Ryan Gosling, Justin Timberlake, Milo Ventimiglia, Amerika kapitány, Alex, az oroszlán a Madagaszkárból – csak néhány karakter és színész, akiknek Zámbori Soma a magyar hangja. A mélyen hívő színész sokféle izgalmas projektben van benne: apa-fia hétvégék, házaskurzus vitorlázással a tengeren, dramatizált Biblia. Utóbbi már mindenkinek hozzáférhető, a négy evangéliumot adják elő hangban, profi minőségben. Emellett a feleségével párokat mediál, gyerekeket nevel és persze a hangját adja filmekhez, reklámokhoz. Hogy tud valaki ennyi mindent csinálni úgy, hogy ne égjen ki? Zámbori Soma szerint úgy, hogy időnként csendben lehet, hogy a családjával tölthet minőségi időt – és hogy bármit is tesz, Isten dicsőségére teszi.
Ha azt kérdezem, ki vagy, hogyan határoznád meg magad? Sok titulus illik rád: férj, apa, színész, szinkronszínész, rendező, keresztény… Melyik a legfontosabb összetevő számodra?
Elsősorban Isten gyermeke vagyok. Igyekszem Júda oroszlánjának a szívét magamban érezni, és ezzel a szívvel mint Isten gyermeke tudom utána a szakmámban, az ajándékaimat használva, a lehető legteljesebben szolgálni az Urat.
Elég nagy hőfokon éled az életed, rengeteg mindent csinálsz, illetve csináltál az elmúlt években. Milyen projektekben, szolgálatokban vagy benne most épp?
Az egyik legfontosabb projekt most, hogy elkészül a dramatizált Biblia. A négy evangéliumot vesszük fel színészekkel, zeneszerzéssel, zörejezéssel – egészen átélhetővé szeretnénk tenni az evangéliumokat. Az a tervünk, hogy két fordításban is felvesszük: a katolikus és a protestáns Biblia szövege szerint. Ez mindenki számára elérhető, teljesen ingyenes lehetőség. Várható a folytatás ősszel: az Újszövetség többi részét, illetve jövőre az Ószövetséget is szeretnénk felvenni. Én most ebben egy kétéves projektet látok, amihez közben próbálok támogatókat is szerezni. Összetett, komoly munka, de már látjuk az alagút végét, és nagyon jó lesz.
Jól hangzik, tudtommal nincs még hasonló Magyarországon.
Ez egy Európában egyedülálló projekt, amit csinálunk.
Ezen kívül miket csinálsz még?
Nyáron a 4M Magyarország Alapítvány megszervezte az első apa-fia kihívást (a 4M a négy muskétást jelenti). A 4M-nek Magyarországon három projektje van: az egyik az XCC, ez egy férfiaknak szóló négynapos kihívás, amelynek célja a helyreállás az identitásban. Én ma nem tudnék jobb és vagányabb programot ajánlani pasiknak, mint az XCC. A másik az Arise, ami a nők felé tett szolgálat, abban én még nem vagyok benne, de ez is egyedülálló. A harmadik pedig az apa-fia kihívás, ezen voltam most nyáron, és nagyon jól sikerült. Összesen 41 apa és a 41 fia vett részt rajta, akik végre valóban minőségi időt tudtak együtt tölteni, és ráeszmélhettünk arra, hogy van még hova fejlődni, ami a fiunkkal való kapcsolatot illeti.
Van még egy program, amelyben részt veszek: nemrég volt az az első rendezvényünk az Eucharist Zenekarral és Mező Misivel. Úgy érzem, hogy lesz folytatás együtt. Ez egyfajta kultúrevangélizációs programsorozat, ami úgy indult, hogy Veszprémben a jezsuita templomban volt két elég komoly dicsőítő koncert, ezért életre hívtunk egy alapítványt, amely a Veszprém-Balaton Régió Kultúrájáért Közalapítvány névre hallgat. Ez nagyon friss, és nemcsak azért hoztuk létre, mert Veszprém lesz Európa Kulturális Fővárosa 2023-ban, hanem mert egyre többen költöznek ki a víz mellé, meg vidékre, és azt látjuk, hogy a Balaton környékén kevesebb az ökumenikus program. Azt tűztük ki célul, hogy mindenféle keresztény kultúrevangélizációs programot hozzunk létre, és hívunk fellépőket, akik dicsőítenek, tanítanak vagy bármi más, ami a szívükön nyugszik.
Aztán közben csináljuk a PincérKém című műsort, amely egy bizonyságtevős mélyinterjú-sorozat, már több médiaplatformon bent vagyunk, illetve Youtube-on is fent vannak az adásaink. A célunk, hogy kevésbé ismert, de nagyon komoly bizonysággal bíró embereket mutassunk be a nagyközönségnek.
Térjünk vissza egy kicsit az apa-fia kihívásra, mert szerintem nagyon izgalmas, egyedülálló lehetőség itthon. Mit adott neked, hogy részt vettél ezen?
Az a cél, hogy az apák és a fiak jobban kapcsolódjanak egymáshoz, mert egy fiúgyermek elsődlegesen az apjára néz fel. Ahhoz, hogy valaki Istenhez mint Atyához eljusson, kikerülhetetlen, hogy az apjáról alkotott képe – legyen az jól vagy rosszul megfogalmazott kép – rendeződjön, letisztuljon benne.
Süveges Gergő barátom, aki az Apakulcsot csinálja, tréningeket tart, meg könyvet is írt, hasonló eltökéltséggel azt szeretné elérni, amit mi is: hogy az apák tudjanak fejlődni az érzelmi intelligenciájukban és képesek legyenek őszintébben, mélyebben kapcsolódni. Egy fiúgyereknek hihetetlenül nagy szüksége van az apjára. Pláne ebben a korban.
A fiúgyerek életkora határozza meg, hogy ki jöhet el erre a kihívásra: 12-18 éves fiúkat – ebben a korban kezd tinédzserből felnőtt férfivá válni – és az édesapjukat várjuk. A háromnapos programon Júda oroszlánját találhatják meg a szívükben az apák és a fiúk is. Azt is kutatjuk közben, hol van az a szövetség ma, amit a muskétások kötöttek egymással a Királyért. Ezt lefordítva mi Jézusért, a mi Királyunkért akarunk élni. Ahogy az XCC-nél, úgy itt sem beszélhetek a programról részletesen, mert fontos, hogy ott derüljön ki a résztvevők számára. De aki eljön egy ilyen apa-fia kihívásra, annak lesz erdő, vadon, sötét, világos, bunyózás, sárdagonyázás, akadálypálya, és ehhez hasonlók. Nagyon komoly team dolgozik a háttérben.
Bámulatos, hogy mennyi mindent csinálsz. A nagy pörgések közepette hogyan tudsz megnyugodni, kiengedni időnként?
Két helyen találom meg a feltöltődést: a családomban és a csöndben.
Ez a kettő mondjuk nem mindig jár együtt, nem?
Persze, amikor család-idő van, akkor nincs csönd (nevet). Nagyon nagy a családunk, sok testvér, sok gyerek, sok unokatesó, nagy zsibvásár van, amikor találkozunk. Nyáron lementünk Balatonőszödre, és olyan jó egy kicsit olyankor csöndben lenni. Ilyenkor tudok Istennel is több időt mélyen tölteni.
Kicsit visszaugorva az időben, több interjúban is elmondtad, hogy a feleségeddel együtt, egyszerre tértetek meg. Milyen volt ez az első nagy találkozás Istennel? Mi az, amit akár a mai napig ebből te magaddal hordozol?
A lelkész által közvetített üzenet azonnali hatása bennem, a Szentlélek által. Ott ültem az istentiszteleten, tele szkepticizmussal, és pontosan azokra a kérdésekre válaszolt a lelkész két-három mondattal később, amelyek felmerültek bennem. Először azt hittem, ez csak valami összeesküvés. De aztán, ahogy teltek a percek, egyre jobban érdekelt, hogy mi ez. Magamban megkérdeztem, csak egy belső kérdésként, hogy mi van, ha én öt perc múlva megtérek? Figyelj, három gondolat múlva a lelkész már erről beszélt, hogy akár öt percen belül is meg lehet térni, másnál pedig egy folyamat.
Azt éreztem, hogy nekem nem kéne tesztelgetni Istent, meg az üzenetet hozó embert, hanem csak figyelni, átengedni ezeket a lelkembe. Nem öntött el forróság, meg semmi, hanem azt éreztem, hogy megérkeztem. Akkor már azzal sem foglalkoztam, hogy ott ült mellettem a feleségem, meg hogy az anyósomék elráncigáltak erre az istentiszteletre, hanem csak Isten volt meg én, együtt.
Nagyon sokat keresgéltem életemben. Én korábban voltam már krisnás, buddhista, bejártam ezeket a spirituális, gnosztikus utakat, mint vargabetűket, de mindig maradt bennem kérdés. Ott, abban a pillanatban azt mondtam, hogy „Uram, én átadom az életemet. Nem tudom, hogy mi lesz, csak azt érzem, hogy mérhetetlen nagy biztonságban vagyok. Köszönöm szépen!” – és akkor elfogytak a kérdéseim. Valóban megérkeztem. Őhozzá… a karjai közé…
Fotó: Férfiak Klubja
Úgy tudom, a megtérésetek után egy ideig válogatósak voltatok, ami a gyülekezeteket illeti. Sok fiatalt érint ez a vándorlás egyik gyülekezetből a másikba, mert mindegyikben lehet hibát találni. Hogy lehet ezt a kritikus szemléletmódot elengedni és valahol megállapodni?
Mi szemüveget cseréltünk. Korábban volt egy rossz érzésem, hogy „jaj, itt néztük, de nem volt jó a tanítás; ott ezek az emberek nem szimpatikusak, a harmadiknál meg miért úgy öltözködnek”. Egy imám alkalmával éreztem, hogy Jézus kéri tőlem, hogy vegyem le a saját szemüvegem, és helyette vegyem fel az Övét. Ahogy Jézus szemüvegén keresztül nézzük az egyházat meg az embereket, az teljesen más megvilágítást ad.
Akkor elkezdtünk körülnézni a feleségemmel, hogy egyáltalán a lakóhelyünkhöz közel van-e valamilyen gyülekezet, és pont abban az időben alakult meg a Délpesti Golgota Gyülekezet, mert már túl nagy volt a belvárosi, központi gyülekezetük. Mi oda jártunk korábban, de már néha elveszve éreztük magunkat, és nem találtuk, hogyan tudunk kapcsolódni, olyan sokan jártak oda. Mi résztvevők akartunk lenni, nem csak nézői az istentiszteleteknek, mintha egy moziban ülnénk.
Így mentünk oda is, hogy „na, nézzük meg”, de már valóban egy másfajta szemüveggel. Az ottani lelkész, Németh Laci nekem már az elején szimpatikus volt, mert ő is egy humán, művész beállítottságú ember, újságíró volt, sőt korábban punk rocker, az az igazi tarajos hajú, amiből aztán megtért. Engem hihetetlenül megfogott ez a pálfordulás. Nagyon komoly megtéréseket láttam ott, bűnből, sárból, mocsokból fordultak emberek Isten útjára. Ott mi hazaérkeztünk. Nem tudunk minden vasárnap elmenni, mert annyi a munka meg a szolgálat, amit csinálunk, de nem kérdés, hogy ezt tekintjük anyagyülekezetünknek, ide fizetünk tizedet, itt vagyunk valódi közösségben, olyan emberekkel, akikkel tudunk azonosulni.
Ezek szerint tényleg nagyon fontos a közösség ahhoz, hogy az ember megtalálja a helyét egy gyülekezetben.
Igen. És azt a szolgálati helyet is fontos megtalálni, amely illik hozzád. Fontos, hogy ne csak mozizzunk a gyülinkben. Mi is, amikor kerestünk gyülekezetet, azt kérdezgettük, hogy „na, mit adtok nekünk?”. Mintha azt kérdeznéd: „Mi lesz a mai menü?”. A mai menü egy kis tanítás, dicsőítés, kaja, vállveregetés. De hol vagyunk ebben? Ez az, amit meg kellett találnunk, és amit mindenkinek érdemes megtalálnia.
Úgy tudom, azért szinkronizálsz inkább, mint hogy színházban vagy filmekben játszanál, mert ez családbarátabb időbeosztást jelent. Mit élvezel a legjobban a szinkronizálásban, és mi a legnehezebb benne?
A szinkronizálásban a változatosságot nagyon élvezem. Mikor színészként már a 30. ugyanolyan előadást játszottuk két hónapon belül, azt nem igazán szerettem. A szinkron változatosabb, mert mindig más a sztori, más a film. Nagyon szeretem a filmeket. Ha Magyarországon több film forogna, vagy nagyobb különbség lenne az oktatásban a színházi és a filmszínész között, akkor biztosan az utóbbit választottam volna. Csak hát ez itthon nem így van, mert nem akkora a piac.
Nagyon szeretem a nyelvi részt is, hogy ez engem karbantart, mert mindig halljuk az eredetit. Hogyha egy filmet nézel, ott a szleng, a tájszólás, a különböző akcentusok mind segítenek jól karbantartani a nyelvtudásomat.
Jó színésznek adni a hangomat is remek érzés. Ryan Goslingot például nagyszerű színésznek tartom, és örülök, hogy őt is szinkronizálhatom. Nemrég elém került egy fiatalkori filmje, és annyira jó volt. A szinkronizálás nem egy reprodukció, tehát nem egy másolás, hanem finomhangolás – szerintem.
Abban is hiszek, hogy a filmek komoly edukációt jelentenek a magyar nyelv használatában. Sokan néznek filmet – streaming, letöltés, mozi –, és nem mindegy, hogy az anyanyelvünket hogy beszéljük benne. Úgy érzem, Istentől kapott talentumom az, hogy szépen beszélek, jó a hangképzésem – én őszintén szólva így – színművészként – tudom a legjobban kamatoztatni.
A másik oldala az, amit mondtál, hogy családos emberként én tényleg behúztam a kéziféket, tehát játszom azért, és vannak fellépéseim, de már sokkal kevesebb. Egy klasszikus kőszínházi színész egy hónapban 25-30 előadást is játszhat, ha úgy adódik a műsorterv.
Ez rengeteg.
Igen. Amikor a harmadik gyermekünk megszületett, rádöbbentem, hogy én mennyire keveset voltam otthon: olyan sok bepótolnivalóm van a családban! A két fiam kiskorában sok időt voltam távol, de amikor a lányunk született, akkor eldöntöttem, hogy szeretnék vele minél több minőségi időt tölteni, ott lenni a mesélésnél, a fürdésnél, satöbbi.
Lehet, hogy a lelkemből kivettem egyfajta művészi szegmenst, hogy így kivontam magam, viszont annyi minden mást nyertem helyette, ami meg egy tapssal vagy egy díjjal nem pótolható. Tudatos és kemény döntés volt ez. Volt, hogy a takarásban álltam és jött az SMS a feleségemtől, hogy a gyereknek 39 fokos láza van, siessek haza. Nem sokkal később érkezett egy újabb SMS, hogy már kihívta az ügyeletet – ezt nem akarom többé átélni, ott akarok lenni a gyerekeimmel, a családommal.
A szinkronban mennyire tudod megválogatni, hogy mi az, amit elvállalsz, és mi az, amit nem?
Már azért igyekszem megválogatni. Vannak kedvenceim is. Pont az apa-fia programon odajött hozzám valaki megkérdezni, hogy ismerem-e a This is us című sorozatot, és mondom, persze, a kedvencem, én szinkronizálom benne az apát. Amikor felvesszük a magyar hangot ahhoz a sorozathoz, mindig sírunk a többi kollégával. Olyankor megáll az idő, amikor ezeket felvesszük, és egyszerűen simogatja a lelkünket a történet. Szóval nyilván vannak ilyen kedvencek.
Azt már talán tudják a szakmában rólam, hogy nem vállalok horrort. A szakmám elején, amikor még nem voltam keresztény, pornófilmek szinkronját is elvállaltam, de aztán Isten gyorsan megmutatta a megtérésem után, hogy ezt nekem nem kell csinálni.
Egyébként az a helyzet, hogy sokszor előre nem is tudom, hogy miről szól a film, úgy kell bemennem szinkronizálni. Olyan már volt többször, hogy meló közben derült ki, hogy az adott filmmel nem tudok közösséget vállalni. Ilyenkor megmondom, hogy „ne haragudjatok rám, de hívjatok mást”. Ilyenkor persze a pénzt sem kérem érte.
Egyszer előfordult például, hogy felhívott a gyártásvezető, hogy „tudom, hogy te hívő vagy, itt van egy ilyen istenes csapat, hoztak egy edukációs filmet, azt szeretnék, hogyha te szinkronizálnád”. Mondom, persze. Bementem, elkezdődött a munka, és az első tíz perc után nekem valami nagyon gyanús volt. Kértem szünetet, és mondtam a megrendelőknek, hogy „figyeljetek, valljunk színt. Én egy keresztény ember vagyok, Jézusért élek – ti kik vagytok? Ugyanazt az Istent imádjuk?” Hamar kiderült, hogy nem. És akkor mondtam, hogy „na, akkor itt ez az a pont, amihez nem adom a nevemet és a hangomat, ne haragudjatok”. Lett velük egy teológiai vitám, és végül nem vettem fel a fizetést, teljesen tisztán akartam kiszállni ebből. Olyan is volt már, hogy sok pénzt ajánlottak egy terméknek a reklámozásáért, de tudtam, hogy ez egy népbutítás, meg átvágás, így nem vállaltam azt sem.
Én most már szinkronban is főleg csak azokat az embereket szinkronizálom, akiket szoktam. És bízom abban, hogy azok a színészek, akiknek én vagyok az állandó hangja, nem trafálnak annyira mellé.
Eszméletlen hálás vagyok, mert olyan helyzetben vagyok, amikor azon gondolkodhatok a feleségemmel, hogy a tizedet megfordítjuk és így fogunk adakozni, 9:1 arányban. A tized nemcsak az anyagiakra vonatkozik, hanem az odaszánt időre, munkára is. Nyilván nem nagy lábon élünk, de annyi áldásban van részünk – idő, kapcsolat, lehetőség –, hogy szeretnénk ezt a kegyelmet valahogy továbbadni másoknak.
Én ilyenről még nem is hallottam, őszintén szólva, ez azért nem kis dolog, hogyha ezt megcsináljátok bármilyen formában.
Istené a dicsőség. Mi pedig vízen járunk, mint Péter, aki ahogy nem nézett Jézusra, elkezdett süllyedni azonnal – így van a mi életünk is. Nézzünk Jézusra, akkor nem süllyedünk el!
Fotó: Férfiak Kluba
A feleségeddel párokat mediáltok, illetve jegyesoktatást is tartotok. Nagyon sok hasonló szolgáltatás van ma Magyarországon – nektek mi van a fókuszban ezeken a beszélgetéseken?
A párkapcsolati mediációban azt szeretem, hogy egy azonnali és szükségszerű segítség a pároknak. Ez a közös szolgálatunk a feleségemmel, Ritussal (dr. Fazekas Rita – a szerk).
Jellemzően milyen témákkal, problémákkal keresnek meg titeket a párok?
A feleségemnek ez a fő területe, ő sokkal többet mediál, mint én, de néha pont arra van szükség, hogy mi párként legyünk jelen. Az esetek nagyjából felében válásközeli állapotban keresnek fel minket a párok, akik szeretnék valahogy megoldani ezt a krízist az életükben. Olyan is van, hogy úgy keresnek meg, hogy már nem beszélnek egymással, vagy már el is váltak, de nem akarnak visszamenni a bíróságra, mégis lenne még mit megbeszélni, például, hogy mi lesz a gyerektartással. Tehát amikor egy pár nem tudja kibogozni, megbeszélni a helyzetet, és kell nekik egy segítő közvetítői közeg, akkor nagyon hasznos a mediáció. Általában egy alkalom legalább háromórás, és 3-4 ilyen ülésre van szükség. Ezenkívül van olyan, hogy például testvérek jönnek el hozzánk, akik nem tudnak megegyezni az örökségen. Vagy egy iskolaközösségben van szükség mediációra – nagyon sokféle lehet, de mindig igyekszünk a kommunikációban és a konfliktuskezelésben segíteni.
A feleségeddel, dr. Fazekas Ritával – akivel már 22 éve házasok vagytok – korábban a Házasság Hetének arcai is voltatok. A jelmondatotok ez volt: „Éltető sodrásban”. Mit jelent ez a mondat számodra, számotokra ma?
A jelenben azt jelenti, hogy folyamatosan csiszolódunk egymáshoz, mint két kavics az élő víz sodrásában. Hol közelebb, hol távolabb, de végig egymás mellett vagyunk. Mint amikor lenézel a patak aljára, ott vannak a kavicsok, és látsz két kavicsot egymás mellett, amelyek összeillenek. Benne vagyunk egy olyan sodrásban, amely az élő víz forrásából ered, amely átmos és csiszol minket, és mi meg csak tesszük a dolgunkat – körülbelül ezt jelenti nekünk ez a mottó.
Már több mint tíz éve foglalkozol Pál apostol missziós hajóútjaival, és ebből film is készült, a Pál apostol nyomában. Lesz ennek folytatása bármilyen formában?
Ez úgy kezdődött, hogy elmentünk és bejártuk szinte az egész útvonalat, ahol a Biblia szerint járt Pál apostol a tengeren. Bejártuk az első, második, harmadik missziós útját, Görögországtól Nápolyig, Máltától Szicíliáig. Az egyik ilyen utat dokumentáltuk: hat héten át forgattunk, ebből készült a film, amelyet a YouTube-on meg lehet nézni.
Ősszel lesz egy új projekt: ugyanúgy Pál apostol nyomában vitorlázunk egy hétig, Rodosz és Efézus környékén, de most kimondottan házaspárokkal. Az Efézusiakhoz írt levél 5. és 6. fejezetét fogjuk tanulmányozni velük, hogy megnézzük, mit mond a Biblia arról, hogy a házaspárok hogyan viszonyuljanak egymáshoz. Lesz reggeli áhítat, csendesség, esti beszélgetés – mint egy házaskör, csak éppen kint vagyunk a tengeren.
Sok erőt kívánok neked ehhez a sok projekthez, Soma!
Tudod, ez olyan, hogy van sok terv, vízió, projekt, aztán valami összejön, valami nem – általában az szokott összejönni, amit támogat az Úr. Szóval egyfajta evickélés, de hiszem, hogy Istennel együtt valami jó fog kisülni belőle!
Szilágyi Anna
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás