Szenvedés és hála – Lehetséges egyszerre?

„Ha Isten igazán szeret bennünket, akkor miért engedi meg, hogy rossz dolgok történjenek velünk?” Gyakran tesszük fel ezt a kérdést. A valóság az, hogy a születésünktől kezdve odáig, hogy hazamegyünk Jézushoz, lesznek időszakok, amikor szenvedni fogunk. De mikor a körülöttünk lévő emberek szemtanúi annak, hogy Istenhez fordulunk a nehézségeink közepette, majd látják a győzelmünket, az bizonyság lesz számukra.

„Igen, szenvedni fogtok egy kis ideig, de utána Isten maga fog helyreállítani, megerősíteni benneteket, mert ő a forrása minden kegyelemnek, és arra hívott el benneteket, hogy örökké tartó dicsőségében részesüljetek a Krisztussal való egységben.” (1Péter 5:10)

„Miért szenvedünk?” „Ha Isten igazán szeret bennünket, akkor miért engedi meg, hogy rossz dolgok történjenek velünk?” Gyakran hallok ehhez hasonló kérdéseket. Több ezer éve, nálam sokkal bölcsebb emberek latolgatták ezeket a kérdéseket, és nem fedezték fel a választ rájuk. Egy megjegyzésem azért lenne: ha Isten csak akkor áldana meg minket, mikor elkezdünk hinni Benne, ha a keresztények összes nehézségét és szenvedését elvenné, akkor az nem egyfajta hitbe való belezsarolás lenne? 

Nem ez Isten útja.

hirdetés

Az Úr azt szeretné, ha azért fordulnánk hozzá, mert szeretjük és mert tudjuk, hogy Rá szorulunk, méghozzá annyira, hogy egyedül Ő tudja kielégíteni a szükségleteinket. 

A valóság az, hogy a születésünktől kezdve odáig, hogy hazamegyünk Jézushoz, lesznek időszakok, amikor szenvedni fogunk. Néhányunknak nehezebb a feladata, mint másoknak, de a szenvedés az szenvedés. 

Úgy gondolom, hogy mikor a körülöttünk lévő emberek szemtanúi annak, hogy Istenhez fordulunk a nehézségeink közepette, majd látják a győzelmünket, az egy bizonyság számukra. Ez a bizonyság nem mindig segít az embereknek Krisztushoz fordulni, de megmutatja Isten jelenlétét az életünkben és felhívja a figyelmet arra, hogy miből maradnak ki. 

Igen, fogunk szenvedni. A minap az a gondolatom támadt, hogy a szenvedés hálát eredményez. Mikor az életünk kaotikussá változik és nem tudjuk, mitévők legyünk, az Úrhoz fordulunk segítségért és Ő megválaszolja az imáinkat és szabaddá tesz minket. Isten beszél hozzánk és megvigasztal bennünket. És ennek az az eredménye, hogy mi hálásak leszünk. 

A szenvedés és a hála közötti időszak az, amikor a legjobban támadja a gondolatainkat az ördög.

Lehet, hogy így kezdi: “Ha Isten tényleg szeretne, nem kellene ezen átmenned.” Ez egy körmönfont módja annak, hogy azt mondja nekünk, Istent szolgálni hiábavaló. Az igazság viszont az, hogy problémáink lesznek akkor is, ha hiszünk és akkor is, ha nem. De hívőként győzelmeket is megélünk. Jézus Krisztus követőiként békességünk lehet a vihar közepette is. Élvezhetjük az életünket a nehézségek ideje alatt is, mert tényleg hiszünk abban, hogy Isten dolgozik a nevünkben és meg fog szabadítani minket. 

A sátán a következőt suttogja legközelebb: “Nem lesz ez már jobb. A semmiért szolgáltad Istent. Látod, ez történik, amikor tényleg szükséged van segítségre és bízol Istenben. Nem törődik veled. Ha igazán törődne, akkor miért engedné meg, hogy szenvedj?”

Ez az, ahol igazán helyt kell állnunk. Jób történetéből bátorodhatunk. Kevesen szenvedtünk úgy, ahogyan ő, hisz elvesztette a gyermekeit, a tulajdonát és az egészségét is. A támadói álszentséggel és csalással vádolták. Mivel tudjuk hogyan munkálkodik a sátán, ezért tudjuk, hogy az állítólagos barátai is az ő eszközei voltak. Biztos vagyok benne, hogy ők nem vették észre, hogy az ördög kihasználta őket, hogy elbátortalanítsák Jóbot. De csak mert nem voltak tisztában azzal, hogy használva voltak, nem azt jelenti, hogy a sátán nem használta őket. 

De Jób istenfélő ember volt és nem volt hajlandó hallgatni a hazugságokat. Így azt mondta „Nincs veszteni valóm, öljön meg engem, ha akar, de megvédem ügyemet előtte! (Jób 13:15).  Jób nem volt hajlandó megengedni a sátánnak, hogy megtámadja az elméjét és megkérdőjeleztesse vele Istent. Nem értette, mit tett Isten. Nincs arra mutató jel sem, hogy valaha is megértette volna.

De egy dologban biztos volt, hogy Isten vele volt és sosem kérdőjelezte meg Isten szeretetét és jelenlétét. 

Ez az a hozzáállás, amit fel kellene vennünk, azt a békés bizonyosságot Isten szeretetéről, ami azt mondja, „bár elpusztít engem, én várni fogok és bízom Benne.” Nem kell megértenünk vagy megmagyaráznunk. Sőt, hallottam már, hogy valaki úgy fogalmazott, hogy az engedelmesség szükséges, de megérteni nem feltétlenül kell, az opcionális.  

Végül pedig, ha szenvedünk, akkor az lehet egy erőteljes emlékeztető is, hogy ugyanazon az úton járunk, mint Isten legnagyobb szentjei. Még Péter idejében is szenvedtek. Akkoriban római üldöztetés volt, a mi helyzetünkben pedig lehet, hogy emberek, akik nem értenek meg vagy családtagok, akik ellenünk fordulnak. De a szenvedés eredményének mindenképpen hálaadásnak kellene lennie. 

Ima

Tanítóm és Istenem, bocsáss meg, hogy mindig a könnyű utat szeretném választani. Bevallom, hogy nem szeretnék szenvedni és nem szeretem, mikor a dolgok rosszra fordulnak. De kérlek segíts, hogy legyen jó a hozzáállásom és hogy bízzak abban, hogy Te jóra fogsz mindent fordítani. Jézus nevében, Ámen. 

Forrás: Joyce Meyer – Az elme harctere 

hirdetés