Vajon milyen a mi szeretetünk, és hogyan kell jól szeretni? Weöres Sándor egy gyönyörű képpel írja le az igazi szeretet mibenlétét.
Tudjuk azt, hogy Isten maga a szeretet, és Ő nem személyválogató; fölkelti napját jókra is, gonoszokra is, és esőt ad igazaknak is, bűnösöknek is. Hozzá hasonlóan nekünk sem szabad válogatunk, hogy ki felé fordulunk szeretettel, hiszen még az ellenségeinket is szeretnünk kell. Weöres Sándor szerint olyan az igaz szeretet, mint a fény, amely mindenkire kiárad, akivel csak találkozik.
„Szereteted ne olyan legyen, mint az éhség, mely mohón válogat ehető és nem-ehető között; hanem mint a fény, mely egykedvűen kiárad minden előtte-levőre. Mikor a szeretet válogatni kezd: már nem szeretet többé, hanem sóvárgásnak és undornak kettőssége.”
Kemény szavak ezek: ha szeretetünk válogat, akkor már nem szeretet többé. Ám a Biblia is egyértelműen kijelenti: „aki nem szereti testvérét, akit lát, nem szeretheti az Istent sem, akit nem lát” (1 János 4:20). Weöres Sándor a válogatós szeretetet az érzelgéssel azonosítja, „mely manapság mindennél veszedelmesebb; cukros váladéka bekente az emberiséget. Minden emberi indulat közt az érzelgősség a legnyomorúságosabb. Egyik irányban szeretni csak úgy tud, hogy másik irányban gyűlölködik; vonzalma nyállal ken, gyűlölete köpköd. Állandó mértéke nincs, önmaga kavargó formátlanságához mér mindent; akármerre fordul, jó nem fakad belőle.”
Akármerre fordul, jó nem fakad belőle… tehát, ha szeretetünk válogat, akkor azt sem tudjuk igazán jól szeretni, akit akarnánk, mert szeretetünk sóvárgás lesz, amely birtoklási vágyunkból, önzésünkből fakad. De ha azokat is szeretjük, akiket nehéz, vagy akik közömbösek számunkra, megújul szeretetünk, és már nem sóvárgás vagy undor lesz, éhség, amely válogat, hanem fény, amely világosságot hoz azok életébe, akikkel csak találkozunk.
Fekete Ági
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás