt vagyunk a fiatalokkal, közösen járjuk az utat, és nem leereszkedő tanítói helyzetből szólunk hozzájuk. Ez egy nagyon intenzív együttlét, az életközösségnek egy olyan megtapasztalása, ami jól bemutatja, milyen a mi lelkiségünk. Látják a fiatalok azt, ahogyan viccelődünk, ugratjuk egymást, de azt is, hogy milyen az imádságos stílusunk, hogyan próbálunk másoknak segíteni szükséghelyzetben. Nagyon közel vagyunk egymáshoz, és ez megszólító erővel bír. Nem olyan értelemben csupán, hogy a zarándoklat után valaki jelentkezik a rendbe, hiszen nem ez az együttlét célja. Sokkal inkább az, hogy a lelkiséget közel vigyük a fiatalokhoz, akik nagy számban jelentkeznek a programra, általában 150-200 fő.
A zarándoklás fizikai megterhelést is jelent, ez pedig érdekes lelki helyzeteket hozhat elő, mély beszélgetések tudnak születni az út alatt. Azt tapasztaljuk, hogy a zarándoklás hagyománya ma is élő, van divatja annak, hogy egy fiatal a hitéből fakadóan odaszentelje az idejét, erejét egy értékes dolognak. A közösségi zarándoklat másik fontos tényezője, hogy egymással is találkoznak olyan emberek, akik keresik a hivatásukat, hitüket, szakmájukat. Az elmúlt 25 év alatt 40 házasság született a ferences zarándoklatokból. De másra is megtaníthat minket egy zarándoklat. Mindennapjaink során gyakran a múltba révedünk vagy ábrándozunk a jövőről.
A zarándoklat olyan kitüntetett idő, amikor azt kérjük a résztvevőktől, hogy abban legyenek benne, amit éppen csinálunk.
Amikor imádkozunk, akkor abban legyenek teljes szívvel, amikor buli vagy vetélkedő van, arra koncentráljanak. Gyakran azzal szúrjuk el az életünket, hogy nem vesszük észre azt, ami a kezünkben van.
Fotó: Dobszay Benedek OFM (Katona Flóra)
Az ifjúságpasztoráció részének tekintem a Margit körúti vasárnap esti fél nyolcas miséket, ahol több száz fiatal gyűlik össze. Ezenkívül milyen más szolgálatot tesztek a fiatalok felé?
A plébániáinkon különféle hittancsoportokat, ifjúsági közösségeket vezetünk, a pasaréti templomunkban is van gitáros szentmise fiataloknak. Fontos számunkra a ministránsok jelenléte, a velük való foglalkozás is. Ezenfelül a nemzetközi katolikus találkozókra ferences csapatot szoktunk szervezni, idén a portugáliai találkozóra 170 fős csoporttal megyünk ki. Iskoláink esetében fontos a közösségszervezés, az osztálykirándulások, a tanórán kívüli programok, túrák, amelyek azt segítik elő, hogy erősebb elérésünk legyen ebben a közegben. Vannak ezenfelül felsőoktatási kollégiumaink, és sajátos helyzetű a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola, amely közös főiskolája három rendnek, a bencéseknek, a piaristáknak és nekünk.
Mit gondolsz, mikor tud sikeres lenni a fiatalokkal való foglalkozás?
Az ifjúságpasztoráció sikerességét szerintem a személyesség adja. Ettől friss a mai napig Szent Ferenc lelkisége, mert a testvériségre, a közösségre, a személyközeliségre összpontosít. A személyesség ugyanakkor nem szabad, hogy azt jelentse, hogy egy pap, egy testvér magához köti a fiatalokat. Azt gondolom, borzasztó nagy szomjúság és nyitottság van ma is az emberekben az elmélyülésre. És
ha egyszerűen azt adjuk, amink van, hogy jól vagy rosszul, de legalább próbáljuk élni az istenkapcsolatunkat, annak lesz megszólító ereje.
A gitáros misék megszólítanak, ahogy a szentségimádás és a méltón végzett gregorián énekes liturgia is.
Nem csak az ifjúságért tevékenykedtek, Kárpátalján több évtizede folytattok missziót. Milyen formát ölt ott a tevékenységetek?
A Szovjetunió végnapjaiban hívtak ki minket oda, hogy pasztorációs tevékenységet végezzünk a határon túli magyarokért, mert a helyi papság már elöregedett, vagy elhurcolták őket. Változó számban bíztak ránk plébániákat; Nagyszőlős központtal csillagtúra-szerűen kaptak területeket a kint lévő testvérek, most kilenc településen vagyunk jelen. Már a kezdetektől tudtuk, hogy a nehéz szociális és társadalmi helyzet miatt nem csupán pasztorációs tevékenységet fogunk végezni, hanem karitatív szolgálatot is. Van egy rehabilitációs központunk, főként mozgásszervi és egyéb betegségekkel, fogyatékossággal élő gyermekeknek, ahol napközi ellátást biztosítunk számukra, valamint egy nagy leveskonyhánk, ahol békeidőben is több mint száz adagot főztünk naponta. Ez a szám a háború alatt nagyon felment, egy ideig 400 adagot osztottunk szét, de jelenleg is 200 fölötti azok száma, akik napi szinten ott étkeznek.
Három településen működtetünk magyar óvodákat, az utóbbi években egy cigánytanodát is nyitottunk. Időben változott, hogy Kárpátalja mely településein voltunk jelen, mivel vannak olyan tevékenységek, melyeket átadtunk az egyházmegyének. Ma már nem beszélhetünk tisztán magyar pasztorációról, mivel sok vegyes házasság köttetik, nem csak nemzetiségi, vallási szempontból is. Szerencsére lettek Kárpátalján született rendtársaink, akik beszélnek ukránul, ez pedig elengedhetetlen a pasztorációhoz.
Mennyiben változtatta meg a misszió formáit a háború?
Több szempontból is hozott változást. Egyrészt, zajlik a belső migráció, sokan költöznek Kárpátaljára, így a nagyszőlősi lelkigyakorlatos házunkat egy ideig menekültek elszállásolására használtuk. Segédkezünk a lakhatásuk megszervezésében, ruha- és ételosztásban. Annak a rétegnek, amelynek a pasztorációját korábban elláttuk, egy része elmenekült, és az ő helyükre érkezik egy nyelvében és kultúrájában inkább homogén, ortodox réteg, tehát nagy kérdés, hogy mi lesz ott a dolgunk hosszú távon. Jelenleg vannak még ott magyar katolikusok, és természetesen ebben a szociális helyzetben nem szeretnénk az embereket magukra hagyni. Fontos számunkra az is, hogy
a rendtársak révén a rend központi alapítványához beérkezett adományokat közvetlenül ki tudjuk juttatni, és tudjuk, hogy azok hova kerülnek.
Ez egy akkora lehetőség, amit nem szabad elengedni.
Az elmondottak alapján úgy tűnik nekem, hogy a szolgálatotokat folyamatos megújulás kell, hogy jellemezze. Korunk aktuális kihívásaira reagálva létrehoztátok a Kilátó Ferences Mentálhigiénés és Lelkigondozói Szolgálatot. Kik számára nyitottak ezek a központok?
A rendtársaim közül sokan végeztek mentálhigiénés és lelkigondozói képzést, így az a gondolat, hogy a lelkipásztorkodást kiegészítsük, régóta jelen volt. A konkrét megkeresés világiaktól érkezett, azzal a felütéssel, hogy sok keresztény szakember van ilyen területen szerzett végzettséggel, akik örülnének, ha kapnának támogatást, helyszínt, teret arra, hogy intézményesített keretek között együtt csináljanak valamit az Egyházban. Mi támogattuk az ötletüket, így megalakult a Kilátó, melynek alapvetően két iránya van. Egyrészt, igénybe lehet venni személyes, segítő beszélgetéseket, melyek jó pár alkalomig ingyenesek. Ennek a célja, hogy egy elsődleges segítséget kapjanak az emberek az elakadásukban, valamint, hogy szakember segítségével rá tudjanak nézni az életükre. Másrészt, elérhetők csoportos foglalkozások is, vannak bibliodráma, pszichodráma és gyászfeldolgozó csoportok. Ezek közül van, amelyik költségekkel jár együtt, egyrészt a szektor védelmében. másrészt pedig tudjuk, hogy ha az illető maga is hozzá tesz valamit ahhoz, amiből kap, akkor értekesebbé válik számára. A szolgálat Budapesten több helyen, és Szegeden is elérhető.
Nagyrészt hívő emberek keresik fel ezeket a központokat?
Javarészt igen, már csak azért is, mert van, hogy mi, papok irányítunk át embereket a Kilátó Szolgálat munkatársaihoz. Vannak olyan helyzetek ugyanis, mikor egy lelkibeszélgetésnél, gyóntatásnál tudjuk, hogy valami már nem a mi szakterületünk, és ezt érdemes jeleznünk az illetőnek, egy konkrét helyre irányítva, ahol szakszerű segítséget kaphat. De a központok bárki számára elérhetőek, és
egyre gyakrabban érkeznek hozzánk nem hívők, hitkeresők, vagy egy hívő ember nem hívő házastársa.
A nem hívőkkel való találkozás egy másik fontos terepe egyébként a jegyesoktatás is, ami a plébániáinkon zajlik csoportosan, több házaspár bevonásával.
A Ferences Alapítvány egy másik fontos tevékenysége a természettudományos oktatás fejlesztése. Miért indult el ez a kezdeményezés?
Lehetőséget kaptunk egy pályázat megírásra, amely iskolai eszközök fejlesztését célozta, és a természettudomány az a terület, ahol az eszközökre nagy szükség van. Bár ebben az esetben konkrétan a természettudományos fejlesztésre volt a hangsúly helyezve, oktatásunkra egyébként is jellemző több területen az innovációs gondolkodás. Az általunk létrehozott Ferences Ösztöndíj Alapítvány dedikáltan a tehetséggondozással foglalkozik saját, jól kidolgozott rendszere alapján. A természettudományok, a művészetek, az irodalom, történelem, hittan, sőt, a szervezési készségfejlesztés területén is keresünk tehetségeket, akiket arra biztatunk, hogy egy mentortanár segítségével projektjellegű feladatokat végezzenek el. A pályázó diákok egy évre kapnak egy mentortanárt, akivel minden héten több órát eltölthetnek, együtt dolgozhatnak, a tanárok ezért díjazásban részesülnek.
A diákok részt vehetnek egy olyan hétvégén, ahol prezentációs képességfejlesztésről, önismeretről tanulhatnak, kapnak támogatást nyelvtanuláshoz, eszközöket, ha szükségük van rá. Nem egyedül, hanem csoportosan dolgozhatnak ezeken a feladatokon, és a cél, hogy a folyamat végére legyen valamilyen produktum, amely nem csupán egy dolgozat, hanem akár egy eszköz, egy kísérletsorozat, interjúsorozat, egy megszervezett program vagy akár művészeti alkotás.
A tehetséggondozási programunk innovatív gondolkodást indított el az iskoláinkban, átbeszéltük, mit gondolunk a tehetségről, az iskolai munkáról, az iskolai kereten kívüli tanulásról.
A tíz éve elindult programunkból már szabadalom is született, továbbá több első helyezés országos versenyeken. Volt olyan diák, aki képregényt készített, volt, aki ruhát tervezett, tehát egészen elképesztő diverzitása van annak, hogy mit tekintünk tehetségnek.
Fotó: Dobszay Benedek OFM (Katona Flóra)
A ferencesek missziója szerteágazó, sok mindenről lehetne még beszélgetni. Most egy másik kulcsfontosságú szolgálatról, az Autista Segítő Központról kérdezlek. Miben egyedülálló ez az intézmény?
Komplexitásában egyedi, mivel intézményünk autista specifikus, bentlakásos intézmény, mellette iskola, valamint felnőtt lakóotthont is működtetünk. A felnőtt bentlakók foglalkoztatását is próbáljuk segíteni, egy zöldségüzemmel van együttműködésünk, ahol tudnak dolgozni az ellátottak. Nagy probléma az autizmus Magyarországon, egyre nagyobb, mert kevés az intézmény és a férőhely. Jó szakembereink vannak, de nyilván utánpótlást is kell találnunk, ez is nehézség. Közben pedig nagyon szerencsétlen családi helyzeteken próbálunk segíteni;
van, ahol azt látjuk, hogy tönkremegy a család akkor, ha nem kapnak tőlünk támogatást.
A bekerülés előtt felméréseket végzünk, hogy tudjuk, milyen problémával érkeznek hozzánk; csak autizmusról, vagy más fogyatékosságokról is szó van. Fájdalmas látni azt, mikor egy család annyira megkönnyebbül, hogy végre kap segítséget, hogy az évek során távolság kezd kialakulni köztük és a gyermekük között, miközben a többség csak 18 éves koráig maradhat, utána tovább kell lépnie valamerre, hiszen a felnőtt otthon korlátozott számú férőhellyel bír. De sikerélményeink is vannak, melyeket öröm látni; a legtöbb gyermek úgy érkezik meg hozzánk, hogy nem tud kommunikálni, önállótlan, és aztán évek múltán úgy távozhat tőlünk, hogy képes önálló tevékenységekre, megvan a saját rutinja, tud valamilyen módon kommunikálni, és van, aki akár tovább is tanul.
Van-e még olyan tevékenysége a ferenceseknek, amelyről talán kevesen tudnak, és érdemes lenne kiemelni?
Amire még mellékesen rá szoktunk csodálkozni, az a kultúra és a tudomány területe. A történelmünkből fakadóan is sok minden van ránk bízva, legyen az műemlék, könyvészeti érték, levéltári, vagy történeti érték, anekdota. Látjuk azt, hogy ezekkel is lenne feladatunk; az értékeket a Magyar Ferences Könyvtár és Levéltár fogja össze. Ez egy kiaknázatlan terület, mely lehetőséget nyújt a párbeszédre.
Jó lenne megnyitni egy múzeumot, hogy a hittől teljesen távol lévők bejöjjenek, és a kiállított értékkel mesélhessünk nekik az Evangéliumról.
Nyilván, erre a területre van a legkevesebb anyagi forrás, ugyanakkor nagy lehetőséget látunk benne. Idehoznám még a tudományos munkát is; bár nincs olyan szerzetes nálunk, aki pusztán a kutatásra lenne felszabadítva, jópáran közülünk rendelkeznek doktorátussal, vannak, akik szabadidejükben kutatnak, tanulmányokat írnak az egyéb munkáik mellett. A munkák megjelenésének egyik csatornája az Acta Pinteriana című online lap, amely a tartomány gondozásában jelenik meg. Nem csupán ferences témájú publikációkat tesznek közzé benne, hanem ferences testvérek és ferencesekhez közel álló világiak egyéb munkáit is, akár egészen más tudományterületekről.
Melyik szolgálat az, amelyben különösen otthon érzed magad?
Nyolc évet tanítottam a Szent Angéla Ferences Általános Iskolában és Gimnáziumban, ez egy különösen jó időszak volt az életemben. Nagyon szerettem biológiát tanítani. Sokat jelentettek a személyes kapcsolatok, amelyek közül több a mai napig élő, előfordult, hogy én kereszteltem a volt diákjaim gyermekét. De szerettem az ifjúságpasztorációban is tevékenykedni. 14 éven át én mondtam a Margit körúti fél nyolcas szentmiséket, zarándoklatot szerveztem, hivatásgondozó voltam, ezen a területen is sok örömem volt. A központi struktúra fenntartásában kifejezetten szívesen tevékenykedtem, voltam gazdasági vezető, tartományfőnök, jelenleg pedig tartományfőnök-helyettes vagyok. Mindig is fontos volt számomra ezen a területen a rendszerszemlélet, az innováció, hogy ne csak úgy legyenek az intézményeink, hanem akarjunk velük csinálni valamit, gondolkozzunk el azon, mit szeretnénk ezekből kihozni, határozzunk meg célokat. Öröm volt nemcsak a szerzetestársaimmal, hanem más szakemberekkel is együtt gondolkodni.
Milyen szemlélettel végzitek a szolgálatotokat?
Mindig bennem van annak a tudata, hogy nem magamat kell tolnom, hanem a Jóisten felé vezetni az embereket, Róla beszélni. És ez a tudat tulajdonképpen felszabadító is, mert mi csináljuk a feladatunkat, ahogy bírjuk, a többit pedig a Szentlélekre bízzuk. Másrészt pedig fontos, hogy a lehető legemberközelibb módon szolgáljunk. Egy ferencesnek a nagyon egyszerű embertől kezdve a sokdiplomásig mindenkit el kell érnie, és meg kell találnunk, hogy az emberek életében mik azok a nyűgök és örömök, amelyekbe valahogy oda lehet vinni az Evangéliumot. Amire próbálok törekedni, az a közvetlenség, mert azt látom, hogy erre van képességem, és ez a legcélravezetőbb.
Miben más a ferencesek szolgálata egy más karitatív szervezetéhez képest?
A mi tevékenységünkben valóban megjelenik a személytől személyig tartó kapcsolat. Összeköttetésben vagyunk a támogatóinkkal és a támogatottjainkkal is, épp ezért jó szívvel fogadok el minden segítséget, mert tudom, hogy az adományok hova fognak kerülni, látjuk a teljes folyamatot az elejétől a végéig. Másrészt
a szolgálatunk felkínáló jelleggel működik; nem akarunk letolni semmit mások torkán, legyen szó akár az Evangéliumról,
a segítségnyújtásról, vagy a tanításról. Ehelyett felkínáljuk, amit tudunk adni; ha kérsz belőle, vegyél, ha nem, akkor nem kell vinned. Jöhetsz, ha akarsz, becsatlakozhatsz, de nem kötelező. Így jelenik meg a ferences szemlélet. Bár a szolgálatban magát az embert fontosnak tartjuk, és nagyon is érdekel minket a konkrét személy maga a történetével, a Jóistent nem szeretnénk kihagyni a a karitatív tevékenységből. Nem csak szociálisan akarunk segíteni, hiszen nekünk az a dolgunk, hogy megéljük és átadjuk az Evangéliumot. Mindig el fogjuk mondani, hogy Isten fontos számunkra, Őt magát szeretnénk megmutatni másoknak.
A ferences rend tevékenységét a Ferences Alapítványon keresztül tudod támogatni adód 1%-ának felajánlásával, valamint ide kattintva!
hirdetés
