2022. 04. 11.

5 tipp, hogy idén valóban megéld a húsvétot

Minden évben várom a húsvétot, de nem az ünnepi szokások miatt, hanem hogy mélyebben megértsem, meglássam Krisztus kereszthalálának és feltámadásának a csodáját. A hétköznapok sodrásában azonban nem mindig egyszerű erre fókuszálni. Íme 5 tipp, hogy idén valóban megélhesd a húsvétot.

  1. Olvasd el az evangéliumokat (újra)!

A megváltásunk történetének legcsodálatosabb forrása nem más, mint az ige. Próbáld most úgy elolvasni a négy evangélium végét, mintha először hallanád! Tudom, ez nem könnyű. Az új perspektívát segítheti, ha egy másik fordításban olvasod el a történeteket vagy akár más nyelven, mint eddig. Hagyd, hogy Isten szóljon hozzád ezeken keresztül!

  1. Hallgass meg egy passióról szóló zeneművet!

Nemrég volt szerencsém hallani Bach Máté-passió című művét a Zeneakadémián, és egészen megrendítő, ugyanakkor felemelő élmény volt. Benne van az az érzelmi gazdagság, az a mélység, amely Jézus szenvedéstörténetét jellemezte. A kórus és zenekar együttműködéséből született előadást tízperces vastaps fogadta, jó volt megtapasztalni, hogy másokra is ilyen nagy hatással volt. Ha teheted, keress a közeledben egy ehhez hasonló koncertet, nagyon sok templomban és kulturális központban találsz ilyenkor.

hirdetés
  1. Imádkozz a családoddal!

Nagy ereje van az imának, hát még akkor, ha a családoddal közösen teszitek ezt! Jézus azt mondja: „Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” (Mt. 18:20) Adjatok hálát Istennek mindazért, amit eddig talán természetesnek vettetek, és áldjátok meg egymást! Ez nemcsak az Istennel, hanem az egymással való kapcsolatotokat is képes megerősíteni.

  1. Gondold át, miből váltott meg Jézus!

„Bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy miután meghaltunk a bűnöknek, az igazságnak éljünk: az ő sebei által gyógyultatok meg.” (1Péter 2:24) Jézus érted halt meg, valóban érted. Nem elég, ha azt mondjuk, hogy az emberiség bűneiért, sokkal jobban felfogjuk a megváltását, ha magunkra vonatkoztatjuk. Milyen bűneidet teszed most le elé? Milyen nehézségben, próbában vagy éppen? Akkor most tudd, hogy Ő ezért is meghalt! Emlékeztesd magad erre a tényre.

  1. Vegyél egy nagy levegőt – a természetben!

Olyan csodálatos, hogy a legfontosabb ünnepünk éppen tavaszra esik! Mintha a természet is ünnepelné a Messiást. Nagyon jó lehetőség arra, hogy beszélgess Istennel, ha csak kimész sétálni az erdőbe vagy akár csak egy parkba, gyönyörködsz a nyíló virágokban, érzed a frissítő szelet és csak imádkozol. Valódi feltöltődés, mikor azzal lehetünk, aki a legjobban szeret minket – annyira, hogy kész volt meghalni is értünk.

Borítókép - Fotó: Maryd15 | Dreamstime.com
Pontokba szedve Szilágyi Anna
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás