Különös levél érkezett a postafiókunkba. A szerzője egy huszonéves keresztény egyetemista fiú, aki azt kérte, ne tegyük közzé a nevét, de megosztotta gondolatait a nőkkel kapcsolatban. Mint írta: „Rengeteg film, cikk, interjú készül a nőkről az utóbbi időben, de úgy látom, hogy amit én gondolok a nőkről, nem igazán tükröződik a nagyvilág által sugárzott tartalmakban. Összeszedtem a számomra legfontosabb aspektusait a témakörnek. Lehet, hogy van, akinek bátorítást jelent.” Értékes, néhol akár vitaindító gondolatok a nőkről és társadalmi, családi helyzetükről, férfiakhoz való viszonyukról.
Tisztelem a nőket.
Tisztelem a nőket, mert én sosem leszek képes arra, hogy hozzájuk hasonló finomsággal érezzem meg, hogy az embertársamnak mire van szüksége, hogy mi bántja éppen, hogyan lehet rajta segíteni.
Tisztelem a nőket, mert számomra megfejthetetlen keresztrejtvények tudnak lenni, minden gond nélkül palástolják az érzelmeiket – legyenek azok jók vagy rosszak -, ha úgy érzik, ez szükséges.
Tisztelem a nőket, mert sokkal többet képesek eltűrni, mint én.
Tisztelem a nőket, mert egy anya és gyermek közt olyan mély szeretet van, amit én soha életemben nem fogok tudni megtapasztalni, és ez a szeretet legalább akkora fájdalmakkal járhat, mint amekkora örömökkel.
Tisztelem a nőket, mert egy gyermeknek annyi szeretetet tudnak adni, amennyit egy férfi sosem fog tudni.
Tisztelem a nőket, mert sosem leszek képes olyan gyengédségre, amit ők tudnak mutatni mások irányába, és mert sokkal jobban át tudják érezni mások fájdalmát a férfiaknál.
Tisztelem a nőket, mert, ha kell, ellátják az otthoni teendőiket és dolgoznak egyszerre.
Tisztelem a nőket, ezért szeretem átadni nekik a helyet a tömegközlekedési eszközökön, meglepni őket egy virággal, bókkal, kedvességgel, hazakísérni őket és előreengedni az ajtóban.
Tisztelem a nőket és úgy gondolom, hogy ezek a gesztusok járnak nekik.
Tisztelem a nőket a szeretetükért, szépségükért, kedvességükért és még megszámlálhatatlan dologért.
Sajnálom a nőket.
Sajnálom a nőket, mert ebben a világban a férfiakat magasabb polcra helyezik mindenféle haladó oldalak. Azt hirdetik ugyan, hogy ugyanannyit ér otthon maradni, édesanyának lenni és dolgozni, mégis a férfiak uralmának állítják be, ha kevesebb a női vezető.
Sajnálom a nőket, mert a mai világ szemében többet ér előrelépni egy cégben és annyit keresni, mint egy férfi, mint bevezetni egy kisgyermeket a világ rejtelmeibe, megtanítani mindenre, és a világ legfontosabb, legcsodálatosabb emberének lenni számára.
Sajnálom a nőket, mert a férfiak nem szólalhatnak fel a védelmükben, mert aakkor azt mondanák rájuk, hogy meg akarják mondani, hogy mi a jó egy nőnek.
Sajnálom a nőket, mert nőnapon harcos nőktől zeng a világ, ahelyett, hogy a nőiesség dicséretéről születnének posztok.
Sajnálom a nőket, mert a harciasság üdvözlendő dolognak, a gyöngédség meg gyengeségnek van kikiáltva.
Sajnálom a nőket, mert ha otthon maradnak a gyerekekkel, mindig megkérdezik őket, hogy mikor mennek vissza dolgozni.
Sajnálom a nőket, mert nem tudok nehezebb munkát elképzelni, mint otthon lenni a gyermekükkel, de mégis híján lenni az általános megbecsülésnek.
Sajnálom a nőket, mert nem tudok csodálatosabb munkát elképzelni, mint otthon lenni a gyermekeiknek, de ezt mások mégis borzalmas robotnak állítják be.
Sajnálom a nőket, mert egyesek azt hirdetik, csak akkor lehetnek egyenlők a férfiakkal, ha ugyanabban sikeresek, mint ők.
Sajnálom a nőket, mert az ő joguknak van beállítva, hogy elvetessék a magzataikat – ezzel soha el nem múló, tátongó sebet okozva lelkükön.
Sajnálom a nőket, mert csak a születésüktől kezdődően lehetnek nők, addigi életük mások döntésének függvénye.
Sajnálom a nőket, mert a szülést traumának és borzalomnak állítják be, ahelyett, hogy fájdalmakkal járó legnagyobb csodaként tekintenének rá.
Sajnálom a nőket, mert a szexuális szabadosság azt sugallja nekik, hogy le kell vetkőzni minden titokzatosságot, amely olyan csodálatossá teszi.
Sajnálom a nőket, mert azt hirdetik, hogy tárgyiasítják őket és harcot hirdetnek az őket ért elnyomás ellen, ugyanakkor azzal szembesítik őket, hogy akkor teljesedhetnek ki, ha korlátok nélkül élik meg szexualitásukat.
Sajnálom a nőket, mert vannak, akik azt állítják, hogy a nőket felkarolni és a gyengébbik félnek tekinteni nem a csodálat, hanem az elnyomás jele.
Sajnálom a nőket, mert azt hirdetik nekik, hogy a férfiakat utol kell érni, és ezzel a megérdemelt előjogaiktól fosztják meg magukat.
Sajnálom a nőket, mert azt hirdetik, hogy mindenki a maga módján nőies, ám a női elérhetetlenség szobrát folyamatosan igyekeznek ledönteni, hogy felváltsa a közönségesség.
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás