2023. 03. 22.

Egy 6 éves kislány a Jézussal való kapcsolatunkról

Egy kedves történet, ami talán közelebb visz, hogy megértsük, miért mondta Jézus, hogy legyünk olyanok, mint a kisgyerekek.

Nem egyszer tapasztaltam, hogy egészen kicsi gyerekeknek mély hitbeli élményekben lehet részük. Valahogy tisztábban látják, hogy mi az, ami igazán fontos és mi az, ami lényegtelen. Ez egy olyan képesség a gyerekekben, amely sok felnőtt számára már elveszett vagy halványodott az idők során. Gyakran mély és valódi kapcsolatban vannak Istennel, olyan egyszerűséggel, amelyre mi, felnőttek csak vágyakozunk. Azt hiszem, hogy ezek és még sok más ok miatt mondta nekünk Krisztus, hogy legyünk olyanok, mint a kisgyermekek (Máté 18:3).

Nemrég a hatéves kislányom mondott valami olyasmit, ami miatt máshogy kezdtem gondolkodni a Jézussal való kapcsolatomról.

A múlt vasárnapi mise után a kislányom kézen fogta az egyéves húgát és kivezette a zárt udvarra játszani, miközben mi a férjemmel beszélgettünk néhány barátunkkal. Az udvaron egyenetlen a talaj és kicsit meredek a járdaszegély, így nagyon figyelt a kis totyogó húgára, fogta a kezét és végig mellette maradt.

Néhány perc után eszembejutott, hogy az idősebb lányom talán inkább úgy szeretne játszani, hogy ne kelljen figyelnie a kishúgára, így mondtam neki, hogy nyugodtan hozza be hozzám a kicsit.

-Ó nem, semmi baj, Anyu – mondta – szeretem, ha velem van.

-Köszönöm, hogy ilyen jól vigyázol rá – válaszoltam.

– Én vagyok a pásztor és ő az én kis báránykám – mondta mosolyogva.

Én is elmosolyodtam, mert tudtam, hogy a jó pásztor példázatára utal, amit sokszor hallott a miséken.

-Szeretek figyelni rá, élvezem nézni őt. Ahogy Jézus is élvezi, hogy figyelhet rám – mondta.

Miközben ők ketten elrohantak, én csak ámulva álltam ott és gondolkodtam azon, amit az imént hallottam. Jézus szeret figyelni rám – nem hiszem, hogy valaha is eszembejutott volna ez, ha a lányom nem mondja. Persze, ezerszer hallottam a mondatot, hogy „Jézus szeret téged”, ahogy minden keresztény. De Jézus tényleg élvezi, hogy velem van? Jézus szeret vigyázni rám? Jézus szerint szórakoztató, örömteli velem lenni?

Mi van, ha valóban elhiszem, hogy Jézus gyönyörködik bennem, és élvezi a társaságom?

Hogyan változtatja meg ez a viselkedésemet, a gondolkodásomat, az imáimat?

Milyen csodálatosan érti a lányom Jézus iránta érzett szeretetét, amit még mélyebben tud átérezni a kishúga iránti gondoskodó és gyengéd szeretete révén. És milyen gyönyörű ajándékot adott nekem ezzel az egyszerű üzenettel, hogy Jézus élvezi a társaságom és gyönyörködik bennem. Ő benned is gyönyörködik.

 

Forrás: Aleteia 

Fordította: Szilágyi Anna 

Borítókép - Fotó: Dreamstime.com
Blog
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás