2021. 12. 06.

Arra születtünk, hogy szeressenek és szeretetet adjunk – Révész Szilvi adventi üzenete

Akkor tudunk azzá válni, akik valójában vagyunk, ha átéljük Isten szeretetét, aki Jézuson keresztül tette ezt nyilvánvalóvá. Ugyanakkor nemcsak szeretve lenni, de szeretni is csodálatos dolog: e kettőről szól Révész Szilvi író adventi üzenete.

„Abban nyilvánult meg Isten irántunk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk őáltala.” (1Ján. 4:9)

Számomra 8-10 éves korom körül vált nyilvánvalóvá először Isten szeretete, egy lelkészházaspáron keresztül. Nem sok mindent tudtam a kereszténységről, de amikor ez a család a falunkba költözött és láttam az őket körülvevő légkört, megtapasztaltam az ő szeretetüket, és azt, hogy úgy tudnak bátorítani, ahogy senki más, akkor értettem meg, hogy ez valami többről kell szóljon. Ahogy bennük láttam Isten szeretetét, az indított rá, hogy elkezdjem olvasni a Bibliát.

Megtapasztaltam, hogy Isten szeretete nem valami elvont dolog, hanem nagyon is valóságos és kézzelfogható.

Mindannyian szeretetre születtünk és ott van bennünk a vágy, hogy megtapasztaljuk: mert akkor tudunk azzá válni, akiknek születtünk.

hirdetés

Isten azért küldte el az egyszülött Fiát a világba, hogy ne legyen olyan ember, akinek nincs meg a lehetősége, hogy szeretve éljen. Most, adventben arra emlékezünk, hogy az örökkévaló Isten szeretete egy földi emberben testet öltött. Jézus Krisztuson keresztül a mai ember is kapcsolódhat Istenhez,

megtapasztalhatja, mit jelent igazán élni – nemcsak létezni, hanem valóban kapcsolódni.

Kívánom, hogy ebben az adventi időszakban mindannyian tapasztaljuk meg az isteni szeretetet és adjuk jelét is a szeretetünknek – hiszen erre születtünk.

 

Forrás: YouTube – Baptista Női Misszió

Borítókép - Fotó: Dreamstime.com
Lelkiség
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás