2021. 11. 06.

Három tipp a hétvégére, hogyan segítsünk magunkon, ha sok a teendőnk!

Itt egy újabb hétvége, amely valakiknek munkával telik, míg mások kipihenhetik az elmúlt hét fáradalmait. Egy biztos, hogy ilyenkor már látjuk, mit tudtunk nagyjából megvalósítani a heti terveinkből. Íme pár tipp, ha azt érzed, hogy feletted is összecsaptak a hullámok!

Írj listát!

Én már egy jó ideje leírom minden nap végén, hogy mik azok a teendőim, munkáim, amelyek másnap várnak rám. Mivel gyakran elég sok tételből áll ez a lista, jó ránéznem napközben is, hogy melyek azok a dolgok, amelyeket már kihúzhatok, és mit kell még elvégeznem. Nem mondom, hogy mindig százszázalékos hatékonysággal zárok a nap végén, de egy jó rendszert ad az életemnek, ugyanis korábban hajlamos voltam nagyon elúszni a dolgaimmal. Ez egyébként lehet egy heti lista is, amelyben napokra lebontva végiggondolod hét elején, hogy mi vár rád és a végén visszatekinthetsz arra is, hogy mit sikerült ebből megvalósítani. Az sem baj, ha az ima vagy az Istennel töltött idő is szerepel rajta…

hirdetés

Állj meg egy kicsit!

Előfordulhat, hogy bármennyire nem szeretnéd, összecsapnak a fejed felett azok a bizonyos hullámok. A munkahelyen is azt érzed, hogy soha nem végzel a feladataiddal, közben otthon is gyűlnek a soha véget nem érő teendők? Ilyenkor hasznos egy kicsit megállni és fújni egyet. Persze az sem hátrány, ha ebben a pillanatban kicsit befelé fordulunk és imáinkkal kérjük a Jóistent, hogy segítsen megoldani a problémáinkat és azt mondjuk neki, hogy „Uram kicsit elvesztem, kérlek, segíts rajtam!”

Kapcsolódj ki!

A sok munka mellett többször érzem azt, hogy amikor nem kellene dolgoznom, akkor is a munkán jár az agyam. Pedig néha nem árt, ha magunk mögött hagyjuk a teendőinket. Ilyenkor jól szokott jönni, ha valami gyökeresen mást csinál az ember, mint ami általában a napi rutinja. Menj el futni vagy csak sétálj egyet a természetben! Esetleg tölts több időt a családoddal, ha szülő vagy, játssz egy jót gyermekeiddel, de párodat, házastársadat is meglepheted minőségi idővel!

Borítókép - Fotó: Mashiki | Dreamstime.com
Blog Hortobágyi Tibor
hirdetés

1 Komment

  • Válasz Kardos Tamás János 2021. 11. 07. 14:28

    Krisztust fogadjátok be, ne a másságot! Aki megismeri, meg is szereti! És akkor többé nem jár rossz úton! _ Tamás