Papp Miklós görögkatolikus pap és családapa a vasárnap esti szokásos írásában komolyan gondolja, hogy nem kell mindent komolyan gondolni!
„Politikai fejtegetést, vitát, gáncsoskodást hallottam, és átmentem a másik szobába, ahol gitárkíséret mellett énekeltek és nevettek. S rájöttem, hogy a vidámság szent. A vidámság, az öröm: az isteni akarat egyik beteljesülése.” Tolsztoj Napló 531.
Aránytalanul sokat beszélünk a politikáról. Aránytalan indulatokat kelt. Aránytalanul sokat várunk tőle. Persze a politika teszi a dolgát: a porondon tartja a gondolatait, magyarázza a döntéseit, demokratikusan be akar vonni mindenkit. Én értem a politikusokat, a felelős döntéshozókat, a kommunikátorokat.
Mégis olykor át akarok menni Tolsztojjal a másik szobába. Mert aránytalan, ha a mindennapi gondolataimat megterhelik a híradók, ha pár perc után mindenkivel politizálok, aránytalan, ha a politikától várom, hogy jól legyek, boldog legyek, szép napom legyen. Tegyék a dolgukat, hozzanak felelős döntéseket, kommunikáljanak. De nem engedhetem, hogy aránytalanul naggyá nőjenek az életvilágomban. Az ember élete komplex, aminek csak egy szelete a politika, a társadalmi élet – kell törődnöm életem többi szeletének feladataival és örömeivel is.
Ha a súlypontom nagyon átkerül a külső dolgokra, azért nem a külső dolgok a hibásak.
Az aránytalanságon túl az zavar, amikor a politikához csak halálos komolysággal viszonyulunk. Valószínűleg ezért kelt aránytalan indulatokat, családi sértődéseket, vulgáris tüntetéseket. Persze jól tudjuk, hogy az élet egészében nézve dráma, de irodalomórán megtanultuk: a dráma tragikus és komikus is tud lenni. Valahogy mindkét oldalról egyszerre kellene szemlélnünk életünk területeit. Pl. a házasságom egy fenséges dráma: vannak benne életre szóló döntések, mázsás komolyság, életáldozat, vértanúság. De néha egy viccnek érzem, ahogy élünk, fura szokásaink vannak, nem vagyunk mindig normálisak. Ugyanígy drámai a kereszténységünk, benne szent elköteleződéssel, a tragédiák kereszthordozásával, vértanúsággal. De néha olyan jól esik nem mindig a keresztre, a komolyságra, az etikára gondolni (Schmemann úgy mondja, vannak keresztények, akik az egész életükre a nagyböjti hangulatot erőltetik.) A Szentháromságban lennie kell színtiszta nevetésnek, szikrázó napsütésnek, piros pozsgás életörömnek is!
A munkahelyünk is drámai: összpontosul benne a figyelem, koncentrálódik az erőfeszítés, drámaiak a viták. Olykor mégis egy nagy cirkusznak érezzük, ahol mindenki kilép a porondra, előadja a számát, lélekben megtapsoljuk, aztán megyünk tovább. Valahogy a politikához sem kellene csak a tragédia késéles szemléletével közeledni, hanem látni benne a cirkuszt, a viccet, a komédiát. Szó sincs a nehézségek lesöpréséről, a gáz drága lesz, az infláció nyomaszt, a munkahelyek préselnek. De valahogy „isteni vidámság” is kell. Azt kellene meggondolnunk: az isteni vidámság nem csak mellékes szála életünk halálos komolyságának, hanem ugyanolyan értékű másik szemszöge!
Hogy kinek a dolga ezt a másik szemszöget ébren tartani? Az udvari bohócok évszázadokon át ezt művelték. A filozófus Nyíri Tamás szerint évszázadokon át fontos társadalmi szelep volt a királyok, a főurak és az egyházi méltóságok kifigurázása a karneválokon, a farsangokon. Ma kiktől várnánk? Ma olyan üdítő a kultúra tisztító vidámsága. Köszönjük, de már torkig vagyunk a polgárpukkasztással, az élet minden területének dramatizálásával, igenis jól esik a tiszta öröm a színházban, az operában, a koncerteken. Olyan jó lenne látni több életszeretetet a sajtófotókon; létezik az élet árnyékos oldala, kell arról is fotó – de szenzációhajhásznak érezzük csak a sokkolás fokozását. Továbbá nem esik jól a médiából a minden este ránk ömlő krimi, gyilkolás, fegyverek… A művészek nagy hivatása az isteni örömnek is a felmutatása:
ők Isten nevetése a tragikus történelemben, és Isten súlyos prófétái a túl laza időkben.
A művész legyen tragikus és komikus is, művészete a transzcendenciában verjen horgonyt, ne az aktuálpolitikában. Ugyanígy hivatása ez az Egyháznak is: az isteni vidámság nem mellékes a kereszténységben, a legfőbb origónkat is örömhírnek-evangéliumnak nevezzük. Isten legszebb ikonjai a tiszta arcú, őszintén nevető keresztények, bármilyen ráncaik is vannak. Továbbá az isteni vidámság fenntartása dolguk lenne a vezetőknek is: bármilyen fokú közép-, vagy csúcsvezető: legyen vezető a jó hangulat tartásában is! A só, a hegyre épített város, azaz az elit feladata a hangulat, a lélek, a nevetés őrzése is. Persze az isteni nevetés megtalálása elősorban mindenkinek a saját dolga: legyen már az isteni vidámság nem mellékes szál a komoly életvezetésünkben, hanem a teremtés, a megváltás és a beteljesítés örömhíre kerüljön csak be az életvezetésünk közepébe.
A vidámság transzcendens: nincs kötve a fizetésünkhöz, a tragikus történelmi körülményekhez, az egészségi állapotunkhoz, a politika híradóihoz. Sőt, még a fekete humor (amikor a saját nyomorunkon nevetünk) az is a transzcendencia jele: az ember mindenen felül tud emelkedni, hiszen a szíve nem rabja az evilági történéseknek.
Krisztus szűknek nevezte a kaput, meredeknek az ösvényt, keresztektől tűzdeltnek az Ő követését. De azt sehol sem mondta, hogy ezen az úton búskomoran kellene mennünk, s az élet drámaiságát csak tragikus szemüveggel kellene nézni. Van ebben az egészben nagy nevetés, komédia, cirkusz is.
A nevetés nem alkat és nem történelmi helyzet kérdése, hanem a lerombolhatatlan húsvéti hit huzata.
Papp Miklós
hirdetés
7 hozzászólás
Tiszteletem!
Egy normális értékrendű politikai élettérben mindezen szép gondolatok helyénvalóak lennének, azonban legnagyobb szomorúságra jelenkorunk politikája már alapvető morális kérdésekről szól:
– életvédelem, vagy abortusz teljes mértékű liberalizálása
– hagyományos család, vagy annak szétzilálása az LMBTQ kedvéért
– nemzeti önrendelkezés, vagy nemzetek belekényszerítése egy szűk elit irányította globális rendbe
– kereszténység, vagy annak tudatos lassú felőrlése
Én azt gondolom, keresztény emberként sajnos nem tehetjük meg, hogy elsiklunk ezen kérdések mellett, bármennyire is kényelmetlen. Mert mára odáig süllyedt a társadalmi morál, hogy a politika ezekről a kérdésekről szól. Tolsztojéknak még nem kellett ilyen kérdésekkel küzdeniük. Ők még könnyen átmehettek a másik szobába.
Móricz Zsigmond: Hét krajcár (részlet)
.
“Jól rendelték azt az istenek, hogy a szegény ember is tudjon kacagni.
Nemcsak sírás-rívás hallik a putriban, hanem szívből jövő kacagás is elég. Sőt az is igaz, hogy a szegény ember sokszor nevet, mikor inkább volna oka sírni.
Jól ismerem ezt a világot. A Soósoknak az a generációja, amelyből az apám való, megpróbálta az ínségnek legsúlyosabb állapotát is. Abban az időben napszámos volt az apám egy gépműhelyben. Ő sem dicsekedik ezzel az idővel, más sem. Pedig igaz.
És az is igaz, hogy soha már én a jövendő életemben nem kacagok annyit, mint gyermekségem e pár esztendejében.
Hogy is kacagnék, mikor nincsen már piros arcú, vidám anyám, aki olyan édesdeden tudott nevetni, hogy a könny csorgott a végén a szeméből s köhögés fogta el, hogy majdnem megfojtotta…
És még ő sem kacagott úgy soha, mint mikor egy délutánt azzal töltöttünk, hogy hét krajcárt kerestünk ketten. Kerestünk és találtunk is. Hármat a gépfiókban, egyet az almáriumban… a többi nehezebben került elő… “
“Az olyan hit, amely az embert sötétté teszi, hamis;
mert az embernek Istent vidám szívvel kell szolgálnia, nem kényszerből.”
Kant (internetről)
“A keresztény közéleti szerepvállalás egyik kulcsa, amit személyesen is volt alkalmam megtapasztalni, hogy ne vegyük túl komolyan magunkat, viszont vegyük mindennél komolyabban Istent.
Isten mellett köteleződjünk el, és ne ügyek mellett.”
Földi-Kovács Andrea (internetről)
“Nem azért nem politizálok, mert nincs véleményem, hanem éppen azért, mert van.”
.
“Én azt igyekszem követni, amit Salamon király mondott: ‘a bölcsesség kezdete az Úr félelme’. Ez nem szorongás, hanem annak a biztos tudata, hogy az életünk egy nálunk sokkal nagyobb kezében van.”
.
Pajor Tamás gondolatai (internetről)
Demokráciában magányos vagyok. Teokráciában boldog.
Filippi levél 3:20-21, 4:1
“A mi (örök) hazánk azonban a mennyben van. Onnan várjuk az Üdvözítőt is, Urunkat, Jézus Krisztust.
Ő azzal az erővel, amellyel mindent hatalma alá vethet, átalakítja gyarló testünket és hasonlóvá teszi megdicsőült testéhez.
Ezért szívből szeretett testvéreim, örömöm és koronám: így álljatok helyt az Úrban, szeretteim! “