2022. 01. 27.

Tegyetek jót feltűnés nélkül

Nem elég érezni a jót, megtenni azt, ami fontos, hanem ki kell lépni a komfortzónánkból és jót tenni.

Bosco szent János szerint, „tegyetek jót feltűnés nélkül. A viola rejtett virág, de az illatáról rá lehet ismerni.”

Don Bosco, a 19. század ipari forradalma alatt élő egyik pap, jó pásztorként látta, hogy sok fiatal munkanélküliként az utcán maradt. Megesett rajtuk a szíve, és segítségükre sietett.  Észrevette a lehetőséget, amelyet az Isten elé helyezett: a jót tenni. Az Úrra figyelve lemond minden másról és megteszi ezt a jót. Nem azt mondta, hogy sok dolga van és továbbsietett, vagy hogy majd valaki segíteni fog rajtuk, nemcsak imádkozott értük, hanem hozzájuk lépett, megismerte őket, meghallgatta őket, megértette a helyzetüket, és segítette őket.

Nemcsak megismerte őket, vagy megértette a helyzetüket és segítő kezet nyújtott, hanem meghívta őket valami még jobbra, Isten követésére.

Szakmát tanított nekik, segítette őket a munkakeresésben, játszott velük, türelemmel meghallgatta őket, velük és értük imádkozva. Nem volt könnyű neki ezt a szolgálatot végezni, de Isten segítségét kérve, állandó imádsággal, kitartóan és becsületesen nevelte őket a hitben, amely az élet legfontosabb dolga.  

hirdetés

Mi, szaléziak továbbfolytatjuk ez a tevékenységet, amelyet Don Bosco régen elkezdett. Nemcsak arra várunk, hogy a fiatalok jöjjenek hozzánk, hanem kimegyünk hozzájuk, oda ahol vannak, találkozunk velük, megismerjünk őket, meghívjuk őket, és együtt megyünk a templomba. Ahogy Szalézi Szent Ferenc mondta:

„Tegyetek mindent szeretetből, semmit sem kényszerből”,

igyekszünk szeretettel mindent megtenni a fiatalokért, mert „a szeretet mindig győzedelmeskedik.” (Don Bosco)

Don Bosco figyelt az Úrra, így észrevette küldetését, beleegyezett, és meg is tette, amit az Úr kért tőle. Neked mi a küldetésed? Figyelsz Istenre? Észreveszed azokat a pillanatokat, amikor az Úr kér valamit tőled? Mi a hivatásod ott, ahol vagy? A családban, iskolában, egyetemen és munkahelyen. Ki az, akit segítened kell?

„Helyezzük magunkat Isten kezébe. Imádkozzunk és minden sikerül. Semmi lazítás! Ne fáradjunk el a jóban, velünk az Isten!” (Don Bosco) 

Ilodigwe Emmanuel Chekwube

Borítókép: Papar130 | Dreamstime.com
Blog
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás