,,A hitetlen pácienseim könyörögnek, hogy mondjak nekik valamit” – Tapolyai Emőke a pandémia lelki hatásairól

Az elmúlt hetekben került feltöltésre a Youtube-ra Tapolyai Emőke előadása, amelyet a Keresztény Orvosok Magyarországi Társaságának országos konferenciáján tartott még szeptemberben. Az orvosoknak tartott beszéde azóta sokkal aktuálisabb lett, ezért szemlézzük a pszichológus legérdekesebb gondolatait  aki korábban a 777 OFFLINE  vendége is volt.

,,Az emberiség egyetemesen elveszítette a biztonságérzetét a koronavírus betörésével: különleges dolog, hogy valamit egyetemesen veszítünk el, vagy valamit közösen élünk át. Hiszen a történelem eddig mindig arról szólt, hogy mi történik valamelyik országgal vagy néppel, vagy hogy mi történik világ egyik féltekéjén. De olyan még nem nagyon volt, hogy mindenki ugyanazzal a nehézséggel küzd.

Felborult a biztonságérzetünk és ezzel együtt felbomlottak a közösségeink. Rengeteg visszajelzés van arról, hogy mennyire szenvednek az emberek – nemcsak a biztonságérzet elveszítésétől, hanem a közösségek és kapcsolatok megingásától. Láttam egy rövid videót arról, hogy egy száz év feletti házaspár hogyan találkozik újra, miután egy egész évre szétválasztotta őket a karantén. Egy évig távol kellett lenniük egymástól, én is könnyekre fakadtam, hogy milyen nehéz lehet egy közösen leélt élet után izgulni a másikért és nem látni. Valahol mindannyian megéltük ezeket a kapcsolatvesztéseket. 

Vagy ha arra gondolok, hogy vannak olyan pácienseim, akik szó szerint abba roppantak bele, hogy egyedülállóként senkivel nem találkoztak, senkit nem érinthettek meg. Nem volt az emberi jelenlétnek semmilyen megfoghatósága, csak a 35 négyzetméter – meg a monitor. Ez maradt minden. Ezek nagyon nehéz terhek, hiszen Isten bennünket kapcsolatra teremtett. Alapjaiban inogtunk meg, miközben felborult a világképünk. Hányszor hallottam magam is a kérdést, hogy ,,Hát most már soha nem lesz olyan mint régen?”. Emlékszem azokra a pácienseimre, akik azt mondták még néhány éve, hogy háromezer forintért repülőjegyet vásároltak Rómába, míg előtte Athénban voltak ötezer forintért. Ennek vége: nincsen Róma, nincsen Athén. Hirtelen olyan korlátokkal találkozunk, amelyeket eddig el sem tudtunk képzelni. Az ember mégsem képes mindenre? Ez egy nagy világképi krízis, hiszen folyamatosan nőtt az a meggyőződésünk, hogy mi mindenre képesek vagyunk. 

Ezzel együtt felborult a jövőképünk és megkérdőjeleződött az Isten-képünk. Ki az az Isten, aki ezt engedi? Hol van az Isten, amikor az enyéim meghalnak? Hol van az Isten, amikor én kerülök egyik napról a másikra a lélegeztetőgépre? Szeret az Isten, jelen van? Ezek a kérdések mindannyiunkat megkérdőjeleztek: vagy megengedtük magunknak, hogy feltegyük a kérdést vagy rettegve eltoltuk azt. De a kérdés ettől függetlenül ott van.

Megrepesztette a világunkat ez a ,,meglepetés”, amely bennünket ért. 

Bizonytalanságot és magányt kaptunk: egyszerre kaptuk meg azt, amit teljesen normális állapotban is rettenetesen nehéz elviselni. Egy ideig azt hittem, hogy ez minden, amíg nem kaptam rengeteg levelet, amelyekben a védekezés és oltás kapcsán azt kérdezték tőlem, hogy kinek higgyenek? Bejött a bizonytalanság és magány mellé a bizalmatlanság is. ,,Kinek higgyek? Miről szól ez a vírus? Hordjak maszkot vagy ne? Oltassam-e be magamat vagy ne? És ha igen, melyik oltást kapjam? Kell-e harmadik oltás? És mi legyen a gyerekkel?” Kérdések, amelyekre mindenki ,,felguglizza” a választ, miközben mindenkiből virológus lett.

A bizalmatlanság tragédiája az, hogy ha én nem bízom meg senkiben, akkor növekszik a bizonytalanságom és a magányom. Egy ördögi kör. 

Az Amerikai Pszichológiai Társaság szerint a helyzetünk újraértékeléséhez három dologra egészen biztosan szükségünk van:

1. Elfogadni a megváltoztathatatlan helyzetet

Olyan sok energiát tud pazarolni a mai ember: a Balaton partján megnyomja a telefonját és otthon befűt vagy lehűt a lakás. Nehezen tudjuk ebben a modern, általunk irányított világban elfogadni azt, hogy vannak dolgok, amelyeket nem tudunk megváltoztatni. Amikor engedjük, hogy ez a bölcsesség átjárjon minket és azt mondjuk, hogy ,,Uram, véges vagyok. Teelőtted mondom, hogy véges vagyok”, akkor ez egy megnyugvási pontot jelenthet: nem rugdossuk a falat, hogy nyíljon ki egy olyan ajtó, amely nincs ott.  De ez lehet egy elhatározás is, hogy támaszkodom arra az Istenre, aki a falon is átvisz minket. 

2. Bátorság  a változáshoz, a változtatáshoz, alkotáshoz

Ahogyan érezzük, hogy jönnek a hullámok – első hullám, második hullám, ki tudja, hányadik hullám – egyre inkább érezzük, hogy elfáradunk. ,,Már nincsen erőm, most már hagyjon mindenki békén”. Egyre többet hallom ezt a gondolatot. Fontos, hogy újra és újra tudunk-e erőt meríteni a bátorsághoz, hogy véleményt nyilvánítsunk, hogy másokat terelgessünk, tanítsunk, vezetgessünk – akár helyreigazítsunk.

Mert ha emberek élete múlik ezen, akkor felelősségünk helyreigazítani. 

3. Elkerülni, hogy a krízisről mint elviselhetetlen problémáról gondolkozzunk

A keresztény orvosoknál látni lehetett az elmúlt időszakban, hogy nem félnek: mert arra lettünk meghívva, hogy nagyobb perspektívából vizsgáljuk a dolgokat. Mi tudjuk, hogy nem csak az van, amit mi látunk. Ez az a bátorság, amellyel Dánielék ott álltak a befűtött kemence előtt és azt mondták, hogy “bármi is történjen, az Úr meg tud menteni bennünket“. De ha nem is tenné, akkor is ő az Úr. Erre a meggyőződésre van szükségünk, ha valóban segíteni akarunk az embereknek, hiszen tudjuk, hogy a pszichoszomatika mennyire erősen működik: amit az ember lelke nem tud megoldani, azt majd a testén keresztül fogja tombolva követelni. 

A mai világ azt mondja, hogy minden ember és minden vélemény egyforma. Bocsánat, de ez hazugság! Isten minden emberért meghalt, de nem vagyunk egyformák. Van, akinek tisztább látása van, és vannak zavarodottan látó emberek. Tudunk-e mi referenciapontokká válni? Akik nem ingadoznak, hanem egy stabil ponton állnak véleményükkel: mert az embereknek erre van szükségük. És szükségünk van egy fókuszváltásra: a földiről az Istenire.

Az emberek lelke most olyan mint egy fölszántott talaj: mi vethetünk bele életet vagy halált – mert a rettegés a halál. Az embereknek nem információkra van szükségük, hanem transzformációra: az a tapasztalatom, hogy a világ sóvárogva várja Isten fiainak megjelenését. A hitetlen pácienseim könyörögnek, hogy mondjak nekik valamit, amibe bele lehet kapaszkodni. A világ sóvárogva várja, hogy kinyissuk a szánkat és véleményt formáljunk, hogy felöltsük Krisztus arcát és úgy jelenjünk meg közöttük az ő magányukban és bizalmatlanságukban.

Végezetül fontosnak érzem, hogy önkritikát is gyakoroljunk: az a tapasztalatom, hogy a keresztény ember túl magabiztossá válik.

Attól, hogy mi ismerjük magát az Igazság Urát, nem mi váltunk igazságokká.

Fontos dolog, hogy alázattal álljunk meg a Mindenható előtt és az Ő gyermekei előtt, akiket ránk bízott. A mai világ azt mondja, hogy ,,Mutasd meg, mit tudsz, tedd le elém az eredményeidet”.  Isten azonban azt mondja, hogy ez nem érdekel: az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, Ő azonban azt, ami a szívedben.

,,A kor kísértése, hogy jól nézzünk ki anélkül, hogy jól lennénk” – mondja Brennan Mannin jezsuita szerzetes. Talán itt lenne az ideje, hogy mi, keresztények ne jól akarjunk kinézni, hanem valóban jól legyünk. 

Tapolyai Emőke teljes előadása

Tapolyai Emőke és Bese Gergő korábbi beszélgetése a 777 OFFLINE rendezvényén:

hirdetés