Hogyan és hol tud elhelyezkedni, aki a Pázmányon végzett? Milyen megtapasztalni egy katolikus egyetem légkörét egy nem hívő fiatalnak? Mi mindent ad az egyetem a színvonalas oktatás és a közösségi élmény mellett? Többek között ezekről beszélgetett Martí Zoltán Fekete Gergellyel, aki angol-média tanári diplomával rendelkezik, most pedig a kommunikáció alapszakját végzi. Szóba került a Hallgatói Önkormányzatban betöltött szerepe, a felnőtté válás és az is, hogyan lehet az egyetem mellett dolgozni.
A Facebook-oldaladon az egyik bejegyzésedben úgy fogalmaztál, hogy a Pázmányon lettél önmagad. Mi az, ami korábban hiányzott még, de a Pázmányon megtaláltad?
Azt gondolom, hogy az egyetemnek – és külön a Pázmánynak is – volt ebben szerepe. Azt hiszem, hogy amikor 18-20 évesen érettségizünk, akkor még nem vagyunk készen, és az egyetemnek rettentően fontos feladata van abban, hogy szakmailag és emberként is megtaláljuk önmagunkat. A gimnáziumban nem foglalkozunk olyan kérdésekkel, hogy mi akarok lenni, ha nagy leszek, mi az, ami engem boldoggá tesz, de azzal sem, hogy miből fogok megélni.
Az egyetemnek van egy ilyen átmeneti szerepe, hogy a fiatalokból felnőttet csinál, és erre nagyon-nagyon jó. A Pázmánynak abban volt különleges ereje, hogy egy olyan színes közeg vesz ott körül, ami szerintem máshol nincs meg. Bár én nem vagyok vallásos, annyiféle emberrel találkoztam, annyiféle hittel, gondolattal, hogy ez rettentően sokat adott hozzám. Kialakult egy szoros baráti társaság, akikkel azóta is tartom a kapcsolatot, bármerre is vitte őket az élet. Talán nemcsak a hitből adódóan, de nagyon sok minden miatt érzem azt, hogy a Pázmánynak van egy küldetése. Az oktatókon és a közösségen is azt éreztem, hogy
a Pázmány nem akart belőlem mást csinálni, mint aki vagyok, csak valamit hozzám akart tenni.
Amit én konkrétan kaptam, az egyrészt az önbizalom, tehát a Pázmányon nyíltam ki sok szempontból, szakmailag is elhittem, hogy képes vagyok a dolgokra. Másrészt nagyon sok kapcsolatot, barátságot kaptam itt. Valahogy itt tanultam meg szeretni magamat, és ez szerintem egy olyan alapot adott nekem, amelyre aztán lehet építkezni. Szerintem az egyetemen kell megalapozni az embernek nemcsak a következő négy-öt évét, hanem a negyven-ötvenet is. És erre a Pázmány abszolút alkalmas volt.
Nem vallásosként ez a közeg milyen volt számodra? Említetted, hogy inspiráló, de mennyire volt idegen? Mennyire érződött a Pázmányon, hogy ez egy katolikus egyetem?
Voltak paptanárok, -oktatók, és a hithez köthető választható tárgyak, meg egy-két kötelező is. Én szkeptikusan ültem be, de így is megragadtak, elgondolkodtattak üzenetek, amelyek elhangzottak az órán. Kaptunk egy gondolkodásmódot az életről, a hitről, a világról, ami azt gondolom, hogy egy másik egyetemen nem feltétlen zajlik így. Az szerintem mindig ad egy pluszt, hogyha mondjuk az angol szakon nemcsak nyelvészettel foglalkozunk, vagy a kommunikáció és médián nem csak médiakommunikációs elméletekkel, hanem emellé társul valami más is. Ez adott egy ízt, egy varázst ezeknek a pázmányos éveknek. Azt látom most a világban, hogy minden arra tart, hogy interdiszciplinárisan minél több terület dolgozzon együtt, és a Pázmányon egy jó 5-10 éve ezt már megkaptuk hallgatóként.
18-20 évesen az ember hajlamos azt gondolni, hogy mindent tud a világról. Aztán szépen lassan jó eséllyel rájövünk, hogy ez nem így van, és a Pázmányon bennem összeállt, hogy másképp is lehet gondolkodni a világról. Az a közeg volt, ahol egy csomó másféleképpen gondolkodó ember egy közös célért dolgozik, és ebből általában jó dolgok születnek. A Pázmánynak pedig volt egy plusz varázsa, hogy itt azért menedzselhető számú ember volt együtt, nem vesztél el, nem vesztetted el a véleményed, a gondolatod, sem az órákon, sem pedig a közösségen belül.
A hitről alkotott képed változott ebben az időszakban?
Abszolút. Nekem a nagymamám volt hívő, de ahogy felnőttem, ő elfogadta, hogy én nem vagyok hívő ember, és erről nem beszéltünk túl sokat. Én korábban az egyházra mint egy szervezetre gondoltam, ezzel szemben ott egyéni élményeket kaptam, és az nekem más töltet volt. És szerintem emiatt változott a véleményem, illetve elfogadóbb vagyok sok szempontból különböző attitűdökkel szemben. Nyilván más, amikor egy ember ül veled szemben és úgy vitatkoztok, mintha mondjuk csak híreket olvasol, tévét nézel, vagy online olvasol témákról. Úgyhogy
nekem ezt is adta a Pázmány, hogy a különböző gondolatok mögött emberek is vannak.
Sok pázmányos barátom gyakorolja a vallását, és emiatt nekem is van egy élményem az egyházzal kapcsolatban, ami amúgy nem lett volna meg, ha egy nem katolikus egyetemre megyek.
Valóban, mintha két külön burokban élnének a hívők és a nem hívők, és nagyon keveset tudnak egymásról. De van esély arra, hogy ezek a burkok átszakadjanak és megtudjanak egymásról dolgokat. Nagyon izgalmas párbeszédek tudnak úgy is zajlani, hogy tiszteletben tartjuk egymást és azt, hogy a másik hisz vagy épp nem hisz. Ez mennyiben volt igaz a Pázmányra?
Szerintem teljesen. Így, hogy megismertem embereket, akiknek sokat jelent a vallás, és – számomra is meglepő módon – sok mindenben egyetértünk, mondjuk világpolitikai, etikai kérdésekben, ezek rettentően fontos élmények. Szerintem ez kulcs volt az én gondolkodásomban, hogy a katolikus egyetemen dolgoztam a Hallgatói Önkormányzatban, tehát kvázi tisztségem is volt a Pázmányon. Számomra pozitívum volt, hogy én nem hívő diákként alelnök voltam a HÖK-ben, tehát semmiféle hátrány nem ért azért, mert én nem voltam hívő ember. Ezek kellemes csalódások.
Úgy fogalmaztál, hogy fiatalból felnőtt lettél az egyetemen, és ez azért érdekes, mert visszagondolva magamra, én a felnőtté válásomat – személy szerint – sokkal inkább a huszonöt év feletti időszakomra teszem. Te meg tudod határozni, hogy az egyetemen felnőttél-e, vagy egész egyszerűen a felnőtté válást azzal a szabadságérzettel azonosítod, amelyet az egyetem a gimnáziumhoz képest ad?
Én ezt nem választanám ketté, szerintem ez nem ellentmondás. Mondjuk én vidékről jöttem fel, tehát nyilván nekem nagy váltás volt abban az értelemben, hogy akkor egyedül kell élni, értékelni, hogy milyen nehéz elmosogatni mindennap (nevet), tehát nő a felelősség. Nyilván huszonöt éves kor felett másképp lesz felnőtt az ember, de azért az alapokat le kell rakni. Tehát hogyha én kihagyom az egyetemet, és mondjuk elkezdek dolgozni, vagy másféle képzésre járok, akkor is felnövök, de másképp. Amit én gondoltam magamról, hogy mire vagyok képes, az megsokszorozódott az egyetemen. Másrészt viszont még most sem vagyok készen sok szempontból, most leszek 30 éves lassan, és azt gondolom, hogy manapság azért még mindig a tojáshéj ott van a fenekünkön 30 évesen, mert egy teljesen komplex világban élünk. Az a pár év távolság, ami egy érettségiző diák és egy diplomázó fiatal felnőtt között van, elképesztő változás szerintem.
A Hallgatói Önkormányzat világa milyen? Ott tapasztalja meg fiatalként valaki, hogy akár hatalma is lehet, és ezt a hatalmat egy szolgálatra is használhatja, de akár vissza is élhet vele.
Én 2015-16 környékén csatlakoztam érdemben a HÖK-höz. Voltak azért korábban botrányok, de nekem olyan szerencsém volt, hogy épp egy tisztulási időszakba érkeztem. Egy olyan csapat jött össze, akiknél azt láttam, hogy tényleg tenni akarnak valamit, nem csak a hatalom vagy a buli miatt szeretnének ezzel foglalkozni. Úgyhogy nekem abszolút pozitív élményeim voltak ezzel kapcsolatban. Nyilván ez érdekes kérdés, hogy a közösség vezetése mindig együtt jár nyilván hatalommal is, meg lehetőséggel is. De hát ezt hol próbálja ki az ember, ha nem itt? Szerintem ez egy rettentően fontos tapasztalat, és nálunk is voltak évente szavazások, visszajelzések, tehát gyakorlatilag kicsiben kipróbáltuk azt, hogy egy demokrácia vagy egy közösség hogy működik.
Nyilván döntéseket és felelősséget vállalni nem egyszerű dolog, de a HÖK-ben ezt is meg lehetett tanulni, hogy másokkal együtt kell dolgozni, még ha nem is mindig értünk egyet. Az első munkahelyem nagyrészt a Pázmány és a HÖK miatt kaptam meg, mert látták, hogy tudok beszélni, átlátom, hogy egy büdzséből mit tudunk kihozni, vagy hogy mondjuk egy rendezvényt hogy lehet megszervezni. Szerintem a Pázmányon a Hallgatói Önkormányzat akkor is, azóta is jó megítélés alatt van, és olyan emberek dolgoznak ott, akik inkább hozzá akarnak adni a közösséghez, nem pedig elvenni belőle.
A tanulás, az oktatás maga neked mennyit adott? Vagy sokkal inkább azok maradtak meg élményként, amikről eddig beszéltünk – önbizalom, közösség, hatalom kérdése, beilleszkedés a világba –, amikor azt mondom, hogy egyetem?
Ez megint összefügg szerintem. Alapvetően kíváncsiak arra az egyetemek, hogy te milyen vagy, és ez szerintem egy jó irány itthon is, hogy kap egy kis szabadságot az egyetem, hogy válogasson a hallgatók között.
Nekem az oktatott elmélet rengeteget adott, én a mai napig abból élek sok szempontból. Ehhez szerintem abszolút kellett az akadémiai, elméleti tudás, de azt gondolom, hogy szerencsés voltam, mert a Pázmányon voltak olyan oktatók, akik tanárként viselkedtek. Más egyetemeken nem feltétlen alapvetés, hogy aki tanít téged, az pedagógusként is viselkedik, nem pedig csak a szakmájában van topon.
A Pázmányon azt tapasztaltam, hogy az oktatók nemcsak tudták a tudást, hanem át is adták.
Ez az egyik legjobb élmény a Pázmányról, hogy vették a fáradságot az oktatók, hogy az én 18-20 éves szintemen a rendszerelméleteket is megmagyarázzák, és gondolkodjunk együtt. És lehet, hogy néha butaságot kérdeztem. Volt, amikor el is mondták, hogy ez nem volt egy okos kérdés, de hát ebből tanultam és mentünk tovább, most pedig képes vagyok hasonló szövegeket értelmezni. Szerencsés vagyok, mert ebből is élhetek valahol, fontos része a munkámnak az, hogy tudjam, hogy emberek szerint merre tart a világ.
Aki nem járt kommunikáció szakra, az joggal gondolhatja – és ha őszinték akarunk lenni, akkor bizonyos felsőoktatási intézmények rá is szolgáltak erre – hogy büfészaknak hívják a kommunikáció szakot, de a Pázmány sokkal komolyabban veszi. Mennyire volt benned kérdőjel, mielőtt kommunikáció szakra jelentkeztél, hogy egyáltalán ezzel el tudsz-e majd később helyezkedni?
Szerencsés voltam, mert amikor én ezt választottam, már volt képem arról, hogy ez mit takar, illetve sejtettem, hogy mi az, amihez van készségem. Azt tudtam, hogy a kommunikáció szak nem egyértelműen egy szakmát ad – bár már van olyan, hogy kommunikátor meg mediátor, meg egy csomóféle szakma –, hanem egy készséghalmazt, és abból neked kell építeni valamit.
Talán az hiányzik nagyon sok fiatalból, hogy ezt felmérje, hogy manapság az, hogy az ember egyetemet végez, önmagában nem garancia. Úgy gondolom, hogy az egyetem egy jó alap, sőt kötelező nagyon sok munkakörben, de emellé kell valami, ami miatt az embert rögtön felveszik. Jól beszélek, jól írok, jól tudok Excelben dolgozni vagy konkrét képességeim vannak. Mondjuk a mostani fiatalság szerintem már tapasztaltabb ebben, ők már sokkal korábban kezdenek például tartalmakat gyártani, ami szintén egy skill. Vagy sokkal korábban kezdenek el diákmunkát végezni, megtanulnak alkalmazkodni – és akkor ezeket össze kell építeni.
A kommunikáció szak keresett, jól helyezkednek el az ott végzettek, a diplomás munkanélküliség Magyarországon nem létezik, talán 1 százalék körül van. Én egy olyan készséghalmazt kaptam meg, ami után, ha eldöntöttem, hogy nem kizárólag kommunikációval akarok foglalkozni, akkor képzem magam tovább. Ez szerintem
egy rettentő jó alap, amelyből rengetegfelé lehet menni.
Ez szerintem sok más szakra nem igaz. Vannak ismerőseim, akik végeztek matematikát, meg kemény tudományokat. Ők sincsenek egyszerűbb helyzetben. Úgyhogy, ha valakit érdekel a média és kommunikáció szak, jöjjön el, csinálja végig, nem hiszem, hogy megbánja, és utána úgyis elvégez még két-három képzést. A modern munka szerintem abszolút ilyen.
Ez egy izgalmas, már-már oktatáspolitikai kérdés, hogy vajon a diplomának a súlyát egy egyetemnél nem az adja-e meg, hogy abban az adott szakmában hányan helyezkednek el? Mondtad, hogy nincs diplomás munkanélküliség ma Magyarországon, de nem mindegy, hogy mondjuk egy kommunikáció diplomás futárként dolgozik vagy kommunikációs tanácsadóként.
Teljesen jogos, fejből ilyen statisztikát nem tudok, de ha valakit érdekel, a KSH-nak van nagyon szuper kattintható statisztikája erről. Abban biztos vagyok, hogy az az ember, aki egy jó egyetemet végigjár, mint a Pázmány, az már bekerül a munkaerőpiac felső harmadába.
Azt gondolom, hogy önmagában az, hogy a Pázmányon és a kommunikáció szakon végzel, olyan lehetőségeket nyit meg előtted, amelyek más ember előtt nem nyílik meg. Én az első munkámat tényleg azért kaptam meg, mert tudták, hogy a Pázmányon végeztem, és olyan készségekkel rendelkeztem, amelyek passzoltak a céghez, emellett pedig látták, hogy az egyetem mellett valamit még csináltam.
Arra kell a fiatalokat felkészíteni, hogy picit keresgéljenek, hogy ők miben jók, és valamit csináljanak. Amit egy egyetem megtehet, az az, hogy minőségi oktatást ad, mentorálást ad, lehetőségeket ad, és ezt a Pázmány abszolút megtette.
Ahogy említettük, jelenleg is hallgatója vagy a Pázmánynak kommunikáció szakosként, de emellett már dolgozol is, a K&H Banknál Az év új dolgozója díjat kaptál. Miért fontos neked, hogy ezt a kettőt párhuzamosan csináld? Hogyan tudod összeegyeztetni?
Rugalmas munkavégzés rugalmas egyetemmel – ez teszi lehetővé. Nyilván sokat segít, hogy az órarendet én tudom összerakni, és az is, hogy a legtöbb munkahelyen azért most már rugalmas beosztás van, ebből nekem soha nem volt gondom, szerencsére.
Voltak ismerőseim, akik azt mondták, hogy egyetemistaként fókuszálj csak arra, hogy tanulj, és majd aztán dolgozol. Ez egy szívből jövő jó tanács általában, de ebben a modern világban azért ez nem így működik. Ha én az egyetem alatt nem dolgoztam volna, akkor nem lett volna albérletre pénzem például, tehát ennek van egy anyagi vonzata is. Illetve változik a világ is abban a tekintetben is, hogy az ember nincsen kész a karrierjével akkor, amikor kilép az egyetemről, sem oktatás, sem pedig készségek szempontjából. Nagyon sok jó származik abból, hogyha az ember át tudja ültetni az egyetemen tanultakat a munkahelyre, és ez oda-vissza hat. Nem véletlen, hogy egyre több egyetem fókuszál a gyakorlatorientált oktatásra – ahogy a Pázmány is.
Az interjú a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a 777 fizetett partneri együttműködésének keretében jött létre.
A teljes adást itt meghallgathatod:
hirdetés
