2022. 05. 11.

„A Jóistent mint szerető Atyát ismerem” – Csókay Károly jezsuita atya

A 95 éves Csókay Károly atya a magyar jezsuita rendtartomány egyik legidősebb tagja, aki a miskolci közösségben él, és ma is lelkipásztori munkát végez. A Montserrat jezsuita vlogban beszélt arról, milyen kalandos úton jutott el a Leuveni Katolikus Egyetemről a belga novíciátusba, mely során több ország börtönében fogolyként, egy gróf rezidenciáján pedig komornyikként is megfordult. Károly atya mély hitbeli tapasztalatairól is beszámol Istennel és az imádsággal kapcsolatban.

„Fiatalkoromban az Úr Jézus arra hívott, hogy szenteljem Neki az életemet, az Ő országát építsem” – mesélt a kezdetekről a Montserrat vlogban Csókay Károly jezsuita atya. Kiderült, vegyészdiplomája is van, ugyanis miközben hívást érzett a szerzetesi hivatásra, a szüleit sem akarta cserben hagyni, akik ezzel foglalkoztak és szerették volna, hogy a fiuk folytassa a munkát.

Az egyetemen az egyik diák meghívta egy keresztény körbe. „Mi egy keresztény Magyarország előkészítésén akartunk dolgozni. Akkoriban megvolt az a veszély, hogy lefülelnek bennünket és börtönbe csuknak” – idézte fel a jezsuita atya. Belgiumba költözött, ott nagyobb biztonságban volt keresztényként. „Sétáltam az utcán Belgiumban és egyszer csak egy harangjátékra lettem figyelmes.

Akkor megütötte a szívem, hogy mi az én hivatásom: a Jóisten szolgálatára adni magam.”

Belgiumban aztán elkapták a rendőrök, és mivel nem volt vízuma, sem más iratai, börtönbe vitték. Aztán átküldték Németországba, ahol szintén börtönbe csukták, mondván, engedély nélkül lépett be az országba. Később Franciaországba küldték és itt munkát is szereztek neki: egy gróf komornyikja lett.

Ezután onnan is eljött, szerzetesnek akart állni. Több szerzetesrendet is meglátogatott, végül a jezsuitáknál kötött ki. „Úgy éreztem, nekem itt a helyem, a Jóisten itt akar látni” – mondta.

A novíciátus elvégzése után elküldték Spanyolországba, ott szentelték pappá. Itt sem élt sokáig, Dél-Amerikába ment missziózni. „Sokat gyóntattam, volt, hogy délután 2-kor kezdtük a gyóntatást és éjjel 2-kor fejeztük be.” Chilében szegénytelepeken szolgált és hirdette Krisztus tetteit.

Károly atya 72 éve szolgál jezsuitaként. „Az embereknek ma is ugyanúgy szeretetre van szükségük. Hogy valaki meghallgassa őket, útmutatást adjon nekik” – hangsúlyozta.

„A Jóistent mint szerető Atyát ismerem, és bízom Benne. Rá mertem bízni magam teljesen, hogy legyen meg az Ő akarata” – fogalmazott Csókay Károly.

„Számomra mindig öröm imádkozni, együtt lenni a Jóistennel.

Minden szentmise után dicsérem Istent, hálát adok Neki és kicsit elgondolkodom rajta, hogy milyen Ő. A kezébe teszem magam, és megkérdezem, mit akar, hogy tegyek” – mondta. A közbenjáró ima Károly atyánál általában sok idő, mert hosszú a lista, hogy kikért imádkozzon.  

Arra a kérdésre, hogy mi hogyan imádkozzunk, azt válaszolta, gondoljuk át, hogy mennyi mindent kaptunk Istentől – például a családunkat, barátainkat –, és aztán adjuk át az életünket a kezébe. „A Jóisten szeret téged, úgy, ahogyan éppen vagy! A sebzettségedben is. Ő vár téged, hogy visszafordulj Hozzá” – üzente mindenkinek.

Borítókép - Fotó: YouTube - Montserrat
Lelkiség Szemle
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás