Blog

Csak a gyerekek érezhetik át karácsony varázsát?

Sokat hallom ismerősöktől, hogy a karácsonyt igazán gyerekként lehet átélni, felnőttkorunkra pedig már elmúlik az ünnep varázsa. Valóban korhoz kötött lenne az, hogy a karácsony üzenetének melege átjárja a szívünket?

Hosszas szaloncukor-kötözés és fadíszítés után eljött a Szenteste egyik legizgalmasabb pillanata: lekapcsoltuk a villanyt, az égőket pedig fel. Egy pillanat alatt csoda történt a lakásban, a karácsonyfa megmutatta magát teljes díszében, én pedig gyerekként csillogó szemmel csak ámultam és bámultam a színes fényeken, majd a kanapén ugrálva azon örömködtem, hogy ilyen szépet még soha nem láttam (pedig hát, az előtte lévő karácsonyon ugyanúgy világítottak a fények, de ez abban a pillanatban egyáltalán nem számított). Összegyűlt a család, a díszes fa köré álltunk, megfogtuk egymás kezét, és így énekeltünk karácsonyi énekeket, miközben egymás arcát csodáltuk az ünnepi fényben.

Gyerekként tiszta szívvel, őszintén csodálkozunk rá az egyszerű dolgokra is, könnyen hiszünk a csodákban, és hálatelt a szívünk. Ezen tulajdonságok miatt is tagadhatatlan, hogy más gyerekként átélni a karácsonyt, mint felnőttkorban. De nem is kell, hogy az ünnep az évek előrehaladtával ugyanolyan legyen. Bár felnőttként nehezebb dolgunk van, mert tennünk kell azért, hogy a karácsony öröme megszülessen a szívünkben, ez egyúttal egy szép kihívás és feladat is, hiszen a karácsony nem csak a gyerekeknek van fenntartva. Aki szerint a karácsony csupán a gyerekek ünnepe, az vagy nem tudja, hogy számára is adott a lehetőség az ünnep mélyebb átélésére, vagy pedig lusta változtatni. Ráadásul megfosztja magát az örömtől, és nem készít Jézusnak szállást a lelkében. Hiszen mindannyiunk szíve lehet tiszta, hálatelt és hittel teli, így mindannyiunkat betölthet a Megváltó születésének öröme. De hogyan?

hirdetés

“Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit! A völgyeket töltsétek fel, a hegyeket, halmokat hordjátok el, ami görbe, legyen egyenessé, a göröngyös változzék sima úttá, és minden test meglátja az Isten üdvösségét.”

Meglátjuk az Isten üdvösségét, ha a hegyeket, halmokat elhordjuk. Mit jelent ez? Egyenessé kell tennünk az életünkben azt, ami még görbe; a megtérés útját kell választanunk nap mint nap. Chiara Lubich És újra itt a karácsony… c. könyvében így erről: „Ő, aki kétezer évvel ezelőtt belépett a történelembe, szeretne belépni a mi életünkbe is. A szívünk felé vezető út azonban tele van torlaszokkal. El kell egyengetnünk a göröngyöket, félre kell tolnunk a köveket. De vajon mi akadályozza Jézus útját?”

Akadály lehet például, ha nem vesszük figyelembe Isten akaratát, és csak a saját terveink szerint haladunk; de a szívünkbe betelepedő harag, sértettség, a gőg, felfuvalkodottság, egy függőség, kicsinyhitűség, kapzsiság, vagy bármilyen bűn is akadály lehet. Az első lépés, hogy alázattal beismerjük: van, amiben fejlődnünk kell, van olyan rossz szokás, amit el kell hagynunk ahhoz, hogy hogy megtisztuljon a szívünk, és így Jézus szállást vehessen a lelkünkben. Hiszen ha a bűn tölti be azt, mégis, hogy jutna hely az Isten Fiának?

Angelus Silesius, egy XVII. századi misztikus költő kemény szavakat használ: „Jézus ezerszer megszülethetne Betlehemben, ha lelkedben meg nem születik, mit sem használ neked, hogy elhozta az üdvösséget.” Megijednünk nem kell, de szükséges őszintén magunkba tekintenünk: milyen rossz szokást kell elhagynom? Miben kell fejlődnöm? Milyen torlaszok, göröngyök állnak a szívemhez vezető úton? Mi akadályozhatja Jézust abban, hogy szívembe költözzön? Ha beismertük hibáinkat, lépjünk a megtérés, a fejlődés útjára. Ne csak a lakásod, hanem a szíved is pucold ki karácsony ünnepére!  Hittel, bűnbánattal, szívbéli megtéréssel előkészíthetjük az Üdvözítő misztikus eljövetelének útját, s „karácsonykor így majd megajándékozhatjuk az érkező Jézust szeretettől lángoló, szeretetben elemésztődött szívünk érett, zamatos gyümölcsével.” (Chiara Lubich) Higgyünk abban, hogy Isten megtartja ígéretét: „boldogok a tisztaszívűek, mert ők meglátják az Istent”.

Fekete Ági

Borítókép - Fotó: unsplash.com
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás