2023. 02. 28.

„Akkor tudunk hűségesek maradni, ha a kapcsolat fontosabb, mint hogy nekem legyen igazam” – Kozma-Vízkeleti Dániel

Ha elváltak a szüleim, nagyobb az esélye, hogy én is el fogok válni? Honnan tudhatom, hogyha nekem fontos a házasság előtti szexuális tisztaság, a párom ki fog tartani mellettem? Miben érdemes alkalmazkodni a másikhoz, és miben nem? Ezúttal is a ti kérdéseitekre ad választ Kozma-Vízkeleti Dániel pár- és családterapeuta, klinikai szakpszichológus a Válaszkeresők podcast legújabb adásában. 

Elvált szülők gyermekeként nőttem fel, és félek, hogy én sem tudok majd hűséges maradni a házastársamhoz. Mekkora az esély, hogy ez genetikailag bennünk van?

Nagyon gyakran találkozom azzal, hogy a klienseimet érdekli, hogy ha a szülei elváltak, mennyire biztos, hogy ő is el fog válni, vagy ha a szülei nagy érzelmi távolságban éltek, mennyire valószínű, hogy ő is abban fog. Ha megengedtek egy személyes példát: a szüleim elváltak, mi hárman vagyunk testvérek, mindannyian házasságban élünk, és egyikünk sem vált el. Nem akarom azt mondani, hogy ez egy fáklyás menet, mindannyian küszködtünk nehézségekkel, dilemmákkal, ugyanakkor mind a hárman más utat választottunk, mint a szüleink.

Gyerekként a szüleinktől látunk egy csomó előremutató, segítő megoldási kísérletet és látunk olyanokat, amelyek nem segítenek. Amikor felnövekszünk és belekerülünk egy kapcsolatba, általában jól elhatározzuk, hogy mi mindent máshogy fogunk csinálni, mint a szüleink. Aztán néhány év alatt rájövünk, hogy bármennyire jól elhatároztuk, teljesen mást fogunk csinálni. Ráébredünk, hogy egy nagy részét követjük a szüleink mintájának. Egyszerűen azért, mert

amit kora gyermekkorunkban láttunk, az vált számunkra vonatkoztatási alappá, belénk rögzült. Nem azért, mert jó, hanem mert ismerős.

Ami ismerős, az megszokott. Ami megszokott, az biztonságos. Ennek mentén, mivel tudjuk, hogy milyen, ezt fogjuk követni akkor, amikor mi is belefutunk ezekbe a nehézségekbe.

Nagyon komoly önismereti munka szükséges ahhoz, hogy az otthonról hozott mintákat külön tudjam választani: melyik az, ami segíti az életemet, önazonos, azt vigyem tovább, és melyik az, amin változtatni akarok. A saját magunkkal való tisztában levés, a mintáinkkal való szembenézés és az értékeink átgondolt kifejezése fog abban segíteni, hogy valamire azt mondjam, hogy ez az én utam, és valamire azt mondjam, hogy ez nem az én utam, én másmilyet szeretnék. Nap mint nap tapasztalom pár-és családterápiában, hogy egy leszármazó generáció tud más utat választani, mint a felmenői. Amikor egy érzelmileg felfokozott helyzetben vagyok, az fog először eszembe jutni, amit otthon láttam. És ez nem bűnös dolog, ez egy természetes emberi működés, hogy ami megszokott, ami ismerős, az fog először megoldási lehetőségként eszembe jutni. Ilyenkor lesz fontos hátralépni egyet, venni egy nagy levegőt, és keresni más megoldást. Amikor azt észlelem, hogy kihívások érik a kapcsolatunkat, akkor kérhetem az a társam segítségét, hogy most nehéz veled lennem, segíts nekem! Így megőrizhető a bizalom, és az egymás melletti kiállás.

Hogyan hihetném azt, hogy nekem keresztény embernek, aki igazán igyekszik a parancsok szerint élni, majd kitart mellettem valaki? Hogy nem fogja elcsavarni a fejét egy csinos lány, akivel könnyebb, akire nem kell várni?

Nagyon keserű megélés lehet az, hogy hozok egy értékalapú döntést, hogy én valamilyen módon akarok élni, és megtapasztalom, hogy aki számomra szimpatikus, más életstílusban él. Senki nem ígérte, a Jóisten se, hogyha a vélt vagy valós elvárásai szerint élünk, akkor virágokkal telehintett, napfényes mező lesz az életünk. Az értékalapú döntéseinknek lesz költsége. Azt hiszem például, hogy nem alapértelmezett, hogy akik körülöttem vannak, ugyanazokat a döntéseket hozzák meg. Ez ne elvárásként legyen jelen bennünk mások felé, mert elvárásra nem működik. Azt elvárni, hogy valaki a magam értékei szerint él, egy csapdaelvárás. Bizalmat lehet ajándékozni egymásnak, mintát lehet adni, de azt várni, hogy valaki esetleg a saját eredeti elképzelései ellenében fog élni, az tényleg csapda, ő is csalódni fog, meg én is.

Ez a nehéz költsége annak, hogyha kitűzöm magam elé célul, hogy a házasságig megőrzöm a tisztaságot, akkor fogok találkozni több olyan személlyel, aki nem tart velem ebben. Viszont érdemes átgondolni,

mit nyerhetek az által, ha kitartok emellett?

Valószínűleg nagyon nehéz lesz megtalálni azt a párt, aki velem tart. De nyerhetem az önazonos életet, nyerhetem az üdvösséget.

Az a tapasztalatom párterapeutaként, hogy ilyenkor mindannyian azt a kérdést tesszük föl magunknak, hogy a kapcsolatunk fontosabb, vagy az adott kérdés. A veled való kapcsolat fontosabb vagy az, hogy én általad kielégüléshez jussak? A veled való kapcsolat fontosabb, vagy az, hogy nekem legyen igazam? Addig tud fönnmaradni egy kapcsolat, amíg ezekre a kérdésekre úgy tudunk válaszolni, hogy a kapcsolatunk fontosabb. Hívőként pedig szoktunk erre úgy gondolni, hogy a kapcsolatban nem is ketten vagyunk, hanem Isten szintén jelen van ebben a kapcsolatban, tehát ez egy többoldalú érték.

Néha nagyon nehéz abban bízni, hogy vagyok elég vonzó, hogy megtartsam a páromat. Hogy vagyok elég érdekes, vagyok elég szép, vagyok elég intelligens, keresek-e eleget ahhoz, hogy a párom kitartson mellettem. Főleg, ha egy nehéz vállalásba vágtunk bele együtt, vagy akár az én kezdeményezésemre. És nem tudok senkit azzal biztatni, hogy nem áll elő valóban ilyen helyzet, hogy a társamnak mondjuk nem értékalapú döntés a házasság előtti szexuális élet kerülése, míg nekem az, és ő  végül nem fog úgy dönteni, hogy ne haragudj, így ez számomra fönntarthatatlan. Ugyanakkor nem tudnék párterapeutaként dolgozni, ha nem látnék arra is példát, hogy ezek a kérdések megbeszélhetőek, átgondolhatóak, és ha merünk utánajárni, hogy mi miért fontos nekünk, az közelebb is hozhat egymáshoz.

Miben szabad vagy érdemes alkalmazkodnom a másikhoz és miben nem?

Egy elkötelezett párkapcsolat érdekében az önazonosságom határáig érdemes elmenni. A magam számára szükséges tisztázni – még a kapcsolat komolyra fordulása előtt – hogy az önazonosságomnak mik a korlátai, és mi az, ami már nem fér nekem bele. Ezt érdemes jelezni a társunknak, bármikor, amikor közel érünk hozzá. Azt hiszem, az identitásomat megkérdőjelező dolgokat tényleg nem érdemes megtenni. A számomra legfontosabb értékeket nem érdemes feladni, az később visszaüt. Nagyon nehéz egy kapcsolatot ilyen misszióra, vagy önfeláldozásra építeni, hogy én mindent feladtam érted.

A hit kérdésében például azt tapasztalom, hogy lehet rugalmasnak lenni, mondjuk simán lehet egy református fiatal kiváló párkapcsolatban egy katolikus fiatallal. Ebből a szempontból vallásgyakorlásban bőven lehet rugalmasnak lenni, hogyha alapértékekben meg tudunk egyezni, akkor ez semmiképpen nem önfeladás.

Alap életstílusbeli vagy értékbeli dolgokra gondolok. Ha mondjuk számomra a hazafiság egy fontos érték, akkor a párom láthatja máshogy, szavazhat máshová, ha megegyezünk abban, hogy ragaszkodunk a hazánkhoz. Ennek a megfordítása is igaz, hogyha számunkra a világpolgárság egy fontos érték, és ebben osztozunk, akkor ennek a határaiig érdemes elmenni. Vagy hogyha az élet szentsége, az élet értéke ennyire fontos számomra, akkor ezt is fontos tisztázni, hogy a terhesség szabályozásnak milyen módjaiba vagyok hajlandó belemenni. Azt hiszem, ezek olyan konkrét kérdések, amik ilyen súrolhatják az önfeladás határát.

A boldogságunk és az önazonosságunk forrása, hogy tisztázzuk saját értékeinket és az értékeinkkel azonos döntéseket hozunk.

A Vevox oldalán továbbra is van lehetőségetek kérdéseket feltenni és szavazni a már meglévő kérdésekre: https://vevox.app/#/m/194619430/messages

Borítókép - Fotó: Rido | Dreamstime.com
777 PODCAST Válaszkeresők
hirdetés