Amíg mi a hosszú hétvégénket töltöttük a családunkkal, a barátainkkal, addig kicsit távolabb ötvennél is több embert gyilkoltak meg a pünkösdi misén. Itt az ideje annak, hogy kicsit megálljunk és elgondolkodjunk ezen a kontraszton. Itt az ideje, hogy az addig természetesnek vett dolgokért, például a békéért hálát adjunk. Itt az ideje, hogy kitekintsünk a saját kis életünkből, annak küzdelmeiből, és közbenjárjunk a világ több száz millió szenvedő keresztényéért.
Észrevesszük, hogy mennyire jó dolgunk van itt, Magyarországon? A sok egyéni nehézség és probléma közepette néha kitekintünk a világra, hogy világosabban lássuk, mekkora védelemben élünk? Pünkösdkor megrázó hír járta be a sajtót: legalább ötvenen meghaltak egy katolikus templomban történt terrortámadásban Nigéria délnyugati részén. Mint írták, a támadók az Ondo állambeli Owo városának Szent Ferenc katolikus templomát vették célba, amikor a hívők pünkösd vasárnapján összegyűltek – mondta Ogunmolasuyi Oluwole törvényhozó. A halottak között sok gyermek is volt. Az elöljáró papot is elrabolták – tette hozzá az MTI.
Sajnos túl sokszor hallunk ehhez hasonló híreket a világ távolabbi pontjairól, az is lehet, hogy már immunisak vagyunk ezekre. Azt pedig már az egyetemen megtanították az újságírásról, hogy minél távolabb történik valami, minél kevésbé érint minket személyesen, annál kevésbé tartjuk fontosnak az adott hírt. Azt gondolom, a keresztény világ mégiscsak egy egész, egy test, éljenek azok a keresztények Európában, Ázsiában, Amerikában vagy éppen Afrikában.
Kell, hogy érdekeljen, kell, hogy megérintsen minket.
Ha fizikailag távolinak is tűnik egy ilyen terrortámadás, a lelkembe mar ilyenkor, hogy ők ugyanazt az Istent szeretik, akit én. Ezek a nők, férfiak, gyerekek (!) aznap egyszerűen el akartak menni a pünkösdi misére. Ahogy tettük ezt több millióan más országokban. Mivel egy korábban békésnek tartott tagállamról van szó Nigérián belül, valószínűleg nem sejtették, hogy veszélynek vannak kitéve. Meg akartak emlékezni a pünkösdről, imádkozni akartak, prédikációt hallgatni Isten igéjéről.
Mi ezt itt, Európa közepén minden probléma nélkül megtehetjük. Sokan mások viszont nem. Keresztényüldözés van napjainkban – ez is olyan hír, amelyről gyakran hallunk, de talán már bele sem gondolunk, mit jelent a hétköznapok szintjén. A helyzet az, hogy több mint 340 millió keresztényt üldöznek ma, ami azt jelenti, hogy a világon minden 8. keresztényt ér negatív diszkrimináció. Az üldözés szélsőséges méreteket ölt nagy részüknél, körülbelül 309 millióan szenvednek ettől a világ 50 országában – ez derül ki a 2021-es Világfigyelő Listából (World Watch List), melyet a Nyitott Ajtók (Open Doors) civil szervezet készített. Ezek elképesztő számok. És a számok mögött emberek vannak. Keresztény emberek, akik ugyanúgy keresik az igazságot, küzdenek a hitükért, harcolnak önmagukkal és a bűneikkel, szorulnak Isten kegyelmére, mint mi. Nem vagyunk jobbak semmivel, egyszerűen jobb, biztonságosabb helyre születtünk.
Túl sokszor magától értetődőnek tartjuk a békét.
Főleg a mi generációnk, a mai huszon- és harmincévesek, akik már egy békés Magyarországon születhettünk a kilencvenes években. Persze az orosz-ukrán háború bennünk is megrengette a biztonságérzetet, és elgondolkodtatott, hogy talán mégsem annyira természetes, hogy így élhetünk, ahogy élünk, gyerekkorunktól kezdve. Kényelemben, szabadon. Elgondolkodtunk, hogy sajnos nagyon sok más élethelyzet van. Hogy rengeteg család szakadhat szét a háború miatt. Hogy tényleg vannak, akik az életükért menekülnek. A nigériai terrortámadásról és a keresztényüldözésekről szóló hírek hallatán pedig elgondolkodhatunk azon, hogy mi itt mennyire szabadon megélhetjük a hitünket. Járhatunk templomba, gyülekezetbe, keresztény közösségekbe. Olvashatjuk a Bibliát a buszon, anélkül, hogy félnünk kellene, hogy emiatt megölnek. Továbbmegyek, beszélhetünk a hitünkről bárkinek, anélkül, hogy attól kéne tartanunk, talán valaki meghallja és feljelent.
Megvan az ideje annak, hogy megálljunk. Megvan az ideje, hogy a tengernyi teendőnket és egyéni problémáinkat kicsit félrerakjuk, és egyszerűen hálát adjunk, hogy mi biztonságban és békében élhetünk. Nem saját magunk miatt, kegyelemből. Megvan az ideje annak is, hogy ne csak a hozzánk legközelebbi emberekért és önmagunkért, hanem a tőlünk távolabb élő keresztény testvéreinkért imádkozzunk, akik napi szinten szenvednek azért, mert hisznek.
Van értelme és ereje ezeknek az imáknak! Van értelme kitartani hitben. Van értelme a békéért imádkozni, legyen szó a már több mint száz napja tartó ukrajnai háborúról vagy épp Nigériáról.
Ne hagyjuk, hogy a hírfolyamok immunissá tegyenek, ha történik valami borzalmas. Ne engedjük meg magunknak, hogy unottan továbbgörgessünk, remélve, hogy jön valami vidámabb hír, sikeres diplomáról, új kutyáról vagy egy esküvőről. Mert persze, ezek is fontosak, örüljünk egymás örömeinek. De van szabadságunk arra, hogy időnként megálljunk és szélesebb perspektívából nézzünk rá az életre. Van felelősségünk, mert Isten azt mondta, szüntelenül imádkozzunk. Higgyük, hogy valóban eljön ez az idő: „Íme, Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga Isten lesz velük, és letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.” (Jel. 21: 3-4)
Szilágyi Anna
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás