Tavaly jelent meg a 777 negyedik saját kiadású könyve, “A Papp újra válaszol”, amelyben Papp Miklós görögkatolikus pap és családapa tabuk nélkül válaszolja meg az olvasóink kérdéseit. Nagy megtiszteltetés volt mind a szerző, mind csapatunk számára, hogy az előszó megírását Kovács András Péter humorista vállalta. A tőle megszokott frappáns, humoros gondolatok a könyv elolvasása nélkül is elgondolkodtatóak – ezért most teljes egészében közöljük azt.
A hívő ember nem ismerszik meg az utcán. Ugyanúgy, ahogy a konzervatív, a liberális, a vegán, a pilóta, a környezettudatos vagy a medveidomár sem. (Néhány extrém esetet kivéve, ideértve a mellkasra tetovált keresztet és a medvét láncon, ám az ilyen esetekben a többi járókelő inkább megtartja a másfél métert.) Szóval nem ismerszünk meg. Az ok pedig nagyon egyszerű. Sem a Biblia, sem a politikai manifesztumok, sem a vegán szakácskönyvek, de még a több évszázadra visszatekintő medveidomár szájhagyomány sem szól arról, hogyan utazz a metrón, hogyan kérjél egy kiló kenyeret, hogyan sírd vagy ne sírd el magad a Toy Story 3 végén. Pedig te szeretnéd tudni. Mert ugye, olyan nincs, hogy a metrón, a boltban vagy a Toy Story 3 alatt megszűnsz annak lenni, amit a lényegednek vélsz. Olyan nincs, hogy valaki csak a templomban hívő, a levegőben pilóta és a cirkuszban medveidomár. Vagy csak a színpadon humorista, hogy egy közeli ismerősöm példáját említsem. De akkor mikor? „Mondjál már egy viccet!” – ez a leggyakoribb mondat, amivel odalépnek a közeli ismerősömhöz, általában akkor, mikor eszik, vagy épp halál ideges három ivadéka valamelyikére, vagy a strandon a derekára tekert törölköző takarását és saját méltóságát megőrizve próbálja átvenni a száraz gatyáját.
Kell nekem minden pillanatban humoristának, pilótának, liberálisnak, hívőnek lennem? Vagy vannak helyzetek, amikor csak úgy simán ember lehetek, mint mindenki más? Amikor nem azon kell feszülnöm, hogy mit szól Jézus, mit szól a pap, mit szólnak a többiek? Van egy jó hírem (görögül evangelion). Senki nem vár el tőled semmi emberfelettit. A hívő fiatal olyan, mint Hosszú Katinka: saját magának teszi fel a lécet, és addig nem nyugszik, míg meg nem ugorja. (Már ha szabad ilyen atlétikai képzavarra ragadtatnom magam egy úszóval kapcsolatban.) Senki más nem várja el tőle, amit ő elvár magától: hogy megfeleljen, hogy ne bukjon el, hogy győzzön. Tudom, mert én is ilyen voltam. (Nyilván nem úszóként, hanem hívő fiatalként.) Amikor arra gondolsz, hogy mit gondol Jézus, gondolj arra is, hogy arról mit gondol Jézus, hogy te arra gondolsz, hogy mit gondol Jézus. Gondolt-e valaha Jézus arra, hogy ki mit gondol? Soha. Szikár, magányos westernhős volt, aki szembement mindennel és mindenkivel, és még saját apostolai is értetlenül loholtak utána.
A szelídséget, jámborságot, engedelmességet mind megtanuljuk, de Jézus igazi ereje ez az emberfeletti bátorság volt.
Mi volt a titka? Úgy tudott ilyen bátor lenni, hogy biztos volt a dolgában. Könnyű neki, gondolhatod tizenévesen, ismerte a világot, Ő teremtette. (Pontosabban az Atya, akivel a Szentháromságban… mindegy, bonyolult.) És felnőtt volt.
Te meg nem vagy sem Isten, sem felnőtt, és pont a kételyeid és bizonytalanságaid állnak a bátorságod útjában. Na, akkor itt van még egy jó hír (és ez az igazi evangelion). A kereszténység igazából nem parancsolatok és ceremóniák és életviteli tippek komplex gyűjteménye. Hanem a legtermészetesebb emberi alapállás. Nagyon sok kérdésed van, ahogy ebben a könyvben is nagyon sok kérdést találsz, de ezekre a kérdésekre nem kell egyesével specifikus választ adni, mert akkor térdig járnánk a szabályokban, a kivétel alkivételének al-alkivételével, ami aztán ellentmondana egy másik főszabálynak. Persze, van a tízparancsolat, meg a katekizmus, meg a házassági előkészítő… de igazából két szabály van.
Szeresd Istent, és szeresd a másik embert, mint önmagadat.
A kereszténység nem arról szól, hogy az emberi természetedet kimozdítsa egyik vagy másik irányba. Hanem épp arról, hogy visszaállítsa normál állapotába. A keresztény ember egy keljfeljancsi. Amíg inogsz, amíg kilengsz, addig nem jó. De ha beállsz a normálisba, a nyugalmi állapotba, a stabilba, az egyensúlyba, akkor jó. Akkor megérkeztél. A kereszténység nem eltávolítani akar a természetes emberi mivoltodtól. Hanem stabilan, megingathatatlanul és boldogan meghagyni benne. Nem kételyeket akar adni, hanem bizonyosságot. Nem kell inogni, kételkedni, gyanakodni, akarni, törekedni. Ez az állapot beáll magától. És aztán érzed, ha nem jó, ha valami zavarja. Akkor kicsit módosítasz, finomhangolsz. Aztán bejönnek új tényezők, mint a házasság, a gyerek, a gyász – akkor igazodsz. De ha egyszer ráérzel erre a nyugalmas egyensúlyra, akkor már mindig tudni fogod, mit keress, hova igazodj.
Kezdetben még kell a segítség. Kellenek a megerősítő válaszok olyan emberektől, akiket elismersz és tisztelsz. Ilyen például dr. Papp Miklós atya és ez a könyv. De ezek a válaszok – ha jó válaszok – csak abban erősítenek meg, hogy a szíved mélyén te is jól gondoltad. Az igazán értékes, bölcs emberek nem azok, akik valami szenzációsan újat mondanak, hanem azok, akik újra és újra ráébresztenek és ráerősítenek arra, amit a szíved mélyén mindig is sejtettél. Nincs nyolcmilliárd különböző ember nyolcmilliárd különböző kérdéssel, és nem is kell rájuk nyolcmilliárd különböző választ adni. Elég megtalálni a helyes alapállást, azt az egyetlen magaslatot, ahonnan látszik mind a nyolcmilliárd válasz. A jó hír pedig az, hogy az emberi természet magától törekszik erre az alapállásra. És ez idővel jönni fog, ahogy az érettség, a bölcsesség is.
Ha olvasod ezt a könyvet, próbáld ezzel a szemmel olvasni: ne csak Miklós atya egyes válaszait nézd – nézd az összképet, nézd az alapállást, ahonnan a válaszok születnek, és kívánom, hogy közben te is felismerd, amit én is éreztem olvasáskor: Nahát, Miklós atya! Ugyanazon a dombon ücsörgünk!
Kovács András Péter (KAP)
A “Papp újra válaszol” című könyvünket ide kattintva éred el.
2 hozzászólás
Nem abban hiszek, hogy nekem sikerül. Abban hiszek, hogy az Úrnak sikerül: sikerül Neki célba juttatni engem. Soli Deo gloria.
Igen. Az Úr Jézus Krisztus (“az utolsó Ádám”*) azért jött, hogy helyreállítsa a megszakadt kapcsolatot: az Ő bűntörlő vére által, az én megtérésem által.
(* I.Kor.15:45)