Blog

A házasságban lemondunk önmagunkról?

„Nem szeretném feladni a szabadságomat” – hangzott el egy házasságról szóló beszélgetésben a népszerű elképzelés. Sajnos, ha egy kapcsolatban azt érezzük, hogy nem lehetünk szabadok, akkor nem az elköteleződéssel van a baj, hanem rossz emberrel vagyunk együtt. De miért gondoljuk, hogy a házasságban automatikusan ez a rossz minta várna ránk?

„Jogosan tiltakozhatunk az ellen, hogy mind a hagyományos, mind a modern házasságfelfogás szerint két választásunk van. Vajon a házasság célja az, hogy lemondjunk saját érdekeinkről a család javára, vagy pedig az, hogy kiálljunk értük az önmegvalósítás érdekében?” – teszi fel a kérdést Timothy Keller A házasságról című könyvében.

Valóban egyre többen érzik úgy, hogy a házassággal lemondanak önmagukról, hiszen az áldozatvállalással és kompromisszumokkal jár együtt.

Azonban attól még, hogy kettőből egy lesz, a házasság továbbra is két különböző emberből áll: más természet, más családi háttér, más törések és sebek. Egy kicsit mindig mások leszünk, hiába válunk egyre inkább eggyé, hiába közösek a vicceink, az utunk, a célunk az életben. Ezt az egyedi, különleges énünket visszük bele a házasságba, akit nem kell feladnunk, hiszen a társunk is ebbe az emberbe szeretett bele.

hirdetés

Viszont az elkerülhetetlen, hogy mostantól ne csak a magunk javát nézzük, hanem a másikét is.

Ez pedig csak úgy tud jól működni, ha mind a ketten egyetértünk ebben. 

„A keresztény tanítás szerint nem kell választanunk az önmegvalósítás és az önfeláldozás között, mert a kölcsönös áldozatvállaláson keresztül megvalósul a kölcsönös önmegvalósítás. Jézus lemondott önmagáról, meghalt önmagának, hogy minket megmentsen és megnyerjen. Mi is lemondunk önmagunkról, meghalunk önmagunknak: először akkor, amikor hiszünk az evangéliumban, és megtérünk, a későbbiekben pedig naponként, amikor alávetjük magunkat Isten akaratának. Jézusnak alárendelni magunkat a lehető legbiztonságosabb cselekedet, hiszen bizonyítékát adta, hogy akár a pokolba is leszáll értünk. Ezért nem kell félnünk attól, hogy elveszítjük önmagunkat”  – írja Keller.

Keresztényként az életünk során mindenben tudunk támaszkodni Jézusra és az Ő megváltására. Igen, még a házasságunk során is. 

„Mire van szükség tehát ahhoz, hogy működjön a házasság? Ismerni kell a titkot, az evangéliumot, tisztában kell lenni azzal, hogy ez ad erőt és mintát a házassághoz. A házasság megtapasztalása révén egyrészt feltárulnak előttünk az evangélium szépségei és mélységei, hogy még erősebben támaszkodjunk rá. Másrészt, az evangélium jobb megértése révén az évek során igazán elmélyülhet a házastársunkkal való egységünk.” 

Hatalmas kihívást jelent emberi természetünk számára a házasság. Keller remekül megfogalmazza, hogy a titok az evangélium ismerete, ami erőt és mintát ad a házassághoz. Naponta tudjuk gyakorolni a megbocsátást, az önfeláldozást és a feltétel nélküli szeretetet. Hogy közben elveszítjük-e önmagunkat? Ha minél közelebb kerülünk Krisztushoz, akkor elveszítjük a régi, bűnös önmagunkat és nyerünk egy sokkal jobb, új természetet: egy új életet kaphatunk. 

Borítókép: Unsplash
hirdetés

1 Komment

  • Válasz F 2021. 11. 23. 21:40

    “Vajon a házasság célja az, hogy lemondjunk saját érdekeinkről a család javára, vagy pedig az, hogy kiálljunk értük az önmegvalósítás érdekében?”
    Ha a család gyerekeket is jelent (közös gyerekeket), akkor világos, hogy a kérdés nem létezik: ők az érdekünk, mindkét félnek az érdeke egybevágó módon, ha a saját érdekünkért akarunk kiállni, akkor értük kell kiállni, azaz nincs miről egyeztetni, nincs szükség semmiféle kompromisszumra, hiszen mindkettőnknek ők maguk az érdekünk.
    Szóval nincs ebben semmi különleges titok, amiről száz oldalakat kellene írni, az a lényeg, hogy értsük, hogy az evolúciós érdekünk az utódok nevelése, jó esetben ez közös érdek, és biológiailag erre vagyunk programozva, az ösztöneink az evolúció során úgy alakultak ki, hogy ezt a célt szolgálják. Ha tehát azt gondoljuk, hogy a gyermekáldás kizárásával lehet boldog kapcsolatunk, akkor sajnos tévedünk: nem lehet.

    A kérdés legfeljebb abban merülhet fel, hogy mi szolgálja jobban az utódok javát, és hogy az ennek érdekében szükséges közös lépéseket ki tudja okosabban meghatározni. De fontos, hogy itt nem az érdekek közötti rangsorról van szó, hiszen az érdek azonos, hanem arról, hogy ki irányítson. Ez pedig ma már korántsem triviális, ugye nagy divat hangoztatni azt, hogy senki, hanem mindkét fél azt csinálhat, amit akar. Ez pontosan olyan, mint ha egy autóban két kormány lenne. Nem kell hozzá nagy fantázia, hogy belássuk, hogy egy ilyen autó az első elágazásnál az árokban kötne ki. (Persze van az a helyzet, amikor még árokba hajtani is jobb, mint tovább menni a rossz irányba, de hogy a teljes szabadság nem működő modell, az nyilvánvaló.)

    “ha egy kapcsolatban azt érezzük, hogy nem lehetünk szabadok, akkor nem az elköteleződéssel van a baj, hanem rossz emberrel vagyunk együtt”
    Honnan tudja a szerző, hogy “rossz emberrel vagyunk együtt? Mi van, ha mi vagyunk a rossz ember? 🙂 Vagy akár mindketten.
    Szóval, ez megint egy nagy mellébeszélés.
    Egy kapcsolatban senki nem szabad a szó jogi értelmében. Hiszen az, hogy össze vagyunk kötve, az sok alapvető lemondással jár. És itt nem arra gondolok, hogy adni kell a páromnak is a finom kakajóstekercsből, hanem arra a sokkal fontosabb tényállásra, hogy a kapcsolat létrejötte által mindketten automatikusan lemondtunk az úgynevezett szexuális szabadságról.
    Férfiként lemondok az összes többi nőről (és a hozzájuk kapcsolódó esetleges privát szaporodási esélyekről), hogy az evolúciós érdekünk azonos legyen. Ha pedig nő vagyok, akkor nyilvánvalóan lemondok arról, hogy más férfiak társaságát keressem (Hiszen melyik az a hülye férj, aki szívesen nevelne olyan gyereket, amely nem biztos, hogy az övé? Ugye az evolúció évmilliók alatt zajlott le, és DNS-vizsgálat a kőkorszakban nem volt, de még 100 éve sem, ezért a férfiakban alapvető ösztön, hogy a feleségüket ellenőrizni akarják. Ezt a feminisák megalázónak és megengedhetetlennek tartják, sőt amúgy a jog szerint sem lehetséges, ezzel pedig máris alá van aknázva a felek közötti kötődés biológiai alapja.)

    Összefoglalva tehát: Egy kapcsolatban nem lehetünk szabadok olyan értelemben, ahogyan a liberálisok a szabadságot értelmezik. Az más kérdés, hogy csak egy jól működő kapcsolatban tudunk kibontakozni, de ez már a “szabadság” szónak egy másik, nem szó szerinti jelentése, a kettőt semmiképp nem érdemes összekeverni.