Hogyan küzdhetünk meg a hitben megélt válsággal? Mibe kapaszkodhatunk ilyenkor? Mit tegyünk a szolgálatunkkal?
A hitélet egyik sajátossága, hogy változatos – és ezáltal nem mindig könnyű. Annyi minden történik nap mint nap velünk, bennünk, körülöttünk a világban, amit fel kell dolgoznunk, amivel szembe kell néznünk. Lehet, hogy az egyik nap remény- és szeretetteljesnek érezzük kapcsolatunkat Istennel, s ez erőt ad, míg másnap már egy teherként hordozott súlynak tűnik a hitünk, ami arra késztethet, hogy elgondolkozzunk azon: miben is hiszünk; miért történik valami úgy, ahogy; megéri-e cipelni a „terhet”? A minket körülvevők ilyenkor biztathatnak bennünket igerészekkel (például Zsidókhoz írt levél 11:1, amely szerint „A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés.”), vagy tanácsolhatják, hogy vegyünk részt aktívabban templomi közösségünk életében, hogy így is választ kaphassunk a kérdéseinkre, megoldást találjunk a kétségeinkre. Néha ez valóban segít, máskor viszont sajnos nem elég ahhoz, hogy visszatérjünk a Gondviselőhöz.
Függetlenül attól, hogy úgy érezzük, túl sokszor viselkedünk hitetlen Tamásként vagy csupán ritkán merülnek fel bennünk ezek a fenntartások azzal kapcsolatban, igaz-e az isteni jelenlét az életünkben, az alábbi ötletek segíthetnek annak átgondolásában, hogyan folytassuk tovább, hogyan találjunk vissza a hit útjára.
Próbáld úgy megközelíteni a kétségeidet, mint a munkádat!
Amit ezalatt érteni kell, az nem az, hogy dolgozzunk keményebben az élet nagy kérdésein való elmélkedésen. Inkább arra utal, hogy a hitünket és hitközösségünket kezeljük úgy, mint a munkánkat, méghozzá a döntéshozatal tekintetében. Egy álommunka vagy élvezetes állás is okozhat időnként zavarodottságot és zaklatottságot, ám ez nem jelenti azt, hogy azonnal le akarnánk mondani a vele járó örömről, támogató társakról, a célokról, értelemről, stabilitásról, biztonságról és békéről, amit a mindennapjainkhoz hozzátesz. Emlékeztessük magunkat tehát arra, hogy a munkánkat sem egy nap alatt végezzük el. Ne várjuk, hogy a hitben aktuálisan megélt válság egyik napról a másikra megoldódik – elképzelhető, hogy sok baráti beszélgetésre, lelkipásztori útmutatásra, gyónásra, imára vagy szimplán a dolgok alapos és mély átgondolására lesz szükség, mielőtt ismét rálelünk Isten igazságára. Legyünk kitartóak és türelmesek önmagunkkal szemben!
hirdetés
Beszélj az emberekhez (és Istenhez) a lehető legőszintébben!
Amikor azzal küzdünk, hogy kilábaljunk egy válságos élethelyzetből, sokszor az hátráltat ebben, hogy félünk kimondani bizonyos dolgokat. Ilyenkor arra kell visszagondolnunk, hogy Istenre úgy tekintünk, mint aki ismeri minden érzésünket, gondolatunkat, ezért bízhatunk abban, hogy nem fog elítélni minket, ha kimondjuk, ami a lelkünket nyomja. Ha pedig szorongást tapasztalunk az Istenhez fordulás, az imádkozás közben, próbáljuk kivételesen írásos formába önteni a gondolatainkat, érzéseinket – egy őszinte levél az Atyához.
Hagyd, hogy mások imádkozzanak érted, még akkor is, ha te magad jelenleg nem találsz ebben megnyugvást!
Jó érzés tudni, hogy van, aki gondol ránk és imádkozik értünk. Ha pedig ezt jelenlétünkben teszi, azzal reményt adhat nekünk és erősítheti bennünk az érzést, hogy van miben hinni. Lehunyni a szemünket, elcsendesedni, esetleg megfogni a másik kezét, miközben ő imádkozik – ezek mind segíthetnek az elmélyülésben.
Folytasd a szolgálatot!
Megtévesztő érzéseket kelthet bennünk a hívő barátaink, ismerőseink körében töltött idő: mintha csak mi kétkednénk, küzdenénk hitéleti válsággal – pedig korántsem biztos, hogy így van. Ilyenkor hiteltelennek tűnhet a templomi és azon kívüli szolgálatunk, ám ez nem azt jelenti, hogy abba kell hagynunk azt. Ugyanúgy fontos misére járni, olvasni az Igét otthon. Nem kell színlelnünk, hogy minden rendben és teljes összhangban vagyunk Istennel, inkább kapaszkodót keresni egymás társaságában, az Úr szavában.
+1 Gondolj azokra a dolgokra, amelyekben még ezekben a nehéz időkben is tudsz hinni!
Elevenítsük fel Jézus tanítását a szeretetről, azokat a bibliai részeket, azokat az Istennel kapcsolatos megéléseinket, amelyekben megingathatatlanságot érzünk magunkban.
Forrás: Relevant Magazine
Fordította: Ötvös Kinga
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás