A 777 felkérésére online triduumot tart oldalunkon Lőw Gergely római katolikus pap, ami azt jelenti, hogy nagycsütörtökön, nagypénteken és nagyszombaton is lelkiségi írással ajándékoz meg bennünket. Nagy pénteken az életre, egészen pontosan az örök életre hív bennünket írásában.
Klára és Henrik egy nagyon vidám, élettel teli, fiatal házaspár voltak. Amikor az első gyermeküket várták, az orvosok valamilyen rendellenességet vettek észre a magzaton, és azt mondták, vetessék el. Klára és Henrik egyöntetűen az élet mellett döntöttek. Klára megszülte első gyermekét, aki fél óráig élt. De ebben a fél órában a legnagyobb szeretettel vették körül. A temetésen a fiatal szülők a kis fehér koporsó mellett hálát adtak Istennek, hogy ajándékba kaphatták ezt a csöpp gyermeket. Mindez másodszor is megtörtént a kis családdal. Gyermekvárás, örvendezés, fehér koporsó. Amikor Klára a harmadik gyermeküket hordta a szíve alatt, egyszer egy sebet vett észre a nyelvén. A sebről kiderült, hogy rosszindulatú daganat. Klára és Henrik a fiúk, Ferenc életének védelme mellett döntöttek, az édesanya csak a szülés után vállalta a kemoterápiát. Klára a kis Ferenc születése után egy évvel, 2012. június 13-án, mindössze 28 évesen távozott a földi életből.
Mi értelme van mindennek? Hogy jön az élethez a halál? Ha az élet ajándék, miért van vége? Miért kellett Klárának meghalnia? Amikor először hallottam Klára történetét, teljesen a hatása alá kerültem. Arra gondoltam, milyen nagy erőt adhat a kis Ferencnek az a tudat, hogy valaki szeretetből meghalt érte, hogy ő élhessen. És akkor egy pillanatra megálltam. Ezzel én is így vagyok. Ezzel mind így vagyunk. Valaki szeretetből meghalt értünk, hogy mi élhessünk.
Nincsen Élet halál nélkül.
Nincs katarzis dráma nélkül.
Nincs húsvét, nagypéntek nélkül.
Az életünk nagy drámája, hogy nem tudtuk elfogadni Jézus ingyenes szeretetét. Nem tudtuk rábízni magunkat. Nem tudtunk elszakadni a saját kisbetűs életünktől, a kis boldogságainktól, a kis biztonságainktól. Nem tudtuk befogadni az ő nagybetűs Életét, Boldogságát és Biztonságát. Jézus bort akart nekünk adni, akár a kánai menyegzőn: el nem múló örömet. És mi félreraktuk, és engedtük, hogy ez a bor ecetté váljon. Mit adunk neki, amikor a kereszten azt mondja, „Szomjazom”? Ecetet. (vö. Jn 19,28)
A bűn ott van az életünkben. Sehogy sem tudjuk kisöpörni. Csak gyűrjük, gyűrjük az életünk papírját, de sehogy se tudjuk kisimítani. Nem tudunk nem vétkezni. Nap mint nap annyiszor megbántunk másokat és fájdalmat okozunk egymásnak. Sokszor éppen azoknak, akiket a legjobban szeretünk, és akik a legfontosabbak a számunkra. Ezt nem tudjuk feloldani. Mit tehetünk? A kereszthez megyünk. A kereszt elbírja ezt.
Mert a kereszten ott függ, aki egyedül képes elbírni, elviselni és elvenni a világ bűneit. Akinek a halála Életet ad.
A halál az élet vége, de Nagypéntek megmutatja nekünk, hogy a halál az Élet kezdete is lehet. A kisbetűs életünk vége és a nagybetűs Élet, az örök élet kezdete. Klárának, vagy eredeti nevén Chiara Corbellanak, ennek a fiatal olasz anyukának – akinek a boldoggá avatása folyamatban van – a halál nemcsak az élet végét, de a kezdetét is jelentette. Levelében ezt írja a kis Francescónak, a fiúknak első születésnapjára: „El szeretném mondani neked, hogy a Szeretet az életünk középpontja, mert a szeretet gesztusából születünk, azért élünk, hogy szeressünk és szeretve legyünk, és azért halunk meg, hogy megismerjük Isten igaz szeretetét.” A halál Isten igaz szeretetével való végső találkozás. Mert a halált, ami a mi bűneink keserű következménye, Jézus az Isten szeretetével való végső találkozássá tette.
Jézus halála, ha közel engedjük magunkhoz, a mi Életünk kezdete lehet. A nagybetűs életünkké, az örök életünkké. Már most, ma, itt ebben a pillanatban. Krisztus keresztjéből élet fakad. Ez a kereszt az a kereszt, ahol Isten Fia azért hal meg, hogy én élhessek. Ezért nézte a keresztet annyi szent hosszú órákon keresztül elmélkedve. Nem puszta aszketizmusból, hanem mert az Élet szeretetét kapták általa. Halála napjának reggelén férje, Enrico megkérdezte Chiarától: „Szerelmem, az Úr keresztje valóban édes?” Chiara nehezen lélegzett, beszélni is nehezére esett, de mosolyogva, egyértelműen válaszolt: „Igen, Enrico, nagyon édes.” Délben átlépett az örökkévalóságba.
Krisztus halála azt mutatja nekünk, hogy vállalni kell a mi kis halálainkat minden nap. Meg kell halnom az önzésemnek, a hiúságomnak, a gőgömnek, hogy az ő örök és igazi Élete elkezdődhessen bennem.
Egy elmélet szerint a keresztre feszítéskor az ember karja görcsbe áll, és ez a görcs fokozatosan elkezd haladni a szív felé: amikor eléri a szívet, akkor áll be a halál. Tehát Jézus abba hal bele, hogy szélesre tárja felénk a karját. Belefeszül abba, hogy üdvösséget, hogy boldogságot hozzon nekünk. Mivel nem fogadtuk el a bort, a vérét adja nekünk. Mit változtatunk át a szentmisében, miben jelenik meg valóságosan számunkra Krisztus vére, Krisztus értünk való áldozata? A borban: az öröm, az ünnep italában. Jézus azért hal meg, hogy mindannyiunknak örömet, igazi ünnepet szerezhessen.
Magára veszi a betegségeinket, engedi, hogy ránehezedjenek a fájdalmaink, hagyja, hogy átszúrják a bűneinkért, hogy összetörjék a gonoszságainkért (vö. Iz 53,4). Mindent magára vesz, ami a bűnünk következménye, ami elválaszt minket tőle, önmagunktól, és egymástól. Mindent magára vesz, ami elválaszt bennünket a boldogságunktól.
De engedjük-e, hogy ez a mi életünkben is valósággá váljon? Engedem-e, hogy Jézus a kereszthalála által elvegye tőlem mindazt, ami függővé tesz, ami megkötöz, ami nem engedi, hogy szabad, önfeledt és boldog legyek? Jelenits István atya írja keresztúti elmélkedésében: „A test nem olyan, mint a mérleg. Nem kilóra méri a terheket. Könnyen emeli azt, amit jókedvvel cipel, sokszorosan nehéz az értelmetlen teher.” A kereszt terhe, Jézus szenvedése értelmetlen? Ne legyen az! Rajtam is múlik.
Nincsen Élet halál nélkül.
Nincs katarzis dráma nélkül.
Nincs húsvét, nagypéntek nélkül.
Ha tudunk Jézussal együtt meghalni, akkor kezdődhet el bennünk az igazi Élet.
Lőw Gergely
A triduum első része:
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás