Papp Miklós görögkatolikus pap és családapa szokásos vasárnap esti lelkségi írása a tiszta életről és a tiszta gondolatokról!
„Teljes mértékig helyesen csak akkor tudunk gondolkodni, ha helyesen élünk, máskülönben rögtön félrecsúszik az értelem, annak érdekében, hogy elrejtse, kisebbítse bűneit. Az értelmet a szeretet segítségével használhatjuk.”
(Tolsztoj, Napló 275)
Tolsztoj egy nagyon kényes tükröt tart elénk. A legtöbben azt véljük: úgy élünk, ahogy gondolkodunk. Megvannak az eszméink, a meggyőződéseink, a logikus érveink – és ezek mentén alakítjuk az életvezetésünket. A pszichológia „énvédő mechanizmusnak” hívja azt, amikor „okosnak” hisszük magunkat. Tolsztoj a fordított esetre hívja fel a figyelmet: sokszor az életvitelünk alakítja a gondolkodásunkat. Jó esetben ez azt jelenti: „a tiszta életűnek minden tiszta”, a tiszta, jóságos életvitel egy ilyen gondolkodásmódnak ágyaz meg.
Minden „megmondóembert” ezért előznek meg a szentek tiszta gondolatai!
Ám a fordítottját is ismerjük: amikor valaki bűnösen „akar” élni, s ehhez fejleszt ki egy bűnös logikát. A bűnös logika roppant önbecsapó tud lenni. A mondás így foglalja össze: „Ki, mint él, úgy ítél.” Ki, mint él, úgy akar gondolkodni. Az ember önbecsapása, ha nem veszi észre, hogy racionálisnak hitt érvei valójában egy hőn óhajtott (csak sokszor be nem vallott) életvitel igazolása. Pl. házasságon kívüli szexualitást „akarok”, ezért kell ócsárolnom a házasság szentségét. Öngyilkos „akarok” lenni, ezért kell az élet értelmét cinikusan cáfolnom. Istentelen „akarok” lenni, ezért pattan le rólam az évszázadok óta csiszolt minden istenérv. Nagyszerű manővere az embernek az önbecsapás: bűnösen akarok élni, de fennhéjázó racionális érveket puffogtatok. Ilyen az is, amikor tudósok valamilyen politikai akarat miatt képesek a tudományos igazságot meghajlítani (háború, gender, ökológia…). A filozófiatörténetben az akarat hatalmára (és az ész eme önbecsapására) hívták fel a figyelmet Schopenhauer és követői: bizony az akarat képes a gondolkodást valamilyen irányba hajlítani.
Az „ész”, a „racionalitás” az őskortól nagyszerű pályát futott be: felszabadította az embert a természeti kiszolgáltatottságtól, aztán a mítoszoktól, majd a feudális, társadalmi béklyóktól. Az ész a hit területén is fontos: Isten megajándékozta az embert a kérdezés, a kutatás, a bizonyítás, a szisztematizálás képességével – nem szabad egyszerűen sutba vágnunk ezt a képességet. Valami naiv fideizmus nevében nem szabad a kereszténységből kivonni a racionális erőfeszítést, a homályban való töprengést, a teológiai vitákat. A Fides et ratio kezdetű enciklika nem engedi a keresztény hitet valami olcsó jámborságba csúszni: az értelembe oltott isteni fény sokat emelhet a hitünkön, és olyan szép intellektuálisan is becsületes hitünk lehet! Igenis fontos, hogy olvassunk nehezet, mélyüljünk el egy nagy teológus életművében, ismerjünk egy-egy zseniális teológiai szisztémát, s radírozzuk ki a bratyizós, jámborkodó vonásokat. Olyan jó a felnőtt hit, hiszen József Attilával együtt „csalás nélkül akarunk hinni”.
Ám mindig elégtelen, ha csak egy pólust (az értelmet) emelünk ki. A keleti gondolkodók, teológusok a nyugati racionalizmussal szemben mindig is jobban védték, hogy az életvitel is mennyire fontos. A keleti atyák sokat hangsúlyozzák: Isten és az ember titkaihoz is nem csak racionalitással kell közeledni, hanem tiszta élettel is. Szent Maximosz vallja: a dogmák megértése a korona az erényes életre. Aki erényesen él, az ért meg többet az eszével Istenből. S fordítva: nem csak a kezünk tud mocskos és véres lenni, hanem a gondolkodásmódunk is.
Az eretnekek nem csak a dogmák igazságaiban tévedtek, hanem hamisan is éltek, azaz erkölcsükben is bűnösök voltak.
Napjainkban is bőven látjuk, amikor a bűnös élet akarása fejleszt ki egy logikát és adja elő önmaga és mások számára is fényesre élezett logikaként. Az egyház a metanoiával kapcsolatban mindkét útra figyelmeztet: olykor a gondolkodásunkat kell „átfordítani”, hogy az életvitelünk is megtérjen, ám van úgy, hogy előbb az életvitelt kell tisztábbá tenni, s az majd hatással lesz a bűnös logika megtisztulására. Minden böjti időszak erre a kettős útra indít el, a nagyböjt a teljes embert hívja megújulásra.
Valójában mindig elégtelen, ha az ember életében csak egyetlen pólust hangsúlyozunk. A Szentháromság komplex, az élet is az, az ember is az. Spirálisan egymást erősítik a helyes életvitel és a helyes gondolkodás, képesek egymást az igazság, a szentség felé inspirálni. Ám az életvitel és a gondolkodás képesek egymást örvényszerűen mélybe is, tévútra is csábítani. Mikor melyik a jobb: a racionális erőfeszítésem vagy a tiszta életem; mikor melyik élénkebb, az húzza előbbre a másikat. Mint két szárny. Egy szárnnyal nem lehet repülni.
Papp Miklós
hirdetés
