2023. 04. 26.

Reményt ad, hogy végre a periférián élőkre is figyelnek – Katolikus Karitász

„Ferenc pápa nemcsak szóban, hanem tettekben is kiáll a szegények és egyéb rászoruló csoportok mellett, így nem véletlen, hogy a magyarországi látogatása során is szeretne periférián élőkkel találkozni” – fogalmazott a 777-nek a Katolikus Karitász országos igazgatóhelyettese. Zagyva Richárd elmondta, 450 vendéget ők hoznak a helyszínre, köztük lesznek többek között rászoruló családok, menekültek, fogyatékkal élők, mozgáskorlátozottak, hajléktalanok. A résztvevők nagyon hálásak amiért a pápával találkozhatnak, de azért is, mert így több figyelem irányul a nehézségeikre.

Hogyan készülnek a pápa érkezésére – akár operatív, akár lelki szempontból?

Valóban mind a kettő zajlik. Operatív szinten még folynak a szervezési munkák, de már nagyon sok minden látszik, például, hogy 450 fő fog érkezni a Katolikus Karitász szervezésében, illetve nyilván a Magyar Katolikus Egyház egyéb karitatív szereplői is hoznak majd vendégeket. Ennek a 450 főnek egy része a templomon belül, egy másik része pedig a templomkertben vesz részt, illetve a tervek szerint lesz egy segítőkből álló sorfal is, ahol a Szentatya majd bemegy a templomba. Ezenkívül tanúságot fognak tenni a templomban a Szentatya előtt. Az egyik tanúságtevő a Karitász által támogatott menekült család lesz, ahol az édesapa fog beszélni a pápa előtt, majd a gyermekei zenés programmal készülnek.

Ezenkívül például a Karitász által működtetett székesfehérvári Szent Kristóf-ház fogyatékkal élő fiataljai is érkeznek, akik az előkészületi programban adnak elő egy kis zenés műsort, és ők is a templomban lesznek majd. Mellettük még rengeteg rászoruló család, menekült, hajléktalan és fogyatékkal élő személy is érkezik – segítőikkel együtt – a mi szervezésünkben a pápalátogatásra. Alapvetően ez az operatív része, ennek a szervezése, regisztrációja zajlik. Igyekszünk lelkileg is készülni, például találkozásokat szervezni azoknak, akik részt vesznek, tanúságot tesznek, felkészíteni őket erre a találkozóra.

hirdetés

Fotó: Katolikus Karitász

Mi alapján döntötték el, hogy az Önök által segített emberek közül kik vehetnek részt a programban?

Azt kérték tőlünk, hogy a Katolikus Egyház segítő szervezetei minél szélesebb körből szólítsák meg a résztvevőket, különös figyelmet fordítva a menekült családokra – így egy nagyobb létszámú menekültcsoport jön a mi szervezésünkben. Emellett

igyekeztünk, hogy a periférián élő emberek minél több csoportját tudjuk mi is megszólítani,

és így kerestük meg a támogatottjaink közül ezeket a csoportokat, például fogyatékkal élőket, mozgáskorlátozott, értelmileg akadályozott, megváltozott munkaképességű személyeket. Emellett betegek, hajléktalanok, hátrányos helyzetű családok is részt vesznek. A másik szempont pedig az volt, hogy az egész ország területéről, a Karitász hálózatából érkezzenek, így tizenhat egyházmegyéből fognak jönni vendégeink.

Mik a program keretei, lesz lehetőség számukra személyes kapcsolatba lépni a pápával?

A program úgy fog kinézni, hogy a Szentatya fog mondani majd egy beszédet, ezután lesznek tanúságtételek, majd közös ima a pápával, valamint lesznek közös zenés imádságok és könyörgések. Vélhetően a végén megáldja a résztvevőket.  A Szentatya érkezése előtt körülbelül egyórás előkészületi program lesz, zenés műsorral, dicsőítő énekekkel, könyörgésekkel, imákkal, amelyeket mind a rászorulók fognak vezetni.

Ön szerint milyen hatással lesz a Szentatyával való találkozás az Önök által támogatott, rászoruló emberekre vagy a Karitász munkájára?   

Mi azt gondoljuk és reméljük, hogy nagy hatással lesz mindenkire. Már most látszik, hogy mind a segítők, mind az általuk támogatott személyek nagyon meghatottak, hogy rájuk figyel a Szentatya, és hogy ezzel a közösséggel szeretne találkozni. Egyértelműen kifejezték többen is, hogy nekik ez reményt ad, hogy a figyelem központjába kerülnek egy picit, a Szentatya és az egész világ által, és azok a nehézségek is fókuszt kapnak, amelyekkel ők küzdenek. A perifériára szorult emberek sokszor olyan csoportokhoz tartoznak, amelyek nem egyértelműek, amelyeket nem mindenki lát. Tehát nem csupán szegény családokról beszélünk, hanem mondjuk az emberkereskedelem áldozatairól, megváltozott munkaképességű személyekről, szenvedélybetegekről, fogyatékkal élőkről. Nem mindig egyértelmű, hogy ők milyen nehézséggel küzdenek, nem tudunk beleérezni az ő helyzetükbe. Illetve sokan kifejezték a résztvevők közül, hogy gyermeki örömmel várják a Szentatyát, nagyon sok lelki feltöltődést várnak ettől az eseménytől.

Fotó: Katolikus Karitász

Egyébként mennyire lepte meg Önöket, hogy helyet kaptak a programban? Nyilván más országokban való látogatásakor is szerepet kap Ferenc pápánál, hogy szegényekkel, menekültekkel találkozzon.

Ferenc pápa nagyon sokszor ad útmutatást a megszólalásaiban, hogy az Egyház karitatív szervezetei hogyan végezzék ezt a szolgálatot. Érezzük azt a törődést – a Karitász hálózat, akár más egyházi segítő szervezetek –, hogy

Ferenc pápa komolyan kiáll a szegények és egyéb rászoruló csoportok patronálása mellett.

Fel is szólít minket ennek az üzenetnek a továbbadására, a karitatív szolgálat még mélyebb és még jobb megélésére. Azt tapasztaljuk, amikor Ferenc pápa bárhol megjelenik, igyekszik ezt meg is mutatni, nemcsak szóban, hanem tettekben is – ez nagyon nagy öröm számunkra. Épp emiatt valamilyen szinten várható volt, hogy bekerülünk a programba, kifejezett kérés volt, hogy a Rózsák terei programon ő a rászorulókkal szeretne találkozni.

Szilágyi Anna 

Borítókép - Fotó: Alberto Pizzoli/AFP
Interjú Szilágyi Anna
hirdetés