A Szentírás jól ismert szakasza Mária és Márta története, amelyről azt gondolhatjuk, hogy már mindent tudunk, és Jézus szavaiból egyértelmű, hogy kinek a példáját kell követnünk. Gyökössy Endre református lelkész, költő és pszichológus azonban mindig tud újat mondani, így ezt a történetet is új megvilágításba helyezi.
„Amikor továbbhaladtak, betért egy faluba, ahol egy Márta nevű asszony a házába fogadta. Volt ennek egy Mária nevű testvére, aki leült az Úr lábához, és hallgatta beszédét. Márta pedig teljesen lefoglalta magát a sokféle szolgálattal. Ezért előállt Márta, és így szólt: Uram, nem törődsz azzal, hogy a testvérem magamra hagyott a szolgálatban? Mondd hát neki, hogy segítsen! Az Úr azonban így felelt neki: Márta, Márta, sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz, pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre. Mária a jó részt választotta, amelyet nem vehetnek el tőle.” (Lk 10,38-42)
Itt nem arról van szó, hogy Mária és Jézus csevegett, megbeszélték a napi eseményeket, bethániai történeteket, nem is az időjárásról beszéltek. Még csak nem is tanítgatta szent dolgokra Jézus Máriát – hanem a Logosz elkezd tündökölni, ragyogni. Az a Logosz, amiról így beszél János: „Kezdetben volt az Ige (a Logosz), és a Logosz (azaz Ige) Istennél volt, és az Isten volt az Ige” (Jn 1,1). Vagy más helyen: „Az Ige testté lett, és itt élt közöttünk” (Jn 1, 14). János Isten jelenlétét, tündöklését, valóságát mindig a Logosz szóval fejezi ki. Tehát amikor Jézus ebbe a házba bemegy, Mária leül az Úr lábához, és hallgatja jelenlétét. Nem tud elmozdulni onnan.
Márta hibája, sőt veszedelme az volt, hogy nem vette észre: jelen az Isten.
Hivatkoztam már más alkalommal is Szakonyi Károly Adáshiba című drámájára. Arról szól a darab, mi történne, ha Jézus megjelenne egy mai család lakásában, ahol mindenki a televíziót nézi. Ez a Jézus-féle ember egyik csodát a másik után teszi: vizet borrá változtat, abbahagyatja a műsort, majd újra megjeleníti, a bénát felállítja, az jár, de mindenki beszél, mondja a magáét, senki sem vesz észre semmit, a járó bénát sem, aki visszaül a székébe. Egyszóval a modern ember már nem veszi észre, hogy jelen van az Úr.
Nos, ilyen „adáshiba” történik Bethániában. Márta nem veszi észre, hogy a Logosz van jelen. Mi már azt is tudjuk, hogy Jézus életében utoljára jön el ehhez a családhoz. Nagy dolog, ha olykor-olykor jelen van a Logosz, és nemcsak a Bibliát magyarázza valaki! Megtörténik ez a különös csoda, de nem tudjuk, mikor, hogyan és miért. Az egyik ember átéli, a másik észre sem veszi. Nem is mozdul el a helyéről, mégis nyüzsög, mint Márta, gondolatai szertekalandoznak, esetleg csöndesen bóbiskol, vagy nyitott szemmel alszik. És előfordul az, hogy valakinek hirtelen olyan élménye van, mintha börtönajtó nyílt volna meg előtte, ahonnan végre szabad kilépnie, felszabadította őt Isten Szentlelke. Csoda történt! Ahol a Logosz jelen van, ott mindig történik valami. A Logosz néha egy egyszerű mondattal történik, máskor szavak nélkül. Az egyik észreveszi, mint Mária, a másik nem veszi észre, süt-főz, nyüzsög, mint Márta. Azt mondja neki Jézus: aggodalmaskodol, töröd magad. Az eredetiben itt az áll: lármát csap, lármázik. Lehet, hogy az edénnyel csörömpölt haragosan Márta. Mária pedig a Logosz csodáját éli át, abba merül bele. Ez a kettősség köreinkben most is tetten érhető.
A római-görög világban az irgalom megvetendő érzés volt; a zsidók gyűlölték a pogányokat, a pogányok gúnyolták a zsidókat. Jézus nemcsak a szeretetet hozta a világra, hanem az irgalmat is. Az irgalmas szamaritánus története hallatlan újdonságnak számított akkoriban. Jézus halála előtt arra tanítja az emberiséget, hogy légy irgalmas az ellenségeddel szemben is. Bemutatja, hogy
az irgalom Logosz nélkül – anélkül, hogy az Ige akarattal vagy akaratlanul, hívő ember vagy materialista által testté válnék – szinte képtelenség. Az egyik kiegészíti a másikat.
A keresztyén egyháznak már volt egy csonka korszaka, és most kezdődik a második. A középkor azért csonka, mert a Mária-féle tisztelet volt az egyház ideálja: a kolostor-ideál, a Jézus lábánál ülő, passzív, nem cselekvő keresztyén. A mi korunk pedig azt mondja, hogy tenni, cselekedni, szolgálni kell, karitatív munkára van szükség. Ez a Márta-féle hozzáállás. Ebből a „mindig csinálni valamit” -ből azonban kimarad a lényeg: a Logosz, az Ige, a csönd, a szentség, az örömhír, az evangélium. Pedig
sem a „szent tétlenség”, sem a „szent nyüzsgés” nem érvényes a másik nélkül.
Ráadásul Jézus itt nemcsak a keresztyénségre, nemcsak a tanítványságra tanít, hanem emberségre is. Ő az Emberfia. Akármelyik életformát éljük meg a másik nélkül, nem lehet egészséges emberi életünk. Ha folyton nyüzsgünk, folyton valami jót akarunk tenni, de nincs bennünk az Isten szeretete, a Logosz áradása, az Ige melegsége, valami lényeges hiányzik, mintha a bornak nem lenne aromája. Ha pedig hallgatjuk és átéljük a nagy misztériumot, hogy Isten köztünk lakozik, de abból nem származik valami jó, az megint felemás emberség. A teljes, az egész emberség az, hogy időnként ráhangolódunk, ráfigyelünk Isten Lényére, a jelenlévő Logoszra, föltöltekezünk vele – és ebből a föltöltekezésből szeretet, emberség szamaritánusi szolgálat válik.
Kedves Atyánk! Add, hogy a Logosz testté váljék az életünkben, szeretetünk, szolgálatunk által, amíg egyet dobban a szívünk. Ámen.”
hirdetés
