Papp Miklós görögkatolikus pap és családapa írása advent második vasárnapján.
„Quentalt olvastam. Szép. Azt mondja, rájött, hogy bár mindenféle cáfolhatatlan bizonyíték szól az életnek a külső okoktól való függése mellett (determinizmus érvei), mégis van szabadság – de csak a szent számára. A szent szemében a világ nem börtön többé. Ellenkezőleg, a szent a világ ura lesz, mivel ő annak felsőbbrendű magyarázója.
Csupán általa tudja a világ, miért létezik. Csupán ő valósítja meg a világ célját. Szép.”
(Tolsztoj, Napló 207.)
Olyan idők várnak ránk, amikor sokat fognak beszélni a világ belső törvényszerűségeiről: hogy a háború miatt mi minden fog változni a politikában; hogy a gazdaság változásai miatt milyen törvényszerűségek fognak érvényesülni; hogy a klímarombolás árát hogyan kell törvényszerűleg megfizetni; hogy a globális folyamatok törvényszerűségei hogyan csapódnak le a magyar lakosságra is… Sokat fogunk hallani evilág törvényszerűségeinek hatásairól, mit várhatunk, hogyan változtassuk meg az életünket. Persze majd fülelünk a törvényszerűségeket jobban ismerőkre, hiszen ezek érintik a mindennapi életünket. S a törvényszerűségek elemzők, politikusok általi magyarázata szorongással tölt majd el bennünket.
De miért csak az evilági törvényszerűségek megmondóira figyelünk? Tolsztoj arról ír, hogy sok az élet evilági okainak magyarázata (fontos minden tudomány, szociológia, politológia), mégis a legtágabb összefüggéseket a szent ismeri. A betlehemi Kisded vajon milyen törvényszerűségeket képvisel? Nem aránytalanul tölti-e el belső világunkat, életünket, jövőképünket az evilági törvényszerűségek hálózata?
A szent Kisded szűzi érkezésével már eleve a világ törvényszerűségeit felülmúlóan érkezik.
Nem gondoljuk, hogy Isten „felrúgja” a természettörvényeket, inkább a szeretet magasabb szintű törvényei alá vonja. A szent Kisded érkezése onnan felülről való, s érkezése mintha tekintetünket az evilági törvényszerűségek fölé vonná: nem ennyi a világ, nem ennyi az összes törvény, nemcsak a szorongató világmagyarázat létezik. A betlehemi istálló koldusságával várja szívünk a Kisded üzenetét feszült napjainkra.
Eszünkbe jut a zsidó nép: a babiloni fogság idején mélységesen odatértek az Úrhoz, és némely több évszázados rossz gyakorlatukon képesek változtatni. A történelem menetének minden evilági értelmezését felülmúlták: nem egyszerűen a politikai, katonai, gazdasági törvényszerűségeket látták csak, hanem „felülről” meglátták az egész történelem üdvtörténeti értelmét. A szent origójából való látás tisztuláshoz, megtéréshez, s így felszabaduláshoz, örömhöz vezetett. Mennyire várjuk ezt a hangot is fenyegető törvényszerűségek árnyékában! Európa, a világ szomjazza azokat a megmondókat, akik a nagyobb, a szent összefüggéseket is fel tudják tárni. Szomjazzuk a szentek látását, akik a szeretet, a tisztulás, a megtérés tágabb összefüggésében tudnak új törvényszerűségeket hirdetni, hogy azokhoz is igazítsuk az életünket.
S eszünkbe a drága József Attila, ahogy az evilági törvényszerűségeken túlra eszmél:
„Akár egy halom hasított fa,
hever egymáson a világ,
szorítja, nyomja, összefogja
egyik dolog a másikát
s így mindenik determinált.”
Ma is ezt látjuk: így nyomja, szorítja egyik dolog a másikat, egyik törvény a másikat, egyik állam a másikat, egyik érdek a másikat. Emberek, államok, érdekek egymást préseljük. Aztán József Attila fölnéz az égre, s látja, hogy „a törvény szövedéke mindíg fölfeslik valahol.” (Eszmélet) Amikor az égre tekintünk, egyben az evilági törvényeken túlra tekintünk, nem semmibe véve azokat(!), hanem a tágabb összefüggésekre szeretnénk „ráeszmélni”. A préselő evilági törvények felfeslenek, nem vagyunk abszolút determináltak, tudunk mi szeretni, megújulni, békét kötni, egymást segíteni, őszintén megtérni. Szabadok vagyunk a szeretetre.
A Kisded örömhírt hozott, felszabadulást, magasabb szintű törvényeket. De a születése rejtett, a hangja egy csecsemőé. Mintha nem is akarna versenyezni az evilági megmondókkal.
Papp Miklós
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás