Ismét Varga Emese meséjét hoztuk nektek, amelyet az őszi meseíró pályázatunkra küldött. Több olyan mese is született, amit végül a kötetbe nem tudtunk beválogatni, de úgy gondoltuk, értékes történetek, így örömmel mutatjuk meg ezeket nektek.
Ismered a zűrzavaros erdőt Hetedhétországban? Gyere csak közelebb, elmondok róluk egy mesét! Szivárványszínű levelek árnyékában ugrándozó mókusok, vattacukor-illatú avarban kotorászó kisegerek, kakaóban úszkáló halak, tejszínhabfelhők között repdeső papagájok laknak ott. Ha meglátnád, ámulnál-bámulnál a csodálattól, minden milyen meseszép! De azért ott sem fenékig tejfel az élet. A macskák folyton irigykednek, a majmok naphosszat bosszankodnak, a harkály csúnyán beszél, míg a bagoly csak okoskodni tud. Mindez azért alakult így, mert elterjedt a hír, hogy Isten magára hagyta őket. Annyira megsértődtek ezen, hogy senki sem akart jól viselkedni.
Itt született Hipp-Hopp, a kisnyuszi. Kezdetben mindig olyan vidáman ugrándozott, mókázva játszott az óvodában, de mire iskolás lett, megtanulta, itt nincs helye a jókedvnek. Aki itt lakik, az bizony folyton morcos, mogorva kell, hogy legyen. Nem tetszett ez neki, ezért úgy döntött, felkeresi Istent, és hazahívja őt. Tudta, hogy az Istenhez vezető út nagyon hosszú, ezért a spájzban fellelhető összes dobozos üdítőt és csokoládét bepakolta a hátizsákjába, és nekiiramodott. Már jó ideje szökdécselt, amikor egy különös tisztáson találta magát. Körbenézett, és mit látott? Semmi különöset, csak morzsák után kutató hangyákat. Ahogy közelebb ment hozzájuk, megpillantott egy nagyon idős mackót, aki egy közeli padon üldögélt. Hipp-Hopp bátortalanul melléhuppant. Fáradt kis tappancsait kezdte lóbálgatni. Kinyitotta a hátizsákját, és éppen ki akart venni egy almalevet, de inkább a mellette ülőre sandított. Bozontos szőrzet, erőtlen lábak, görnyedt hát. Sohasem látott még ilyen öreg állatot. Biztos nagyon éhes lehet! Ekkor fogott egy csokoládét, és félénken odanyújtotta a medvének. Az öreg mackó hálásan elfogadta az édességet, és a kisnyuszira mosolygott. Hipp-Hopp tágra nyitott szemmel bámulta. Csodálatos mosolya volt! Kis idő múlva arra gondolt, biztos csak képzelődött, hiszen Hetedhétország zűrzavaros erdejében senki sem mosolyog. Egy próbát megér, bátorította magát, és gyümölcslével is megkínálta a mackót. A kedves öreg újra rámosolygott, talán még sugárzóbban, mint az előbb. Hipp-Hopp majdnem kiugrott a bőréből. Egész délután a tisztáson maradtak, bár egy szót sem szóltak egymáshoz. Amikor besötétedett, a kisnyuszi elálmosodott, és úgy döntött, hazaindul. Már megtett néhány lépést, amikor megtorpant, és visszafordult. Odaugrált a vén medvéhez, szélesre tárta a karját és megölelte. A mackó a legszebb mosolyával ajándékozta meg. Amikor Hipp-Hopp hazaért, édesanyja hiába feddte meg és küldte aludni vacsora nélkül, mosolya letörölhetetlen lett. Úgy hajtotta álomra a fejét, hogy tudta, ő ma Istennel ebédelt, akinek csodálatos a mosolya.
Másnap az iskolában elmesélte a különös találkozást barátainak, akik vidáman kezdtek szökdécselni körülötte. Néhány felnőtt ugyan próbálta inteni őket, de hiába. A ragyogó mosoly és jókedv megállíthatatlanul terjedni kezdett az erdőben. Habár a zűrzavar még nem szűnt meg teljesen, ha ellátogatsz hozzájuk, könnyen megismered a szivárványszínű levelek között azokat az állatokat, akik tudják, Isten nem hagyta őket magukra. Keresd csak a mosolyukat! Éppen olyan, mint amit a két füled közé neked is rajzolt az Isten.
Varga Emese
Kép: Mylaphotography | Dreamstime.com
hirdetés
