2022. 10. 05.

20 ok, amiért hálásak vagyunk a papoknak

A papokért szervezett dicsőítő imaestünkre készülve megkérdeztünk Titeket Instagramon, miért vagytok hálásak a papoknak. Rengeteg válasz érkezett, ami már önmagában is azt mutatja, hogy nagyon is fontosak a papok az életünkben. Imádkozzunk értünk – ma este az Egyetemi Templomban együtt is!

„Mi papok, akárcsak minden ember, mélységesen rászorulunk mások segítségére és támogatására – ezek közül pedig azt gondolom, hogy a legelső az imádság” – Riesz Domonkos atya, aki az imaesten az elmélkedést is tartja így fogalmazta meg korábbi cikkünkben, miért van égető szükség arra, hogy ne csak a papok imádkozzanak értünk, hanem mi is imádkozzunk a papokért.

Az Instagram-oldalunkon feltett kérdésre sok válasz érkezett, ezek közül válogattunk ki 20-at. Íme a lista – a teljesség igénye nélkül – arról, hogy miért vagyunk hálásak a papoknak:

1.Mert a sok támadás ellenére is velünk vannak, és folytatják a hivatásukat.

2. Mert Jézust tudják a középpontba állítani, és ez sokat segített a megtérésemben.

hirdetés

3. Mert nagylelkűen szolgálják Istent és a híveket.

4. Példát mutatnak és erejükön felől teljesítenek.

5. Az útmutatásért és az eucharistiáért.

6. A rengeteg segítségért, amit a tudtuk nélkül is adtak nekem.

7. A lélekemelő szolgálatért.

8. Az önfeláldozásukért.

9. Az áldott igehirdetésekért.

10. Segítenek a lelki romokat újjáépíteni és feldíszíteni.

11. Egy szerzetesnek különösen hálás vagyok. Megszabadított a halálfélelemtől/pániktól.

12. Mert szócsövekként hirdetik az Isten szavát.

13. Mert jobbá próbálják tenni a világot.

14. Mert rendelkezésre állnak. Nincs munkaidejük.

15. Segítik az útkeresést.

16. Minden erejükkel azon vannak, hogy Istenhez szólítsák az embereket.

17. Rengeteget imádkoznak értünk, hívekért.

18. Mert őszintén lehet velük beszélgetni.

19. Mert a saját küzdelmük ellenére segítenek minket a hit útján járni.

20. Mert sokakhoz eljuttatják Jézus szavait és személyét.

 

Bőven van miért hálát adni értük, és megáldani a szolgálatukat, hogy Isten vezesse, bátorítsa és erősítse meg őket az útjukon! 

Várunk szeretettel ma este 19 órakor az Egyetemi Templomban a dicsőítő imaestre! 18 órától már mise lesz a templomban, arra is gyertek, mi ott leszünk! 

Borítókép - Fotó: Pexels.com
Ti mondtátok
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás