777 2021. 12. 12.

Öröm a köbön

Advent harmadik vasárnapján sem maradhat el Bobek Tamás atya, tiszakécskei plébános buzdító írása. Ezúttal nem véletlenül az öröm a központi téma.

Öröm a köbön, avagy: öröm a harmadikon. Ezt a címet is adhatnánk adventi várakozásunk harmadik („örvendező”) vasárnapjának. Nemcsak arról van szó, hogy a rózsaszín gyertya lángja már karácsony közeledtét jelzi (ezért is a szín: már nem lila, de még nem is fehér) e kegyelmi időszak félidejében, hanem szeretné felhívni figyelmünket a hatványozott örömre, amely több mint evilági! Úgy is fogalmazhatunk, hogy a sok földközeli öröm mellett itt a megszentelt öröm áll a középpontban, amely Istentől indul útjára, és átmosva a szívünket, Hozzá is tér vissza, a hálaadásunk által.

Az életünk egyik alaptapasztalatáról van szó, amikor az örömről beszélünk. Sőt, túlzás nélkül állíthatjuk, hogy sokkal több örömünk van, mint amennyi felismert öröm az életünkben, s ezt nem kis pironkodással kell bevallanunk! Ugyanakkor érdemes szétválogatni az egy kalap alá vett örömeinket, a reális különbség okán! S bár a jelentőségéből és értékéből semmit nem von le, mégis más azt kijelenteni, hogy „milyen szép időnk van ma!”, és azt megosztani mással, hogy „tegnap megszületett az unokám!”. Öröm ez és az is, de súlyát tekintve érezhető a differencia. Örülni egy leárazásnak egészen más, mint örülni a nem tervezett találkozásnak egy rég látott ismerőssel. Annyi példát lehetne itt hozni, amely mind azt bizonyítaná, hogy a küzdelmes mindennapjaink telis-tele vannak örömökkel, mi mégis gyakorta csak ennyit válaszolunk az érdeklődők kérdésére: „semmi különös”. Nem történt, nem is volt, még csak nem is várható „semmi különös”.

Mindig megdöbbent egy-egy téli szünet vagy nyári vakáció után, az első hittanórán való beszélgetés alkalmával, ha egyik-másik gyermek csak ekképpen felel lelkes érdeklődésemre: „nem történt semmi”. Lehetne ez egészen egyszerűen afféle közömbösség is, de sokkal inkább egy fájó örökség, amit az „okos” felnőttektől tanulnak el a legifjabbak! Már csak ezért is jó lenne látó szemekkel és halló fülekkel, nyitott szívvel és a rácsodálkozás képességével járni a világban, ahol úton-útfélen örömökbe botlik az ember, csak észre kellene venni!

Egyszer valahol a következőket olvastam:

hirdetés

„Hogy éreznéd magad, ha ma már csak az lenne része az életednek, amiért tegnap hálát adtál?”

Mellbevágó és kijózanítóan őszinte kérdés ez! Érezzük gyakori mulasztásunkat, elhallgatott köszönetnyilvánításunkat, eszünkbe jut elhadart, vagy el sem kezdett esti imádságunk, s tudjuk: az lenne csak igazán semmi, amit ma érdemelnénk egy ilyen tegnap után. Mégis van „újrázási” lehetőségünk, hátha bölcs belátással, a mai nap örömeit és hálára okot adó történéseit már ügyesebben regisztráljuk. Történhet mindez annak okán, hogy a jó Isten szótárából hiányzik az a kifejezés, hogy „késő”. Sosem késő rácsodálkozni, belátni, megköszönni! De azért nem is halogathatjuk a végtelenségig! Újra és újra frissítenünk kell megfakult képességünket, s meg kell tanulnunk örülni! Örülni mindennek, de kiváltképp Valakinek!

A keresztény ember örömei között a legnagyobb, hogy Jézus Krisztusban az Isten rámosolygott a keserű világra, s ennek részeként igent mondott rám is! „Az Ige testté lett” (vö. Jn 1,14.), de nem kalandvágyból, hanem hogy mi végre értsünk a szóból! Szó-fogadók, vagyis a jó szót BE-fogadók, EL-fogadók és MEG-fogadók legyünk! Ezért bátorít bennünket így Pál apostol advent harmadik vasárnapjának szentleckéjében:

„Örüljetek az Úrban szüntelenül!” (Fil 4,1b)

Az Úrban való öröm kulcsa, hogy először is nem valaminek, hanem VALAKIBEN örülök. Az Ő jelenlétében, megtartó szeretetében, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ez nem „földhözragadt öröm”, ezért is van az, hogy szinte repesel tőle. Mert van, AKI felemel, magához ölel, és azért szeret, mert vagy, s nem amiatt, amire Érte olykor képes vagy. Ezt nevezem én hatványozott örömnek.

Végezetül, egy olyan gondolattal szeretném lezárni e mai buzdítást, amely évek óta az egyik legkedvesebb kijelentések egyike számomra. Ferenc pápa gondolatai, nem szó szerint, de a lényeget érintve: