Interjú, Szilágyi Anna

„Arra vágyom, hogy a keresztények összefogjanak, ne versengjenek egymással” – Interjú a Hallgatlak oldal készítőjével

A Hallgatlak nevű Instagram-oldalt több mint hétezren követik, hiszen egyszerű, tömör, őszinte és rendkívül gondolatébresztő posztokkal találkozhatunk rajta. Legjobban talán a saját leírásával mutatható be: „Egyszer fent, egyszer lent, általában a kettő között — egy keresztény morzsái”. Jakab Istvánnal, az oldal készítőjével beszélgettünk az online evangelizációról, a közösségi média veszélyeiről, a keresztények összefogásáról és a fiatal generáció elveszettségéről is.

Kérlek, mesélj kicsit magadról! Hogy találkoztál Istennel, hogy lett Vele személyes kapcsolatod?

Informatikai dizájner vagyok és Erdélyben élek, Kolozsváron. Édesapám református lelkész, így eléggé meg volt alapozva a kapcsolatom a hittel. Persze kellettek olyan kapcsolódási pontok meg élmények, amelyeknek köszönhetően személyessé vált a hitem – a nevelésemen túl. Korábban elég szigorú voltam dogmatikus, vallási téren, de aztán sokkal nyitottabbá váltam, és ebben sokat segített a zene is.

Mi inspirált arra, hogy elkezdd a Hallgatlak oldalt az Instagramon? Van vele valamilyen konkrét célod?

Most már van, az elején még nem volt tiszta. Korábban a gondolataim Facebookra írtam ki, de aztán úgy döntöttem, hogy jobb ennek egy saját felület. Eleinte tényleg csak az volt a vágyam, hogy a saját problémáimat, vívódásaimat kiírjam magamból. Három évig névtelenül csináltam, aztán egy évvel ezelőtt posztoltam névvel magamról. Az is változás, hogy korábban inkább elvont, filozofikus gondolatokat tettem közzé, ma már inkább az egyszerűségre és őszinteségre törekszem. Egyedül a leírást nem változtattam meg a kezdetek óta (Egyszer fent, egyszer lent, általában a kettő között — egy keresztény morzsái). Tehát, amiket közzé teszek, azok nem mind keresztény gondolatok, hanem egy keresztény ember gondolatai. Változó, hogy kinek szól: van, amikor a posztom egy ima Istenhez, olyan is van, hogy Isten válaszát képzelem el és ebből áll a szöveg, és az is gyakori, hogy ember-ember közötti gondolatot adok át. Sokszor a követőkre van bízva, hogy eldöntsék, mi mit jelenthet.

A követőid között vannak nem hívők is?

A visszajelzésekből tudom, hogy követik az oldalam ateisták is, akik leírták, hogy bár nem hisznek Istenben, tetszik nekik, hogy van, aki ilyen gondolatokkal foglalkozik, sőt akadt buddhista követő is. De a legtöbben keresztények, szinte minden felekezetből. Én magam református vagyok, de az oldal nem kifejezetten az – és szerintem a hit sem. Nem hiszem, hogy az üdvösség kérdése felekezetfüggő lenne. Épp ezért örülök, hogy ökumenikus a követőbázisom: más-más lelkület, megközelítés, módszerek, ettől lehet igazán eleven az egész.

Meg szoktak keresni, hogy tarts akár előadásokat gyülekezetekben?

Akik megkeresnek, azok inkább lelkigondozást várnak tőlem, ami azért veszélyes, mert nem vagyok sem lelkész, sem pszichológus, így elirányítom őket segítő szakemberhez. Viszont arra gondolva, hogy ezt nem feltétlenül fogja mindenki megtenni, le szoktam írni zárójelbe tett gondolataim. Amikor például valaki azt kérdezte, hogy bűnnek számít-e, ha jól érzi magát egy könnyűzenei koncerten vagy romantikus regényt olvas, akkor leírtam, hogy az én meggyőződésem szerint ez teljesen belefér – ilyen jellegű kérdéseknél azért nyíltan szoktam válaszolni.

Számodra okozott nehézséget, hogy nyilvánosan, online evangelizálj?

Olyan pillanat nem volt, mikor elbizonytalanodtam volna az oldalt illetően. Ha bárki épülni tud ezáltal, akkor már megérte. Ráadásul vannak olvasók, akik még mélyebb gondolatokat fogalmaznak meg, mint az eredeti, ezt jó látni. Arra szoktam figyelni, hogy ha egy-egy posztomban esetleg kritikát írok, az soha ne legyen bántó, mindig csak építő jellegű. Az elő szokott fordulni, hogy egy időre csendben maradok, de ez, azt hiszem, rendben is van így. Szikszai Szabolcs barátom az Újragondoló oldalánál is szokott szüneteket tartani időnként és ebből is látom, hogy ez teljesen oké. Számomra a legfontosabb a nyitottság, személyesség és az interaktivitás a követőkkel.

Részlet a Hallgatlak posztjaiból

Instagramon a közönség nagy része Y, sőt Z generációs. Hogy látod, mennyire van a helyén ez a nemzedék? Sokan nem találják a saját identitásukat, elhagyják a gyülekezetet, elmagányosodnak.

Ez elég nehéz kérdés, Covid-helyzetben meg pláne. Erdélyben az ifiben, ahol én misszióztam, sok fiatal ideiglenesen eltávolodott a közösségtől. Gyülekezeti szinten is gondolkodhatnánk alternatív megoldásokban, hogy ne csak a 30 fölötti korosztályokat szólítsuk meg, hanem a tizenéveseket is. Én értékekben elég konzervatív vagyok, módszerekben viszont progresszív. Egyértelmű, hogy van igény az új megoldásokra. Ami biztos, hogy beszélgetni kell a fiatalokkal és kitartani, mert nehezen nyílnak meg. Az ő nyelvükön kell megszólítani őket, az ő platformjainkon (legyen ez akár a TikTok), utánuk menni, oda, ahol épp ők vannak. És az online-ból személyes eléréseket is létrehozni.

Miket tartasz a legnagyobb csapdáknak a közösségi médiában?

Ha csak az Instagramot nézzük, elég egyirányú a kommunikáció. Bár kommentelhetnek és válaszolhatnak a sztorikra, az esetek 95 százalékában arról van szó, hogy az adott oldal közöl valamit. Az is veszély, hogyha egy oldalnak sok követője van, mert akkor már hitelesként tekintenek rá, de ez egyáltalán nem biztos. Jó lehetőség, hogy ebben az online világban már híresebb emberek is felvállalják a hitüket, de ez nem elég a megtéréshez, ahhoz személyes élményre van szükség. A közösségi média nem elég. Jó lenne szerveződni, és akár egy-egy városban közösségbe hívni az embereket.

Vannak terveid a jövőre nézve, amelyeket még szeretnél megvalósítani a Hallgatlak oldallal vagy azon kívül?

Szeretnék egyre jobban közreműködni abban, hogy a digitális lehetőségeket kihasználjuk, most például az IKE-vel a református énekeskönyv alkalmazáson dolgozunk – amelyet így bárki, bárhol el tud majd érni, könnyen lehet benne keresni vagy akár ki is nagyítani a szöveget. Szeretnék elmélyülni emellett a dicsőítésben mint szolgálatban is, és lehet, hogy ezt valamiképpen összekötném a Hallgatlak-kal is. Nagyon szeretném, hogy a különféle keresztény oldalak, személyek, felekezetek versengés helyett összefogjanak és segíteni tudják egymást.

 

 

A Hallgatlak Instagram-oldalt ITT találod meg. 

Borítókép: Photo by Balog Zsolt - www.balogzsolt.com
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás