Papp Miklós görögkatolikus pap lelkiségi írását ezúttal is Tolsztoj inspirálta: középpontban a belső világ – amelyre túl keveset figyelünk!
„Minden, ami kívülről jöhet, semmiség ahhoz képest, ami belülről történhet.” Tolsztoj, Napló 286.
Kínosan figyelni szoktunk a külső világ eseményeire: nehogy lemaradjunk valamilyen fontos információról. Óramű gondossággal öntik is ránk az eseményeket: hírek, reklámok, társadalmi események, tudományos felfedezések, sportlegek, pletykák… Mintha az életünk rövidülne meg, ha lemaradnánk valamilyen külső történésről. A belső lemaradás miatt miért nem aggódunk ennyire kínosan?
Azon aggódunk-e elégségesen, hogy van-e az életkorunknak megfelelően érett világegész látásunk?
Akinek volt már belő megvilágosodása, szellemi belátása, gondolatugrása, az tudja: elképesztő gazdagság lehet belül! Néha megadatik egy olyan holisztikus látás, amikor mintha átlátnánk a világ egészét, mintha ellátnánk Istenig, mintha egyben szemlélnénk a saját élettörténetünket, a történelmet és a kozmoszt. Mint ahogy Neo a Mátrix c. (filozófiai) filmben a zöld jelek mögött az igazi valóságot látja. Bernard Lonergan, jezsuita filozófus ezt nevezi „belátásnak” (Insight). A belátás a fizikai, tárgyi, empirikus, pszichés, filozófiai megismerésekből összeálló mély látás, ami azért nem jön ingyen, meg kell dolgozni érte. Lonergan szerint a mai világ túlzottan a tárgyi-pszichés megismerésekre hajt, és az egész átlátását mintha átengedné homályos érzelmeknek, ezotériának, tetszőlegességnek, ízlésnek. Mintha a vallásos és metafizikai világegész magyarázat belső játéka lenne ki-ki ötletelésének.
Mintha ide nem kellene tudományosság, megfeszített szellemi teljesítmény, szó szerint halálos komolyság.
Tolsztoj, aki látott nagy háborúkat és világtörténelmi folyamatokat, nagy családi és társadalmi történéseket, azt állítja: ezek semmik ahhoz képest, ami belül történhet. Belül történhet az élet rétegeinek olyan átlátása, a piszmogó események fölött a lényegek olyan szemlélése, a mulandók mögött az örök olyan fénye, melyek valódi tudással töltenek meg minket. S ennek következtében örömmel, inspirációval és megmagyarázhatatlan belső békével. Az ilyen belátások kezdetben mintha villanások lennének, percekig tarthatnak. Mintha Isten villanásszerűen felvinne a (színe)látás hegyére, ahol nemcsak Krisztus, hanem a világ és önmagunk igazi színét is jobban láttuk, de le kell jönni, mert dolgozni, pelenkázni, szolgálni kell. Ám mindig vágyunk erre a holisztikus belátásra. Édes Istenem, az ilyen percekig tartó belátásnak egy-egy szeletén hónapokig tudnánk gondolkodni! Igazából ekkor értjük meg a világtól elvonuló gondolkodókat, imádkozókat, remetéket. Dehogyis fordulnak el ők a valóság gazdagságától, éppen a nagyobb gazdagság felé fordulnak – és hívnak mindannyiunkat a saját életállapotunkban, hogy le ne maradjunk erről a gazdagságról!
Ha jót akarunk az embereknek, mérhetetlen energiával fordulunk a külső dolgok felé: igazi emberszeretet űz a munka, a szolgálat, a világ ügyei felé. De ugyanilyen fontos a belső világ felé fordulás is: csöndre, imádságra, tanulásra, gondolkodásra, tisztulásra hívni. Benedek pápa mindig is óv minket: a kereszténység nem válhat csupán aktív karitásszá, őriznie kell a belátás belső gazdagsága felé vezető ösvényt is.
Kell vágyakoznunk az életkorunknak megfelelő világegész magyarázatra!
Papp Miklós
hirdetés
