A 6. számú garfieldi Gábor Áron fiúcserkészcsapat alapításának 50. évfordulójára készült emlékkönyv elején szerepel Bodnár Gábor, a Külföldi Magyar Cserkészszövetség ügyvezető elnökének halála évében írt üzenete: „Legyetek akkor is cserkészek, amikor senki sem lát, és legyetek keresztények amikor mindenki lát. Szolgáljátok a magyar közösséget Észak New Jersey tájain. Képezzétek magatokat. Nyelvünkkel és kultúránkkal alaposan ismerkedjetek meg, hogy annak külföldön is terjesztői lehessetek, hogy értékeinket a befogadó országokban magyarok és nem magyarok előtt méltón ismertessétek. Negyven éve tartjátok magasra a liliomos zászlót, Isten, haza, embertársak és a magyarság szolgálatában. Amikor most eddigi nagyszerű eredményeitekhez szívből gratulálok, kérem a Mindenhatót segítse munkátokat és vezérelje utatokat a jövőben is.” Antal-Ferencz Ildikó újságíró a KMCSSZ elnökével, Lendvai-Lintner Imrével beszélgetett a külföldi magyar cserkészet múltjáról, jelenéről és jövőjéről.
A KMCSSZ rövid története
Az 1907-ben Angliában alapított cserkészetet hamarosan követte a magyarországi: az első cserkészcsapatot ’10-ben szervezték meg, s két évvel később már megalakították a Magyar Cserkész Szövetséget (MCSSZ). A következő években a magyar cserkészet gyors ütemben fejlődött. A Trianon utáni időkben a magyarság első nagyobb nemzetközi sikere a magyar cserkészek kitűnő teljesítménye volt az ’24-es dániai jamboree-n, ahol a harmadik helyet szerezték meg. A magyar főcserkészt, gr. Teleki Pált a Világbizottság (International Committee) tagjává választották. ’33-ban a MCSSZ rendezte a világjamboree-t, a gödöllői kastély parkjában, ahol a világ főcserkészet, Lord Baden Powell („BiPi”) is megjelent. A Leánycserkész Világszövetség szintén Gödöllőn rendezte a Pax Ting nevű leányjamboree-t ’39 nyarán, 4.000 leánycserkész részére.
’41-ben már ezer csapatban 60.000 cserkész működött Magyarországon, egyre nehezebb politikai és gazdasági viszonyok között. Az első népszerű népdalkönyvet (101 Magyar Népdal) a MCSSZ adta ki, Kodály Zoltán előszavával, s ezzel száműzték az idegen dallamú énekeket, amelyeket az iskolákban javában tanítottak. Megindult a szervezett falukutatás és a regös mozgalom. A cserkész néptánccsoportok elsők voltak az országban. Az öregcserkészek a munkapadoktól a parlamentig mindenütt terjesztették a cserkészszellemet és szolgálták az örök magyar érdekeket. A háború után még egy rövid ideig működött az újjászervezett MCSSZ, de ’48-ban a kommunisták feloszlatták. ’45-ben Nyugat Európa menekülttáboraiban éledt újjá. Csapatok alakultak a táborokban, majd a kivándorlásokat követően főként a tengerentúlon. ’89-ben újra megengedték az anyaországi cserkészet működését; ekkor változtatták nevüket Külföldi Magyar Cserkészszövetségre (KMCSSZ).
Jelenleg négy kontinensen több mint hetven csapatuk van, tizennégy országban, öt kerületben: Nyugat-Európában, Dél-Amerikában, USA-ban, Ausztráliában és Kanadában, jelenleg összesen 2.950 taggal.
Emellett ún. szórványcserkészek a világ minden országában akadnak. A nyugati világ magyar iskoláinak a felét ők tartják fenn. A vezetőjelölteknek magyar nyelvből és irodalomból, földrajzból és történelemből vizsgát kell tenniük. Könyvkiadásuk jelentős: főként tankönyveket, cserkészkönyveket és néprajzi munkákat adnak ki. Tánc és regös csoportjaik elsőként alakultak a nyugati világban, vezetőik sok civil tánccsoport magját alkották. A központi vezetőképző tábor helyszíne (Fillmore, New York állam) mellett Ohióban, Ausztráliában, Németországban és Brazíliában tartanak fenn parkokat. Cserkészházaik viszonylag kevés helyen vannak (New Brunswick, Garfield, Sydney, Buenos Aires és Cleveland). A magyar cserkészek kapcsolatát erősítik folyóirataikon túl (Magyar Cserkész, Vezetők Lapja) a tanulmányi ösztöndíjak, a jubileumi –, vezetőképző- és a Corvina táborok.
Fotó: Fillmore-i Hontalan Sasok Házának avatása
Lendvai-Lintner Imre
Bodnár Gábor (1920-1996) KMCSSZ-alapító felkérésére ’93-ban Lendvai-Lintner elvállalta a szövetség ügyvezető elnökségét, és azóta vezeti a szervezetet, azaz immár 30 éve. A KMCSSZ központja Garfieldon van, ahova ő maga hét éves kiscserkészként került, és végigjárva a szamárlétrát átvette a stafétát „Gábor bától”. Mint meséli, Ausztria nyugati végén, a svájci határ mellett született ’49-ben; szülei azon év januárjában szöktek ki Magyarországról, s azért oda, mert ott már éltek apjának ismerősei. A család ’56 júniusáig élt Ausztriában, Imre ott járt óvodába és első osztályba. Amerikába a II. világháború után, az oroszok elől menekülők befogadására felállított ún. DP-törvény (displaced persons) alapján kerültek, hajón érkezve, ami az akkor 7 éves Imrének örök élményt jelentett. „Három dologra emlékszem ezzel kapcsolatban: betörtem a fejemet Ausztriában, így a bekötött fejemmel eléggé feltűnő jelenség voltam a hajón, sokan érdeklődtek, mi történt velem; a másik: mindennap volt rajzfilm, amit apámmal mindig megnéztünk; a harmadik:
utolsó reggel felébresztettek s kint voltam a fedélzeten, amikor a Szabadságszobrot először megláttuk. Azt a ködös látványt soha nem felejtem el.”
Amikor kiszálltak a hajóból, már várták őket Imre apjának Magyarországról ismert barátai, Andreánszkyék. A család Passaic-ra költözött, Imre a passaici Szent István templom angol nyelvű iskolájába járt elemibe. „Magyar apácák, az Isteni Szeretet Leányai nővérek tanítottak minket, de sajnos nem volt jó élményem velük: bár az osztály fele magyar volt, ránk szóltak, ha magyarul beszéltünk.”
’56-ban őszén magyar oktatás még nem volt, de amikor újraindult, Imre oda is járt. Később a közeli katolikus gimnázium diákja volt, majd egyetemre járt, kohómérnökit végzett, alap-, majd mesterfokozaton. Utána az ExxonMobil (Esso) olajvállalathoz került, ahol 32 évet dolgozott: tíz évig korróziómérnökként, majd 22 évig vezetőként. ’74-ben házasodott, Torontóban élő feleségét, Ágnest (is) a cserkészetnek köszönheti: az őrsvezető-képzésen találkozott bátyjával, annak két húgát pedig egy clevelandi Cserkésznapon ismerte meg. Négy-öt évig udvarolt Ágnesnek, de a 750 km-es távolság miatt szerinte ez egy átlagos párkapcsolat számára fél-egy évnyi kapcsolattartást jelentett. Madisonba (New Jersey állam) költöztek, ott születtek gyermekeik: Béla ’76-ban, Zsófi másfél évvel, Géza három évvel később. Imre munkája miatt a család Texasban is élt két évig, majd hat év múlva Angliában négy évig.
Imre szerint a külföldi életnek nagyon pozitív hatása volt a családra: sokkal többet tudtak együtt lenni, mint amikor otthon éltek, ahol az apát a munkája mellett a cserkészet is nagyon lekötötte; és mert gyermekei, főleg a fiúk, kamatoztatni tudták külföldi kapcsolataikat:
Béla már több mint húsz éve Magyarországon él, Géza pedig két évet dolgozott Londonban, és mindketten nagyon otthonosan mozognak Európában. Amíg Angliában éltek, körbeutazták Európát, Magyarországra is eljutottak legalább évente egyszer. Elmesél egy családi történetet: Angliába augusztusban érkeztek, októberben elrepültek Budapestre, Ágnes nagymamájához, az akkor 80 éves Dédihez (akit Imre sokszor meglátogatott már korábban is, amikor még Ágnesnak udvarolt), hogy megmutassák neki Amerikában élő dédunokáit, mert „ki tudja, meddig él”. Dédi aztán még sokáig élt, végül dédunokája, Béla temette el.
Béla az Ohio Állami Egyetemen, Zsófi New Jerseyben, Géza Pennsylvaniában volt egyetemista, mindkét férfi közgazdász, nemzetközi pénzkezelést tanultak. Béla még egyetemistaként jelezte apjának, hogy gyakornoki munkát szeretne végezni Magyarországon. Imre cserkészkapcsolatai révén segített neki elhelyezkedni, és a fiú két hét múlva közölte vele: vissza sem akar jönni, annyira jól érzi magát. Apja viszont ragaszkodott hozzá, hogy befejezze az egyetemet. Mielőtt visszajött volna, apja tanácsára állást keresett: egy nemzetközi adótanácsadó cégnél (KPMG) kapott munkát, ahol nagyon imponált, hogy tökéletesen beszél angolul és magyarul. Az egyetem után oda ment dolgozni, családot is Magyarországon alapított, Nikivel két gyermekük született: Esa 18, Anna 15 éves. Feleségének oktatással kapcsolatos vállalkozása van. Évente egyszer eljönnek Amerikában meglátogatni a családot.
Zsófi New Jersey államban él, tanári végzettsége van, most háztartásbeli, Haitiből származó férjével négy gyermeket nevelnek: Zsigmond, Viola, Baltazár és Orbán, akik Montclairbe járnak hétvégi magyar iskolába, Passaic-ra magyar templomba és Garfieldra cserkészetre. Géza kalandos életet élt: ő is egy nemzetközi adótanácsadó cégnél, a Deloitte-nál dolgozott New Yorkban 12 évig, amely alatt kiküldték két évre Angliába. Édesapja meghatottan meséli: egyszer, amikor Géza angol főnökével Budapesten tárgyalt egy román és egy magyar vállalat egyesítéséről, és kiderült, hogy a román fél erdélyi magyar, ő vezette le a tárgyalást magyar nyelven. A főnöke egy szót sem értett belőle, de bízott az amerikai magyar fiatalban. Ez egy újabb bizonyíték arra, hogy milyen érték lehet egy második nyelv tudása, különösen a magyar – hangsúlyozza Imre, majd folytatja fia életét: később egy kozmetikai cég különböző vállalataihoz került pénzügyi igazgatónak, majd egy kollégája start-up vállalkozásában kötött ki. Közben összeházasodott félig ír-félig olasz feleségével, akivel még a katolikus elemi iskolából ismerték egymást és három gyermekük született: Nóra 13, Bence 10, Hildi 3 éves.
Fotó: Imre gyermekeivel
A KMCSSZ-vezetés 30 éve
Imre a cserkészettel ’56 szeptemberében találkozott: édesapja elvitte a 6. számú cserkészcsapat alakuló gyűlésére. „Egyke vagyok, és ez sok mindent meghatározott az életemben.
A cserkészcsapatban nőttem fel, gyerekéletemet ott éltem meg: ott játszottam, ott rosszalkodtam, nagyon fontos része volt az életemnek.
Édesapám a cserkészszövetségben a gazdasági hivatalt vezette, ’58-tól haláláig. Édesanyám Vas megyei parasztcsaládból származik, nyolc testvére volt, így amikor cserkészházban takarítani vagy főzni kellett, ő mindig ott volt, a Bodnár, Jámbor és Keresztes családokkal együtt; ez a négy-öt család csinált mindent, amire szükség volt. Jómagam végigmentem a szamárlétrán: voltam kis- és nagycserkész, őrsvezető, parancsnok-helyettes, parancsnok.” Bodnár Gábor Garfieldon lakott, 6-8 utcára tőlük, s ebből szoros családi-baráti kapcsolat alakult ki: Imre apja „Gábor bá” jó barátja volt, annak ellenére, hogy 21 évvel idősebb volt nála, annak fia, Bence pedig Imre őrsében volt cserkész. A szülők és a fiatalok baráti társasága majdnem kivétel nélkül cserkészekből állt. Imre szabadidejében állandóan ezzel foglalkozott, a táborokban segédkezett. Az őrsvezető-tábor elvégzése után még jobban belemerült, átvette a képzést Ádám János jezsuita atyától, aki azt kifinomította a KMCSSZ-ben. Ezt végezte 15 évig, közben Intéző Bizottság-tag lett.
„Gábor bá mindig a nyakamba akasztott valamit; nem tudom, mennyire tudatosan. Ehhez képest Angliában kikapcsolódás volt az életem, bár ott is segítettem az európai vezetőképző táborokban. Amikor visszajöttem ’92-ben, szilveszter napján Gábor bá meghívott Vajtay Istvánnal együtt ebédre. Egyikünk sem tudta, miért. Gábor bá keménykezű vezető volt, katonatiszt, aki így kezelte a cserkészetet is, ami az élete volt. Az ebéd közben kedélyesen elbeszélgetett velünk, majd közölte, hogy jövőre én leszek az ügyvezető elnök, Pista a vezetőtiszt. Mi meg csak néztünk egymásra, és nagyokat nyeltünk… Mondtuk neki, ezt szeretnénk otthon is megbeszélni a családdal, mert nem kis feladatról van szó. Kaptunk tőle egy kis időt, de egyértelműen az volt az elvárása, hogy elvállaljuk. Nem is tudom, mit csinált volna, ha nemet mondunk. Akkoriban én ötvenéves sem voltam, Pista is negyven alatti, kicsit félelmetes volt a felelősség, de elvállaltuk és azóta csináljuk.” ’93-ban áprilisában a közgyűlés megszavazta Bodnár Gábor javaslatát, aki később lebetegedett és ’96-ban meghalt, majd a 20 évig elnök Némethy György is elment, így Imre ’97-ben elnök lett. Vajtay István 12 évig volt vezetőtiszt, utána ügyvédi munkája miatt nem tudta vállalni, de 2021-ben megválasztották alelnöknek.
Fotó: Vajtay Istvánnal együtt
Amikor az átadás-átvételről és az említett nagy felelősségről kérdezem, így válaszol: „Gábor bá ’93-ban már 73 éves volt. Az az igazság, hogy hamarabb kellett volna átadnia, szellemileg ugyan teljesen rendben volt, de a szervezetben gondok voltak. Ő felépítette a KMCSSZ-t a semmiből 6.000 cserkészig, ehhez nagyon értett. A cserkészet újjászületése a Kárpát-medencében a ’90-es években teljes figyelmét kívánta. Emellett egy nagyon más, tekintélyelvű világban nőtt fel, mint mi. Pistával mindketten elkötelezettek voltunk, nekem vezetői gyakorlatom volt, ő pedig egy karizmatikus személyiségű ügyvéd. Gábor bának talán volt velünk kapcsolatban koncepciója, de azt nem osztotta meg velünk. Ő egy vezér volt, bármit nagyon jól megszervezett, hihetetlen energiája volt, de nem volt egy mentor-típus. Sosem ültetett le maga mellé elmagyarázni bármit is. Azt mondta: majd megtanulod.”
Az újraindulás időszakáról Imre elárulja: amikor kielemezték az okokat, rájöttek: a magyarságismerettel és a gyakorlati cserkészettel kell foglalkozniuk, illetve a kerületek és a központ közötti feszültségeket kell feloldaniuk. A vezetőképző rendszer már jól működött, azt „csak” tovább kellett fejleszteni. Elkezdtek dolgozni azon is, hogy jobb hírnevük legyen, aminek köszönhetően a 2002. évi 2.000-es tagság 20 év múlva, 2020-ra már 2.950 lett. „Miközben a diaszpórában már a legtöbb magyar szervezet hanyatlik, mi növekszünk. Óriási siker és hatalmas sikerélmény, aminek a vezetőink is nagyon örülnek. 15 évvel ezelőtt 200-an voltunk a vezetőképző táborban, ma 320-an. Ennek nagyon örülünk mindannyian, akik ezzel foglalkozunk.” A pozitív változások okai szerint elsősorban a mentalitás változásában keresendők. „A központ a csapatokért van. A KMCSSZ a cserkészcsapatok, és nem a tagok szövetsége.
Nagyon csapat-centrikusak vagyunk, és mindent megteszünk, ami nekik segít. Az emberi hangnem is pozitív változás, ebben is alkalmazkodtunk a modern világhoz:
a háború utáni DP-s és az ’56-os generációtól eltérően mi igyekszünk pozitívak lenni, támogatóan viszonyulunk minden új kezdeményezéshez, kéréshez. Igyekszünk mindenkivel jól kommunikálni, és mivel mindennel el tudunk számolni és mindig segítőkészek vagyunk – én például mindig azt kérdezem, miben tudunk segíteni és nem azt, hogy mit kaphatok –, így mára nagyon jó lett a renoménk: köztiszteletben álló, megbecsült szervezet lettünk, és a szövetségen belül is jó a hangulat.”
A kétévente tartott közgyűléseket eddig jellemzően Amerikában szervezték, de idén Németországban volt, aminek az európai kerület nagyon örült. Amikor a covid utáni első, több mint száz fős (75 jelenlévő és több mint 25 online résztvevő) közgyűlés jegyzőkönyvében olvasottakról kérdezem („a következő évek kihívásai: a felső vezetők utódlásának kérdése, a cserkészet minőségének megtartására, a létszámnövekedés által keltett gondok és kihívások, azokkal a kihívások, ami a cserkészet alapértékeit érinti”) – különösen Bodnár Gábor elképzelései fényében, Imre így válaszol: „A cserkészet életfilozófiája a cserkésztörvénybe van megfogalmazva. Ez nem abból áll, hogy akkor csinálsz valami jó tettet, amikor valaki látja, akkor vagy gyengéd, amikor észreveszik, és akkor vagy igazmondó, amikor úgyis tudják, hogy nem hazudsz. A cserkészet egy életforma. Az embernek nemcsak egyenruhában és cserkészek között kell annak lennie; aki komolyan veszi a cserkészetet, annak ez egy életstílus, egy élethivatás. Ami a kereszténységet illeti: az embernek nem elég otthon csendben imádkozni, hanem ki is kell állnia a kereszténységért. Gábor bá erre utalt és ő így is élte az életét, szívvel-lélekkel cserkész volt, és közben vallását gyakorló katolikus, aki egész családjával és teljes mértékben részt vett az egyház életében.”
Amikor arról érdeklődöm, hogy ez mára hogyan változott, kifejti: a cserkészetnek három alappillére van: a magyarságismeret, a cserkésztudás és a jellemnevelés. Elmondja: töménytelen időt és energiát töltöttek a ’90-es években a magyarságtudat megerősítésével, rengeteg ilyen jellegű program van, és nagy segítségükre volt az a körülmény is, hogy a mai cserkészeik vagy szüleik nagy hányada a Kárpát-medencében születtek, így a magyar nyelvkészség megerősödött a KMCSSZ-ben. A cserkésztudással mindig is kínlódtak, a jelenlegi cél az elfogadható szint, ugyanis a mai világban kivinni a fiatalokat a természetbe már nagy kihívás; ők sem járnak annyit nyári táborba és kirándulni, amennyit kellene. „Nem elégtelen, de nem is kimagasló a teljesítményünk e téren, de sokkal nagyobb gond a jellemnevelés; mondhatni, legkomolyabb problémánk.”
Kérdésemre elmagyarázza: a cserkészek heti két órát vannak velük/együtt (és ezt szerinte el lehet mondani a magyar nyelvhasználatról is), mert egyébként idegen nyelvi és kulturális, viselkedési közegben élnek. „Emellett, legyünk őszinték: a mai szülők sem a vallásosság és a jellemnevelés paragonjai (példaképei). Ez most a legnagyobb kihívásunk, amivel nagyon sokat foglalkozunk. Ahogy Pista megfogalmazta a közgyűlésen: a mai világ változásaival a KMCSSZ-nek is szembe kell néznie, és mivel elkötelezettek vagyunk cserkészetünk alapvető céljaihoz, elveihez és lelkületéhez, így fel tudtuk mérni a változó körülményeket és rugalmasan illeszkedtünk az új helyzetekhez. De csak akkor fogja egy szervezet kitűzött céljait elérni, ha tagjait egy közös értékrendszer fogja össze, amely megalapozza együttműködésüket. A mi közös értékrendszerünk a tíz cserkésztörvény, amely Istenhitünkből ered. Nem csak a külvilág iránti, hanem egymás iránti viszonyunkat és viselkedésünket is ez kell, hogy irányítsa.”
Ezért Vajtay Istvánnal (és másokkal: Forrai Tamás torontói plébános, Fogarasi Miklós volt New York-i körzetparancsnok és Marshall Tamás kerületparancsnok kapták e feladatot) most azon dolgoznak, hogy megfogalmazzák a megfelelő viselkedési szabályokat a 10 cserkésztörvény szellemében (vagyis melyek azok a tulajdonságok, amiket a cserkészeknek gyakorolniuk kell: például megbízható, igazmondó stb.), ami egyben egy vallásos/jellemnevelő vonalat is jelent, de nem így fogják nevezni.
„Ma már nem tudjuk eladni a cserkészeknek úgy a jellemnevelést, ha kihangsúlyozzuk benne a vallásosságot,
ha ‘kerek-perec’ kimondjuk azt, amit egyébként ki kellene mondanunk. Mindezt azért, hogy azok is tudjanak hozzá viszonyulni, akik otthon nem vallásos nevelést kaptak. Ezzel el fogjuk őket indítani azon az úton, hogy megtalálják Istenkapcsolatukat is. Mindszenty bíboros mondta Gábor bának, és mi ehhez tartjuk magunkat: nemcsak katolikus, hanem minden nyugati magyar gyermekért felelősek vagytok, és meg kell adni a valláshoz közeledés lehetőségét mindenkinek”.
Ugyanakkor hozzáteszi: bár a Fillmore-i táborban van pap és lelkész, mise és istentisztelet, de ha ő a misén ránéz a gyerekek arcára, azt látja, hogy legtöbbjének „halvány dunsztja sincs”, mi történik ott – mert a szülők nem viszik őket templomba. „Én katolikus vagyok, de sejtem, hogy az istentiszteleten is ugyanez történik: mi tanítjuk meg a gyerekeket keresztet vetni, a Miatyánkat elmondani – miközben ez nem a cserkészet hivatása, de nekünk ebben is alkalmazkodni kell a társadalom változásaihoz. Ez tehát a legnagyobb kihívásunk most, és meg fogunk vele birkózni, mert nem tolerálhatjuk, hogy Istenhit nélküliek legyenek köztünk.”
Amikor kérdőn ránézek, kifejti: a KMCSSZ-tagságnak két feltétele van: a magyar nyelv valamilyen szintű ismerete és hit egy felsőbb erőben/lényben. Hozzáteszi: még vannak cserkészvezetők, akik úgy gondolják, hogy a kereszténységet jobban kellene hangsúlyozni, de ő másképp látja: szerinte egy olyan modellt kell nyújtani a mai gyerekeknek, ami megadja a lehetőséget arra, hogy jó emberek legyenek. „Hiszen, ha jó ember vagy, akkor biztosan van valamilyen viszonyod egy felsőbb erőhöz/lényhez – én inkább ebbe az irányba szeretném vezetni a gyerekeket, hogy ne azon legyen a hangsúly, hogy templomba kell menni, illetve egy történelmi egyház tagjának kell lenni.
Eszerint a jellemnevelés azt jelenti: jó cserkészt, jó állampolgárt és jó embert akarunk nevelni. És ahhoz, hogy valaki jó ember legyen, kell egy értékrend, ami hagyományosan az Istenhittel van összekapcsolva – tehát közvetetten mégiscsak ide jutunk.
A felsővezetés támogatja ezt a hozzáállást, mert tudják: ha nem így csináljuk, végül el fogjuk veszíteni a Sík Sándor-i cserkészet lényegét.”
A KMCSSZ jellemnevelés utáni másik legnagyobb kihívása a tagságukon belüli nagy kulturális különbözőség: négy kontinensen működnek és négy világkultúrával kell megbirkóznunk. „Észak-Amerika konzervatív – bármennyire is liberálisnak tűnik, de a liberális-szociáldemokrata Európához képest sokkal konzervatívabb –; Ausztrália, vagyis az angol-szász világ, szintén az; sőt ők még ma is nagyon ‘katonásak’; a dél-amerikai kultúra viszont nagyon laza és engedékeny, a vallásnak már ott sincs súlya, mert sokak számára a korábbi elnyomást jelképezi – ahogy az amerikai indiánok számára is.” Elmeséli, hogy egy ausztráliai táborban látta, ahogy a kiscserkészek a sorakozó előtt visszafutottak Bocskai sapkájukért, miközben máshol még a vezetők sem mennének azért vissza… Európában Magyarország is jóval katonásabb, mint Németország, Ausztria, Svájc vagy Hollandia; ők még tartják a formaságokat, a többiek kevésbé. Imre szerint a különbségeket el kell fogadni, mert az emberek személyiségének és kultúrájának része:
egy amerikai magyar cserkész az amerikai „can do” szellemiségével áll egy feladathoz, és azon töri a fejét, hogyan kell azt megoldani; egy európai sokkal inkább habozik, egy dél-amerikai pedig azt várja, hogy a probléma majd magától megoldódik.
„Ez a másik nagy kihívása a szövetségnek, hogy ezeket a különbségeket – amelyek egy országon belül is léteznek: hiszen egy kaliforniai csapat máshogy viselkedik, mint egy keleti parti – kezeljük. Én mindig azt mondtam, hogy azt szeretném elérni: ha becsomagolunk egy gyereket Clevelandben és elpostázzuk Buenos Aires-be, Sydney-be, vagy Berlinbe, ugyanúgy be tudjon illeszkedni az ottani cserkészetbe, mint itthon. Nem mondom, hogy 100%-ban meg tudjuk ezt valósítani, de nagyon igyekszünk az egységet megteremteni.” Elárulja: Gábor bának ez annyival könnyebb volt, hogy ’46 és ’52 között ő képezte ki az összes vezetőt a lágerekben, így mindenki az ő és a Hontalan Sasok kezeiből „indult útnak”. A tiszteket igyekeznek most is egységesen, központilag képezni, s az alsóbb szinteknek is szeretnék ugyanazt a „filozófiai gondolatmenetet” átadni. A segédtisztképzés Fillmore-ban és Európában zajlik, és ha kell, megszervezik Ausztráliában és Dél-Amerikában is, de ez ritkaság; az őrsvezetőképzést is főleg Európában és Fillmore-ban végzik, de nemrég volt például Ausztráliában is – úgy, hogy elküldtek oda két németországi cserkészvezetőt. Elmeséli: nemrég az Észak-Nyugat európai parancsnokkal beszélt, aki négy tisztjelöltet is hozna a nyári Fillmore-i tisztképzésre, amit ők természetesen támogatnak, anyagilag is. Így próbáljuk a közös értékeken alapuló gondolkodást megvalósítani, hogy minél egységesebb legyen a külföldi magyar cserkészet – foglalja össze, majd hozzáteszi: a külföldi és a határontúli magyar cserkészet különbözik az anyaországitól is, ami abból ered, hogy a határontúli magyar cserkésztiszteket Gábor bá vagy ő képezte ki, de az anyaországiakat már nem.
Búcsúzáskor a terveiről, az elnökség jövőjéről kérdeztem, mire titokzatos mosollyal válaszol: az utódlás kérdése 2025-ben lesz aktuális, de már dolgoznak is rajta, viszont még nem publikus. Annyit azért elárul: ez már nem egyemberes feladat, ezért több emberben és rugalmasabb szervezeti modellben gondolkodik.
Ne feledd, a megosztással evangelizálhatsz!
hirdetés
