2023. 03. 07.

„Mindig tehetünk azért, hogy jobban szeressük egymást” – Kozma-Vízkeleti Dániel alkalmazkodásról, önkielégítésről, ellentétekről

Miben szabad/érdemes alkalmazkodnom a másikhoz és miben nem? Igaz, hogy az ellentétek vonzzák egymást? Hogyan egyezteti össze az önkielégítéssel kapcsolatos keresztény és pszichológiai álláspontot? Honnan tudom, hogy a párom az igazi? A Válaszkeresők podcast minden 5. részében a legtöbb szavazatot kapó kérdésekre válaszol Kozma-Vízkeleti Dániel pár-és családterapeuta, klinikai szakpszichológus.

Miben érdemes alkalmazkodnom a másikhoz és miben nem?

Örülök a kérdésnek, mert azt gondolom, az alkalmazkodás az elkötelezett hosszútávú párkapcsolat sikerének egyik záloga. Az a két évtizedes szakmai tapasztalatom, hogy a párkapcsolat sikere elsősorban nem a párválasztáson múlik, hanem elsősorban azon, hogy mit kezdünk egymással, és ennek az egyik legmeghatározóbb része, hogy hogyan csiszolódunk össze, hogyan alkalmazkodunk egymáshoz.

Azt hiszem, alkalmazkodni igazán érdemes egymáshoz, és ezt úgy jó megtenni, hogy tekintetbe vesszük a másik testi, lelki, érzelmi, szellemi, akár spirituális szükségletét. Tehát, hogy közel engedem magamhoz, meghallom, hogy minek mentén van szüksége arra, mit kér vagy képvisel, mit vár ettől. Ha ez egyből nem nyilvánvaló, akkor járjak utána, hogy miért ennyire lényeges neked, hogy ki ne maradjon egy szentmise, vagy egy istentisztelet sem? Vagy miért annyira fontos neked, hogy most a böjtben különösen odafigyeljünk, hogy szerdán és pénteken milyen ételek kerülnek az asztalunkra? Szóval menjünk utána, azt hiszem az alkalmazkodásnak ez az útja.

Szakmai hitvallásom, hogy egy hosszú távú elkötelezett kapcsolatban az önazonosságunk határáig érdemes alkalmazkodni. Vagyis ehhez úgy juthatunk, hogy meghatározzuk a magunk számára a legfontosabb értékeinket – akár a hitünk, akár a környezettudatosság, akár a hazafiság vagy a sport – amelyekhez tényleg ragaszkodunk, és ezek határáig érdemes elmenni. Amikor úgy érzem, hogy a párom azt várná tőlem, hogy valami számomra az önazonosságom, az identitásom lényegét jelentő értéket hágjak át, vagy tagadjak meg, azt már nem érdemes megtenni.

hirdetés

Ez egyben a párkapcsolat izgalmát is jelenti, hogy nem dől el minden előre, nem tudunk mindent előre megbeszélni. Az életutunk mindig hoz olyan döntéseket, kríziseket, kételyeket, kérdőjeleket, amikre akkor lesz szükséges válaszolnunk, és amikre előre csak nagy vonalakban tudunk fölkészülni.

Igaz, hogy az ellentétek vonzzák egymást?

Van sok ősi bölcsesség, amely a párválasztás mikéntjére vonatkozik. Az egyik, valóban ez, hogy „az ellentétek vonzzák egymást”. Hát mi más lehetne izgalmasabb számomra, mint valaki, aki nagyon különbözik tőlem, mondjuk jóval idősebb, vagy egy más kultúrából származik? Kinyitja előttem a világot, teljesen új dolgokat ismerhetek meg. Aztán persze néhány közös év után hoz néhány fontos dilemmát, így akkor ezek az ellentétek konfliktusokat is szülnek. De a másik ugyanilyen erejű bölcsesség, hogy „a hasonló a hasonlónak örül”. Lélektani szempontból

a hasonlóság nagyon megerősítő, a biztonságérzetünket képes fokozni.

A legfontosabb kérdésekről vagy a hírekről, amivel találkozunk, gondolkodjunk hasonlóan, mert ő az egyik legfontosabb személy az életemben, és ha mi egyként látjuk a világot, az nagyon jó biztonságérzetet ad.

De van egy harmadik elv is a párválasztásra, miszerint „zsák a foltját megtalálja”. Ez valami olyasfélére utal, hogy egymást kiegészítő tulajdonságokkal bírunk. Mondjuk én nagyon szeretem magamat higgadtnak tudni. Fontos számomra, hogy a legstresszesebb helyzetekben is megőrzöm a nyugalmamat. Ilyenkor számomra ajándék lesz egy olyan társ, aki minden érzelmet szívesen és színesen kifejez, mert ő megjeleníti a kapcsolatunkat érő minden külső hatás érzelmi vonatkozásait. Ráadásul lélektani szempontból az érzelmi megküzdés az egyik leghatékonyabb megküzdés a feszültséggel és a problémákkal. Tehát szükség lesz valakire a kapcsolatban, vagy később a családban, aki megjelenít minden érzelmi hatást, akitől megtanuljuk az érzelmeinkkel való bánásmódot. De az is nagyon fontos a családban, meg a párkapcsolat működése szempontjából, hogy legyen valaki, aki meg higgadt. Ezek tehát egymást kiegészítő, kiegyensúlyozó értékek és tulajdonságok.

Mind a három elv érvényes, mind a háromra lehet jó párkapcsolatot alapítani, és ez azért klassz, mert bármilyen kapcsolatunk van, mondhatjuk, hogy van rá ősi bölcsesség, ősi útmutatás.

Hogyan egyezteti össze az önkielégítéssel kapcsolatos keresztény és pszichológiai álláspontot? Előbbi ugyanis tiltja, utóbbi a természetes működés részeként hangsúlyozza, és kifejezetten károsnak látja a szexuális impulzusok kielégületlenségét.

Nem feltétlenül szükséges összeegyeztetni az eltérő álláspontokat. Az életünkben néha van ilyen, amikor különböző irányú elkötelezettségeink vannak, és ezeket néha nehéz összeegyeztetni. Valóban pszichoterapeutaként és keresztény értékeket ismerő, az iránt elkötelezett emberként néha belefutok ilyen egymást kizáró értékekbe.

Itt nem két dolog áll szemben egymással, nem a hit és a pszichológia. Nem arról van szó, hogy a pszichológia arra biztatna, hogy önkielégítsünk naphosszat, a hit meg azt mondja, hogy ez bűn, hanem négy irányú meghatározottságunk van, és mindegyiket érdemes figyelembe venni. Van egy biológiai meghatározottságunk: a testünk, az idegrendszerünk, a hormonjaink, a szervezetünk. Van egy lelkünk a lélektani igényeinkkel, a kötődési szükségleteinkkel, a mindenféle belső igényeinkkel, például az örömkeresés iránti szükségletünkkel. Aztán van egy társadalmi vagy szociális meghatározottságunk, hogy akik körülvesznek bennünket, azoknak a véleménye nagymértékben meghatározó. A negyedik a spirituális szféra, a hitünk, a szellemiségi, vagy hitbéli érdeklődésünk, és az ebből fakadó válaszok.

Itt a 21. században, hitben élőként nehéz megélni, hogy itt három van az egy ellen, ugyanis a biológiai késztetettségünk egyértelműen a minden impulzus átélésére vesz rá bennünket, a kamaszkortól kezdve a hormonrendszerünk és az idegrendszerünk a szexuális ingerekre ki van élezve, és ezt minél gyorsabb lefutású kielégülést keres. A lelki szükségletünk szintén arra vesz rá inkább bennünket, hogy megéljünk minden impulzust, és például megismerjük a testünket, annak minden működését. A kultúránk, a társadalmunk most szintén erre bíztat bennünket, hogy élj meg mindent, tapasztalj meg mindent, el vagyunk árasztva szexuális ingerekkel, elég csak a reklámokra gondolni. Ezzel a három hatással állhat szemben a hitbéli elkötelezettségünk, és bármikor hozhatunk értékalapú döntést. Bármikor dönthetünk úgy, hogy az egyik szféránkat hangsúlyozzuk a többi ellenében. Annak a várt hozadéknak a reményében, hogyha spirituális énünknek az egyik legfontosabb érték a leendő üdvösségünk, és azt mondjuk, hogy ez akkora hozadék, hogy ennek szívesen alárendelünk biológiai, lelki vagy akár társadalmi igazodást, akkor ez egy értékalapú döntés lesz. Márpedig tudjuk, hogy

a boldogságunk forrása, az identitásunk forrása és az önazonosságunk forrása, hogyha értékalapú döntéseket hozunk az életünk során.

Ez nem csak az önkielégítéssel kapcsolatban van így, hanem mondjuk most a böjti időszakban a hitünk javaslatai alapján lemondok bizonyos dolgokról, negyvenegynéhány napig. És amiről lemondunk, az nem meggyengít bennünket, hanem megerősít, mert azt várom tőle, hogy ettől önazonosabbak, elmélyültebbek leszünk.

Honnan tudom, hogy a párom az igazi és nem valaki más?

Hadd kezdjem visszafelé, hogy „mással nem lenne-e jobb?”. Pál Feritől hallottam, hogy összehasonlítva a boldog embereket a nem boldog emberekkel, néhány nagyon markáns különbség körvonalazódik. Az egyik, amit Pál Feri is kiemel, hogy a boldog emberek kiállnak a korábbi döntéseik mellett. Azt mondják, hogy „mellette köteleződtem el, nekem ő a társam”. Azon érdemes tanakodni, hogy vele hogyan lesz a legjobb, őt hogyan tudom a leginkább szeretni, méghozzá úgy, ahogy neki jó, hogyan tudom meglátni az ő szerethető arcát és megmutatni a saját szerethető arcomat.

Azok, akik nem boldogok, mindig megkérdőjelezik a korábbi döntéseiket.

Szóval mindez leginkább rajtunk múlik.

Gyakran dolgozom olyan párokkal, ahol hűtlenségi krízis jön létre, az egyik félnek lesz egy külső kapcsolata. Ott ez általában felmerül, hogy azért lesz külső kapcsolat, mert azt gondolja, hogy vele jobb. Itt egy óriási lélektani csapda merül fel, ugyanis mondjuk egy 23 éve tartó kapcsolatot hasonlítok össze egy két hónapja tartó ismertséggel, ami természetesen izgalmasabbnak tűnik.

Az Igazi mítosza szintén lélektani csapda, mert azt feltételezi, hogy a másik 100 százalékig olyan, aki nekem kell, én pedig 100 százalékig olyan vagyok, aki neki kell. Az a tapasztalatom, hogy 100 százalékig egymásnak kész párok azonban nincsenek.

 

A következő adás témáit Ti alakítjátok – írjatok bátran kérdéseket, amit továbbra is anonim módon tehettek. Ide kattintva tudsz kérdést írni, szavazni a már meglévő kérdésekre!

A teljes adást itt meghallgathatod: 

Borítókép - Fotó: Boggy | Dreamstime.com
777 PODCAST Válaszkeresők
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás