Silvia Scatragli élettel és energiával teli nő, aki a Fokoláre Mozgalom tagjaként Istennek szentelte az életét. Toszkánában született, 15 éve már Magyarországon él. A Bizony, Isten! Youtube-csatorna egyik riportjában tagadhatatlan olaszossággal, vidámsággal mesél az életéről, hivatásáról.
„Büszke vagyok arra, hogy olasz vagyok, ugyanakkor nem ragaszkodom az országomhoz. Sőt, nagyon megszerettem Magyarországot” – kezdi történetét. Silvia 27 éves korában került Magyarországra, de ideérkezését hosszú út előzte meg. Nem hívő családból származott; fiatalként élte az életét, és úgy képzelte, hogy férje lesz majd, sok gyereke, szép családja. „Ez volt az alapmodell, amit láttam. Jól működött nálunk, gondoltam, hogy nem lehet nagyon elrontani. Ezt az életformát tudtam elképzelni.” Szívesen járt moziba és szórakozni, a barátjával töltött időt, de mégis ürességet érzett belül: „Emlékszem, vasárnap este volt, kinéztem az ablakon, és sötét volt. Éreztem, hogy ez a sötét bennem is ott van. Nem létezik, hogy csak ennyi az egész élet!”
Mikor találkozott a Fokoláre Mozgalom fiataljaival, döbbenten tapasztalta, hogy a többi fiatalhoz hasonlóan ő is odaadhatja másoknak az idejét, sőt, az egész életét. Itt indult el valami benne, és később megértette, hogy Isten arra hívja, szentelje neki teljesen az életét:
hirdetés„Éreztem, hogyha Isten hív, (…) akkor radikálisan belevágok ebbe, és megnézem, mit jelent az, hogy Neki adom az életem. És elindult ez a felfedezés. (…) Amikor a szüleim megtudták, hogy otthagyom őket, az egyetemet, a munkát, őrült dolognak tűnt számukra. Az is volt. De éreztem, hogy az Istennek szentelt élet az én hivatásom, amiért tenni kell. Nem engedem, hogy valaki elrabolja ezt tőlem.”
A Fokoláre Mozgalom hivatással elkötelezett tagjai nem hagyományos szerzetesi életmódot folytatnak; kis közösségekben élnek, de nem vonulnak ki a világból. Silvia hosszú időn keresztül gyógyszerészként dolgozott, nemrégiben azonban váltott; a mentálhigiénés képzés elvégzése óta a Máltai Szeretetszolgálatnál dolgozik hajléktalanokkal. „Nem tudnék elvonulni az emberek elől. Érzem, hogy az emberek között van a hivatásom. (…) Behatolni a legmagasztosabb szemlélődésbe, Istenbe, és megmaradni az emberek között. Ez a hivatásom.”
A riportban Silvia őszintén vall a szerzetesi létformával együtt járó kísértésekről is. „Voltak kísértések, próbatételek az életemben. Például, mikor jött olyan érzés, hogy most még lehetne családom. Jogos a hiány. Aki Istennek szenteli az életét, az nem azért van, mert nem érzékeny, vagy nincsenek érzelmei. De ha hiányom van, akkor kicsit kutatni kell, utánajárni, mélyre menni ebben a gondolatban, hogy honnan ered, hol van a hiány; a Jézussal való kapcsolatomban.”
A teljes riportot itt tudjátok megtekinteni:
Ne feledd, a megosztással evangelizálhatsz!
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás