,,Az a tétel, hogy az élet a fogantatástól kezdve értékes és védendő, egy szélsőséges véleménynek számít.”

Mi történik, ha egy életvédőt bedobunk egy civilekkel tartott vitaműsorba, ahol az abortusz a téma? Rozi mellett sok más civil is szerepelt a Partizán Közgyűlés című műsorában, ahol hirtelen szembesültek azzal, hogy milyen témáról fognak vitatkozni. De van-e értelme az ilyen vitáknak – erről és a műsorban szerzett élményeiről Rozit kérdeztük.

Gyilkosság-e az abortusz? – hangzott el a kérdés a Közgyűlés műsorában. Az adásban különféle társadalmi helyzetekből érkező emberek oszthatták meg gondolataikat, és parázsló vita alakult ki. A radikális véleménynyilvánítástól sokan elzárkóztak, de nem Rozi, aki lassan már egy évtizede küldetésének érzi az életvédelmet. 

Kérlek, mutatkozz be röviden!  

Számomra az életvédelem szinte egy hobbi, mert a civil foglalkozásomban mérnök vagyok. Hétfőtől péntekig, kilenctől hatig egy irodában ülök és szoftvert fejlesztek. Az életvédelemmel gimnáziumban kerültem kapcsolatba úgy, hogy a Fiatalok az Élet Szolgálatában csoportban tevékenykedtem 2-3 évvel ezelőttig. Végigcsináltam a szuper egyéves képzésüket, amelynek a neve: 9 kilenc hónap az életről. Ebből nagyon sokat tanultam és ez indította el nálam az elhivatottságot az életvédelem iránt. Most már lassan közelítünk a 10 éves életvédő-évfordulómhoz. 

hirdetés

Hogyan kerültél be a műsorba?

Úgy kerültem be, hogy a szerkesztők – ami nagyon rendes dolog tőlük – próbáltak úgy keresni résztvevőket, hogy valamilyen szinten kiegyensúlyozott legyen a műsor. Eredetileg bárki jelentkezhet, de a nézők jobban tudják, hogy van egy ilyen lehetőség. Amikor jelentkezel, nem mondják meg neked, hogy melyik témába kerülsz. Ehhez képest engem ők kerestek meg. Az nem igaz, hogy én ugyanúgy lettem volna jelen, mint a többiek, mert nekem van egy előképzettségem azzal kapcsolatban, hogy milyen érvekre hogyan válaszolunk, meg egyáltalán milyen érvek merülhetnek fel a témával kapcsolatban. Korábban, ha nem is ellenséges, de baráti médiának én adtam is már interjút a témában. Ha van lehetőségem, ilyen felkéréseket elfogadok, tartottam már gimnáziumban ilyen workshopszerű kiscsoportos előadásokat meg beszélgetéseket ezzel kapcsolatban, és a mai napig a ProLife Budapest nevű szervezeten keresztül – ha van rá időm meg lehetőségem – foglalkozom ezzel a témával.

Szerinted sikerült világosan kifejtened az álláspontodat? Az elhangzott kérdések segítettek vagy gátoltak ebben?

Úgy éreztem, hogy engem ez a formátum gátolt, mert annyira sokan voltunk. Amikor van 20 ember és mindenki megosztja a véleményét, akkor illendő, ha mindenkit hagyunk szóhoz jutni. A valóság az volt, hogy azt éreztem, én vagyok az egyik oldalon egyedül – vagy bizonyos pillanatokban konkrétan egyedül -, és a másik oldalon ül mindenki más. Ha ez azt jelenti, hogy mindenki kap 2 percet beszélni, akkor mindenki másnak a percei kiteszik a másik oldalt és nekem is van 2 percem ellensúlyozni ezt.

Ilyen szempontból abszolút nem volt kiegyensúlyozott a mezőny.

Éreztem ezt a szorítást, és szerintem a kérdések is nagyon rosszul voltak feltéve. Ha tehetném, akkor én nem azzal indítanék, hogy gyilkosság-e az abortusz. Azért, mert ennek a kérdésnek a mögöttes tartalma az ő irányukból az, hogy meg akarom-e változtatni a törvényeket, kriminalizálni akarom-e az egészet, illetve hogy megbélyegezni akarom-e azokat a nőket, akik abortuszon estek át. Az én első számú célom abszolút nem ez lenne, és nem innen szeretném megközelíteni. A formátum megkötött abban, hogy azt a fajta empatikus és szeretetteljes üzenetet tudjam átadni, amit én szerettem volna .

Rá voltál kényszerítve arra, hogy ilyen színben tűnjél föl?

Bár igyekeztem a legjobb tudásom szerint válaszolni azokra az érvekre, amelyeket a többiek felhoztak, összességében, ha én dönthettem volna el, hogy milyen irányba terelem a témát, akkor nem azokhoz a dolgokhoz lyukadunk ki, amelyekhez a műsorban. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy ilyen műsorokban ott kell lenni és meg kell jelenni, mert a másik lehetőség az, hogy azt sem tudom elmondani, amit most elmondtam. Ezzel együtt is kaptam nagyon sok mindenkitől, ismerősöktől és ismeretlenektől is pozitív visszajelzéseket azzal kapcsolatban, hogy örültek, hogy ott voltam, megjelent ez a vélemény. Amikor ki kellett mondani, hogy gyilkosság az abortusz vagy sem, az nekem azért volt egy sorsdöntő pillanat, mert korábban én nyilvánosan sosem mondtam ezt.

Próbáltam mindig onnan megközelíteni, hogy a magzat is ember, mert én hiszek abban, hogy minden ember a fogantatásától kezdve értékes.

A törvénynek is védenie kellene mindenkit, aki megfogant. De nem abba az irányba szoktam és szeretem elvinni, hogy tehát ez gyilkosság, kriminalizáljuk, büntessük meg az embert, meg ilyenek. Valójában, ha végigjátszod ennek a gondolatnak a következményeit, hogy az embrió is, a magzat is, meg a zigóta is egyes fejlődési fázisok és az ember a fogantatástól kezdve ember, akkor attól még, hogy szerintem ez nem egy vonzó üzenet, nem tehetsz mást egy ilyen pillanatban, ha rákérdeznek, akkor ki kell mondanod, hogy ez gyilkosság. Mert ha nem mondod ki, akkor hazudsz azzal kapcsolatban, amit gondolsz. Ez egy olyan gyilkosság, ahol a nők egy jó része elképesztően megszorult helyzetben van, de ez nem változtat azon a tényen, hogy az a baba ott egy ember és az ő életét valaki erőszakkal elveszi. Akkor azt minek hívod? 

Összességében, mit gondolsz, van értelme az ilyen jellegű vitáknak?

Szerintem pont erre a témára ez a formátum nem kifejezetten alkalmas. Leginkább azért, mert én azt érzékeltem, hogy a jelenlévők nagy része nem volt felkészülve. Szükséged van egy kis utánajárásra ahhoz, hogy tudjad, miről beszélsz. Dobálóztak például olyan dolgokkal, hogy szedercsíra meg embrió, de hogyha biológiai vitát akarunk folytatni, akkor csapjunk föl egy nyolcadikos biológia tankönyvet és olvassuk el, hogy mi van benne.

Nehéz úgy vitatkozni valakivel, hogy az alapvető dolgokban nem értünk egyet,

vagy bizonyos dolgokra, ami egy tudományos tény, ő közli veled, hogy az nem igaz. Azt a tényt a biológia sem vitatja, hogy a fogantatáskor létrejön egy önálló organizmus, egy emberi DNS-el rendelkező lény, amire én azt mondom, hogy akkor ennek filozófiailag sem lehet másnak lennie, mint egy emberi lénynek. De itt elkülönül az, hogy mi a biológiailag egyértelmű, és filozófiailag is ez következik-e belőle, azaz, hogy ő egy olyan emberi lény, akinek emberi jogokkal kéne rendelkeznie. Ettől kezdve ez a téma nagyon nehéz lesz, mert szükséged van az alapokra, tehát ismerned kell a biológiát, szükséged van arra, hogy filozófiailag is kicsit végiggondold, hogy miből következik micsoda. Illetve szükséged van arra, hogy kicsit utánanézz ennek a jogi alapjainak és elfogadd azt a tényt, hogy van egy jogrendszer most Magyarországon – vagy bármelyik országban a világon -, és ezt a jogrendszert az emberek tartják fönt, akik ott élnek. De valójában a törvényeket meg lehet és bizonyos esetben – mint mondjuk Amerikában a rabszolgatartást – meg is kell változtatni. Attól, hogy a törvény azt mondja, hogy valaki nem ember, az nem lesz egy filozófiai vagy biológiai valóság.

Utaltál rá, hogy volt egy pont a műsorban, amikor egyedül maradtál az egyik oldalon, és azt mondtad, hogy ez nem lepett meg. Kifejtenéd, hogy miért?

Azért, mert az emberek nagy része nem szokott annyira szélsőséges álláspontot képviselni, mint én. Ebben a munkában én találkoztam már rengeteg átlagemberrel, aki még nem gondolkodott sokat a témán, így tudom, hogy a legtöbb ember nem áll ilyen radikálisan az életvédelem oldalán. Az a tétel, hogy az élet a fogantatástól kezdve értékes és védendő, és ez azt jelenti, hogy a fogantatástól kezdve nincs jogom elvenni valakinek az életét semmilyen körülmények között, ez egy szélsőséges véleménynek számít. Akkor is, ha szépen mondom, és akkor is, ha csúnya vitahelyzetbe kerülök. Leginkább amiatt, mert ennek következményei vannak, mert ha ezt elfogadnánk a társadalomban, akkor nem lehetne abortuszt végeztetni semmilyen indokkal, és az emberekben fölmerül, hogy szabad-e ezt így kimondani.

Ha kimondom, akkor egy olyan országban élek, aminek a törvényei emberi jogokat sértenek.

Ezért még hogyha ott is mozog valakiben az, hogy nem jó ez így, nagyon nehéz ezt kimondani. Nekem tapasztalatom van abban, hogy ezeket kell és jó is kimondani, illetve ez egy belső küldetés, hogy én azért voltam ott, hogy ezt kimondjam. Nem ott akartam kitalálni, hogy mit gondolok, hanem az én üzenetemet és más emberek üzenetét – akik hasonlóan gondolkodnak – szerettem volna átadni.

Személyesen milyen visszajelzéseket kaptál?

Kaptam legalább egy ismeretlen visszajelzést Messengeren, az is jóindulatú volt. Több ismerősöm is pozitívan, illetve hálásan jelzett vissza. Összességében úgy gondolom, hogy egy olyan álláspontot képviseltem, amit sokan nem mernek kimondani, de örülnek, ha hallják másoktól. Sokan vannak, akik ezt gondolják, csak nem merik kimondani. 

Azt mondtad, hogy traumatikus élményként élted meg. Ez változtatott-e azon, hogy a jövőben is menj hasonló helyekre?

A traumatikust úgy értem, hogy ez volt az első olyan élményem, hogy nem baráti médiában voltam, tehát nem olyanok kérdeztek, akik őszintén arra kíváncsiak, hogy mik a részletei ennek a kedves üzenetnek, amit hozok. Minden más alkalommal előre tudtam az újságíróról vagy a műsorvezetőről, hogy alapvetően egyetértünk, csak szeretné kibontani a témát. Azt gondolom, hogy szükségem volt erre az élményre, mert felkeltette bennem a vágyat, hogy aktívabb legyek, mint a járvány előtt. Másrészt nem azért megyek el egy ilyen helyre, mert jól érzem magam a szituációban, hanem azért, mert azt gondolom, hogy ez egy hiánypótló dolog. Ha lenne körülöttem másik száz ember, aki hasonló típusú interjúkat készít, akkor úgy érezném, hogy rám már nincs szükség ezen a területen. De ha van időm és tudom, hogy más ezt nem képviselné, akkor azért megyek, hogy az életvédő vélemény képviselve legyen, nem mert én komfortosan érzem magam. 

hirdetés